DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Előrebocsátom, hogy én nagyra értékelem önt mint jogászt, de ebben a felszólalásban most már sokadszorra olyan állítást fogalmazott meg, amely színtiszta hazugság. Azért mondom, hogy sokadszorra, mert körülbelül fél éve tart az a kampányuk, amelyben azt állítják, hogy a kormány vagy a Fidesz a polgári törvénykönyvből kivette az üvegzsebszabályokat, és ezzel valamilyen hátsó szándéka van.

Szeretném önnek tudomására hozni, amit egyébként tud, és ezért gondolom, hogy hazugság, amit állít, hogy a kormány változtatás nélkül terjesztette be azt a polgári törvénykönyvi tervezetét, amit nem a kormány, hanem a kodifikációs főbizottság alkotott meg. A kodifikációs szerkesztőbizottság tagjai: Vékás Lajos akadémikus, Kisfaludi András egyetemi tanár, Székely László miniszteri biztos, Harmathy Attila akadémikus, Lábady Tamás, a Pécsi Ítélőtábla elnöke, Petrik Ferenc, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott kollégiumvezetője, Sárközy Tamás egyetemi tanár, Weiss Emilia professor emeritus és Zlinszky János professor emeritus. Őket vádolja azzal, hogy olyan polgári törvénykönyvi tervezetet készítettek, amellyel valamilyen gazdasági manipulációra és egyéb aljasságokra készülnének.

Még egyszer szeretném leszögezni, hogy a kormány nem nyúlt hozzá az előbb említett kiváló jogtudósok által készített tervezethez. Amit ön állít, színtiszta hazugság, visszautasítom mind a kormány nevében, mind a szerkesztőbizottság jogtudós tagjai nevében. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu