VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Itt nagyon furcsa vitában van ma részünk. Azért van furcsa vitában részünk, mert érveket a törvényjavaslat mellett nem hallottunk a kormánypártiak részéről, viszont az ellenzékiek megfogalmaztak a törvényjavaslat ellen érveket, és majd próbálták a kormánypárti képviselőtársaim ezeket az ellenérveket cáfolni. Tehát valahogyan egy fogaskerék közé valami csavar kerülhetett a Habony Művekben, mert nincs érv ezen törvényjavaslat mellett. Kommunikációs érv sincsen, nemhogy érdemi tartalmi, politikai érv.
Én csak annyit kérnék képviselőtársaimtól, hogy egy pró érvet mondjanak ezen törvényjavaslat mellett, mert immár öt órája itt a kormánypárti képviselőtársaim hol kisebb, hol nagyobb sikerrel próbálják cáfolni az ellenzéki érveket. De még hogy miért is jó ez a törvényjavaslat, arra nem tettek semmifajta, még megerőltetésre utaló jelet sem. Arra kérném képviselőtársaimat, és nem mondom azt, vagy nem hiányolom államtitkár asszony hangját, nem hiányolom a DK-sokat, a KDNP-seket, a fideszes nagyágyúkat sem, Kubatov Gábort sem hiányolom, én csak arra kérem képviselőtársaimat, hogy egy pró érvet mondjanak a törvény mellett, mert még öt óra alatt nem hallottunk.
Szívesen vitatkozom, csak így nagyon nehéz, hogy állandóan az ellenzéki ellenérvekre adnak önök cáfolatokat, vagy pedig e mezsgyén megy a vita. Jó volna hallani, hogy miért is kell a választási regisztráció, mert ezt még nem hallottuk ebben a vitában.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés