NOVÁK ELŐD, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A nemzeti ellenzék üdvözli ezt a javaslatot, de ne igyunk előre a medve bőrére, hiszen legutóbb decemberben szavazták le szinte szó szerint ugyanezt a javaslatot, amit egyébként pontosan azok az előterjesztők nyújtottak be, mint jelen javaslatot is. Néhány apró szóval finomították, puhították még ezt a javaslatot, de miután korábban a saját javaslatukat is leszavazták, az önkormányzati törvény vitájában szintúgy a Jobbik javaslatát is, amely szintén a kommunista elnevezések eltörlésére irányult, így nem lehetünk biztosak benne, annak ellenére, hogy napirenden van ez a javaslat, hogy valami történni is fog.
Gondolhatunk akár csak a kommunista luxusnyugdíjak megvonását célzó jobbikos javaslat egyszeri tárgyalására, amelynél aztán a vita lezárására sem került sor, csupán a vezérszónoki körre és egy rövid általános vitára. Miként ma is, még az általános vitát sem zárjuk le. Tehát még egyszer mondom, ne igyunk előre a medve bőrére. Annál is inkább, mert a kormányzat antikommunista intézkedései kimerülnek a preambulumok vagy félmegoldások szintjén. Elintézik a dolgot például afféle közhelyszerű alapigazságok kinyilvánításával, mint például az alaptörvény átmeneti rendelkezéseiben, hogy az MSZMP jogutódja az MSZP. Hát, köszönjük szépen, ezt eddig is tudtuk, inkább érdemi intézkedéseket szeretnénk. Úgy tűnik azonban, hogy a Jobbik kormányra kerülésére vár a három legfontosabb antikommunista követelésünk megvalósítása, az ügynöklisták feltárása, a pártállami vezetők közéletből való kitiltása és a luxusnyugdíjak megvonása.
Sajnos egyetlen közterület sem viseli a névtelen hősökre utaló "pesti srác" nevet, miközben szerte az ország tele van kommunista elnevezésekkel. Az én ifjabb koromat is végigkísérték akár az Osztyapenko köz utcanévtábláinak önkéntes leszerelése, szoborparkba szállítása, akár Ságvári Endre emléktáblájának vagy Károlyi Mihály szobrának évi rendes, vörös festékkel való leápolása, és számos kommunista emléktábla önkéntes, azt gondolom, közhasznú leszerelése. Azonban bízzunk benne, hogy a rendszerváltást végre itt, az Országgyűlésben törvényeken keresztül is véghez tudjuk vinni. Ez a javaslat, ha úgy tetszik, erkölcsileg pozitív és társadalmilag hasznos, miként hasonló volt a Jobbik által ma épp a Fővárosi Közgyűlésnek benyújtott, a Horthy Miklós út elnevezésére vonatkozó javaslat is (Dr. Varga László: Ez szégyen.), amely sajnos napirendre sem kerülhetett.
Igen, nemcsak az MSZP szerint szégyen, de fájó hallani, hogy Michl József is, többször is egyetértéséről biztosította, többek közt Horthy Miklós útjának tilalmával kapcsolatban is nagyon hasznosnak tartotta az előttem szóló... (Michl József: Ezt nem mondtam.) A jegyzőkönyvben majd visszaolvashatók az utalások, miszerint hasznosnak tartotta, hogy a kommunizmus tulajdonképpen kigyomlálta azokat az elnevezéseket, amelyekre korábban az MSZP vezérszónoka utalt. Pedig hát ez az erkölcsileg pozitív és társadalmilag hasznos javaslat tehát, ami előttünk fekszik, azt gondolom, támogatásra méltó, sőt mondhatnánk, igény volna rá. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy pénteken az idei, talán egyik legnagyobb szabású tüntetést tartottuk Mátsik György vérügyész és Biszku Béla házánál. Az MTI tudósítása szerint több ezren gyűltünk össze az 1956 utáni megtorlásokat irányító Biszku Béla háza előtt az elszámoltatást és a kommunista luxusnyugdíjak megvonását követelve.
Van igény tehát arra, hogy nemcsak ahogy a jelen javaslat fogalmaz, a közterületek, intézmények, cégek, egyesületek, sajtótermékek nevéből tiltsuk ki úgymond a kommunista propagandát, hogy egyszerűen és röviden fogalmazzak, hanem egy módosító javaslattal kívánjuk az önök figyelmébe ajánlani azt is, hogy bizony a közterületi alkotásokat, különösen általában szobrokat is meg kellene vizsgálni, hogy hogyan helyezkedhetnek el még mindig frekventált közterületeken. Gondoljunk csak akár az Országgyűlés épületére is árnyékot vető önkényuralmi obeliszkre, a Szabadság téri szovjet emlékműre.
Egy módosító javaslattal tehát erre is rá kívánunk világítani, valamint gondolhatunk akár csak azokra a díszpolgárokra, akik adott esetben különböző településeken úgy szerepelhetnek ezeken a listákon, akár csak posztumusz módon is, hogy a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek fenntartásában vezető szerepet töltöttek be. Ezért tehát pontosítani kell jelen javaslatot, de legfőképp azért is, mert a jelenlegi megfogalmazás az általános részét tekintve finoman szólva sem precíz. Hiszen annak alapján, hogy közvetlenül összefüggésbe hozható egy önkényuralmi rendszerrel egy elnevezés, kérem szépen, betiltható lenne, mondjuk, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, ami tőlem nem is állna olyan távol, de önök még állami támogatásban részesítik ezt a szervezetet, az úgynevezett fülkeforradalom után is.
Az, hogy egy önkényuralmi politikai rendszerrel összefüggésbe hozható a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, azt gondolom, ez sem vitatható. Hacsak nem gondolunk arra, hogy a Gyurcsány-rezsim alatt is voltak politikai foglyok. De ha ettől eltekintünk, azt gondolom, az önkényuralmi rendszerekre gondolunk leginkább. Én egyébként, mint a POFOSZ hagyományőrző tagja, akiről 2006 ősze óta öt különböző esetben állapította meg bíróság jogerősen, hogy jogszerűtlenül állítottak elő, tehát úgymond a hagyományőrző tagozatának tagja vagyok, tiltakozom az ellen, hogy ezt így fogalmazzuk meg.
Hadd ajánljak egy kifejezést a figyelmükbe, mert még mi is pontosítanánk. Lehet, hogy kissé nyakatekert, de valahogy mégis ki kellene fejezni, hogy mindezt csak negatív éllel való összefüggésbe hozatal esetén kellene tilalmazni. Tehát szerintünk a szervezetek elnevezésében nem szerepelhetne olyan kifejezés vagy olyan szervezet neve, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszert pozitív vagy elfogadható színben tünteti fel, vagy a rendszer, illetve annak valamely részének további működtetésének látszatát kelti vagy annak szükségességére utal. Tehát, ha ilyen célt fogalmaz meg akár már a nevében is egy szervezet, valóban, akár Kádár János Baráti Köre vagy valami hasonló, akkor ez ellen, azt gondolom, indokolt fellépni. Ellenben a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének kötelező átnevezését azért nem tartom indokoltnak.
Épp mai hír egyébként, hogy Károlyi Mihály szobrát Siófokon is leöntötték. Nem csoda, hiszen a településen 97 százalékos volt az elutasítottsága annak, hogy a fideszes városvezetés befogadja ezt a szobrot, miután végre nagy nehezen sikerült innen eltávolítani a Kossuth térről. Ezért azt gondolom, hogy indokolt lehet foglalkozni tágabb értelemben is az antikommunista követeléseinkkel. Hadd idézzek a Jobbik "Radikális változást" progamjából. 2010-ben adtuk ezt ki: A Kossuth térről a Károlyi-szobrot haladéktalanul eltávolítjuk, kezdeményezzük a sztálinista-rákosista önkény által felrobbantott Regnum Marianum templom újjáépítését - bízunk a KDNP támogatásában -, a Roosevelt tér kapja meg egyedüli méltó névadója, gróf Széchenyi István nevét - rendben -, a negatív történelmi személyekhez vagy korokhoz kapcsolódó köztéri elnevezések általános megszüntetése, szobraik eltávolítása a megfelelő helyre. Ez nyilvánvalóan lehet, mondjuk egy temető vagy akár adott esetben a szoborpark.
Mindenesetre, hogy szűkebb hazámból, a XI. kerületből hozzak példákat arra, hogy ez a felsorolás, amiről el is mondták, hogy nem tételes felsorolás, jóval nagyobb itt még a probléma, mint amit az indokolásban olvashatunk, azt mutatja, hogy a "rendszerváltás" után - amit persze csak idézőjelben említenék így - több mint 20 évvel még mindig vannak olyan személyekről elnevezett utcák, akiknek egyetlen dicsőségük, hogy hűen szolgálták az átkos kommunizmust. Nemcsak azok a legáltalánosabb elnevezések vannak, mint amik az önök indokolásában is találhatók, de itt van például Pór Ernő, a Kun Béla vezette Kommunisták Magyarországi Pártjának alapító tagja, a Szlovák Tanácsköztársaság külügyi népbiztosa. Ő például nem méltó arra, hogy utcát nevezzenek el róla. Ezért a rendszerváltást követően a nevével jelzett XI. kerületi utcát Pór Bertalanra nevezték el. Ez jó példája, azt gondolom, ennek a kisiklatott rendszerváltásnak, módszerváltásnak, ahol Pór Ernő után az egyik kommunista helyett egy másik arra méltatlant illettek ilyen tisztelettel.
(16.10)
Hiszen Pór Bertalan, amire átnevezték ezt az utcát, és amelyről ma is találhatunk utcát elnevezve a XI. kerületben, ő a Tanácsköztársaság hírhedt toborzóplakátjainak készítője volt, ha emlékeznek ezekre. Nem is véletlen, hogy bukásuk után külföldre emigrált, persze csak a népnyúzó kommunizmus újabb eljöveteléig. 1948-ban itthon főiskolai tanárként folytatta, folytathatta rendszerének szolgálatát, és róla van a mai napig például itt, a főváros legnagyobb kerületében utca elnevezve.
Maradva a legnépesebb XI. kerületnél, újbudai lokálpatriótaként hadd emeljek szót az ellen is, hogy a marxista Allendéről park van elnevezve. Az öngyilkosság, azt gondolom, nem egy pozitív dolog, ezért inkább örüljünk, hogy chilei volt, és semmi köze hazánkhoz. Itt is sokkal indokoltabb lenne akár pesti srácokról, akár stílszerűen, mondjuk, a budai srácokról - ha a Móricz Zsigmond körtér közelségére gondolunk - utcát elnevezni.
Tarthatatlan az is, hogy Újbuda egyik legnagyobb épületének Schönherz Zoltán Kollégium a neve. Illegális kommunista tevékenységén kívül mással nem büszkélkedhet; nincs nála nagyobb tudósunk e téren? Nyilvánvalóan van. Az idő rövidsége miatt most a példákat nem sorolnám.
A Schönherz Zoltán utcából egyébként mára Október huszonharmadika utca lett, az épület átkeresztelése azonban még sajnos várat magára, miként számos más javaslatunk is, például a szovjet emlékmű eltávolítása. Örülök, hogy itt van az előterjesztő, Stágel Bence, aki április 4-e óta adós nekem egy válasszal, hiszen e-mailben megkerestem, de nem méltóztatott válaszolni, hogy ha már ők is felszólaltak és a Jobbik is a szovjet emlékmű ellen, akkor egy közös interpellációval talán továbbvihetnénk ezt az ügyet. Hiszen volt már, hogy főpolgármester úr is felvetett ezt a javaslatot, azonban egy-két nap múlva visszakozni kényszerült. Nem tudom, hogy önre is rászóltak-e, hogy ezt az ügyet nem viheti tovább, de ha igen, akkor javaslom, hogy ha egyetértünk abban, hogy ennek helye nincsen a szabadságról elnevezett téren, akkor közösen lépjünk fel vele szemben.
Most pedig engedjék meg, hogy a kisiklatott rendszerváltás további mulasztásaira is rávilágítsak, melyek sajnos ebből a javaslatból is kimaradtak. Ahogy Pongrátz Gergely is mondta: kimentek a tankok, bejöttek a bankok; de hozzátehetjük, Biszku Béla meg itt maradt a Rózsadombon. Senki sem háborgatta; igaz, kényesen kerülte is a nyilvánosságot, nehogy reflektorfénybe kerüljön. Aztán eljött az úgynevezett fülkeforradalom, és később röhögve nézte, ahogy a Fidesz hétről hétre leszavazza a kommunista luxusnyugdíjak megvonását célzó jobbikos törvényjavaslatnak még a napirendrevételét is.
Biszku ekkor rájött, hogy az élet igenis habos torta, így előbújt, és még Kádár János szobrának nyilvános avatásán is részt vett legutóbb, talán találkoztak is szocionista képviselőtársaival. Merthogy az önkényuralmi rendszernek így is emléket lehet állítani manapság, egy bíróság akár meg is állapíthatná, hogy erkölcsileg pozitív és társadalmilag hasznos - bizony - egy Kádár-szobor avatása. Nos, ez már a kommunizmus vagy lesz még rosszabb is? Ezt kérdezte az átkosban az egyszeri magyar ember, de azt biztosan nem gondolták, hogy a rendszer megbukása után elszámoltatás helyett hatalomátmentés következik. Tán még Biszku elvtárs is azt hitte, hogy a vörös csillagos címert mindenhonnan leakasztják, őt pedig majd fel. Csakhogy holló a hollónak nem vájja ki a szemét.
Így a mai napig egykori ügynökök befolyása alatt lévő Fidesz már 1991-ben nemet mondott az úgynevezett Zétényi-Takács igazságtételi törvényjavaslatra, sőt mondjuk ki, a Fidesz volt az egyetlen párt, amely egységesen nemmel szavazott erre a szerény elszámoltatási indítványra is. De hát a társadalmi széllel szemben nem lehet, így a szélkakas Orbán Viktor ezt mondta 2010 márciusában: "Dolgunk, sőt kötelességünk, hogy amikor erre módunk lesz - és lesz -, akkor végére járjunk, kit milyen politikai és törvényi felelősség terhel az ország tönkretételéért. A felelősségrevonással nem a múltnak tartozunk, hanem a jövőnknek."- mondta Orbán a választások előtt, amelyen aztán a Fidesz - tudjuk - közel 53 százalékos eredményt ért el. Betegre nyerték magukat, s ennek egyik fő eredője a kampányban szinte naponta hangoztatott elszámoltatási ígéret volt. Erre a magyar népnek elementáris igénye van, és erre ráérzett a választások előtt a Fidesz is, hogy aztán szembe köpje saját szavazóit.
Na és? Mondaná erre Horn Gyula, akit 80. születésnapja alkalmából nemrég köszöntött Orbán - elismerését fejezve ki pufajkás elődjének! Ez már a nemzeti együttműködés rendszere vagy lesz még rosszabb is? Nem tudhatjuk.
Annyi biztos, hogy a rákosista alkotmány helyére egy hasonlóan egypárti alaptörvény került, melyet a húsz posztkommunista országgal szemben nálunk kizárólag a kormányoldal szavazott meg. Egyetlen jobbító módosító javaslatot sem fogadtak el, például azt sem, amellyel kizártuk volna a közéletből azt, aki tevékeny szerepet vállalt a korábbi szocialista államélet irányításában, vagy aki az állampárt vezető tisztségviselőjeként vagy a fegyveres szervezetek vezetőjeként közreműködött a magyar nép elnyomásában, a kommunista diktatúra fenntartásában. Így ebben az állítólagosan új rendszerben is akár állami cégvezető vagy például országgyűlési képviselő maradhat az egykori cenzor, Lendvai Ildikó, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, Kovács László vagy a KISZ Központi Bizottságának titkára, Gyurcsány Ferenc és társai! Egyik sem különb a Mátsiknál. Annál a Mátsik György vérügyésznél, aki halált kért többek közt Mansfeld Péterre, s aki szintén büntetlenül élvezheti nyugdíj-privilégiumát, hiszen elutasították feljelentésünket, amelyet Mansfeld Péter még élő testvérével, Lászlóval közösen tettünk.
Persze a kommunista vezetők közéletből való kitiltásához, ehhez az úgynevezett lusztrációs javaslatunk megvalósításához is szükség volna előbb az állambiztonsági múlt, többek közt az ügynöklisták feltárására, akár csak a kommunista luxusnyugdíjak megvonása érdekében, hogy például tudjuk, melyik tartótiszt vagy épp ügynök kap spicliségéért folyósított korabeli jövedelme alapján ma is akár több százezres nyugdíjat. Mert a mi javaslatunk nemcsak egy-két szimbolikus Biszku Bélával intézné el a dolgot - ahogy fogja ezt egyszer a Fidesz, ha egyáltalán fogja. A Jobbik javaslata több ezer embert érint, évi több milliárd forintot jelent. Kormányra kerülésünk esetén megszüntetjük a nyugdíj-privilégiumát az MSZMP Központi Bizottságának tagjaitól kezdve a vérbírókon, vérügyészeken át a besúgó békepapokig mindenkiét, aki az önkényuralmi rendszer egykori fenntartásáért jut ma is kiemelt jövedelemhez.
Elvileg szigorúan személyes adat, hogy ki mennyi nyugdíjat kap, például Biszku Béla is hogy mennyit kap, de Kubatov Gáborék előtt semmi sem titok, így Wittner Máriától megtudhattuk az Országgyűlés folyosóján már a ciklus kezdetén, hogy több százezres nyugdíjjal boldogan él az '56 utáni megtorlások vezéralakja. De mi nemcsak felháborodtunk, hanem rögtön megoldási javaslatot is kidolgoztunk a szovjet megszállást követő szocialista rendszerek által biztosított politikai nyugdíj-privilégiumok megszüntetéséről és a szocializmus áldozatainak társadalombiztosítási kompenzációjáról szóló törvényjavaslatunkkal. Ezt is úgy alkották meg szakértőink, hogy a hatályos lengyel szabályozást ültetnénk át a magyar jogrendszerbe, ugyanis van példa arra, hogy valahol komolyan veszik a rendszerváltást. Tehát igenis megvalósítható volna a kommunista luxusnyugdíjak elvétele, csak hát 2010 nyara óta szinte hetente szavazzák le még az ügy napirendre vételét is, miközben Biszku Béla már elmúlt 91 éves is. Biszku, aki ölni tudni a nyugdíjáért, de erre már nincs szükség.
A Fidesz tehát napirendre tűzni sem hajlandó a kérdést, miközben például épp múlt hétfőn hoztak egy újabb személyre szabott törvényt Antall Józsefné kiemeltebb nyugdíjazása érdekében. Mert a rendszerváltást kisiklató kormányfő özvegyének plusztámogatására van pénz, erre van törvényhozási energia, na meg persze arra, hogy kifogják a szelet a Jobbik kettőskereszt-árbocán feszülő trikolór vitorlájából - hogy ilyen képletesen fogalmazzak (Derültség.) -, hiszen pontosan erről van szó és arról a többezres tömegről, amiről az MTI is beszámolt antikommunista tüntetésünk kapcsán. Ezért fogadták el egy töredékét a javaslatunknak: a kommunista kitüntetések után járó nyugdíjpótlékokat valóban felülvizsgálják, merthogy Vörös Csillag-érdemrend vagy éppen Fegyveres Harcokban Részt Vett Partizán elnevezésű kitüntetések után alanyi vagy özvegyi jogon még most is évente 200 millió forintot fizetnek ki ezernél is több személynek.
De ez nem érinti Biszku Bélát, tegyük hozzá sürgősen, hiszen ő nem valamiféle kitüntetése után kap havi több százezres nyugdíjat, hanem például azért, mert az 1956 utáni megtorlásokat irányító belügyminiszterként több fizikai megsemmisítésre adott utasítást. Kitüntetése talán csak az a Sánta Kutya-díj van, amit a kommunista bűnök tagadásáért kapott nemrég; akkor jobb híján ezért jelentette fel őt Szilágyi György képviselőtársam, azonban több mint két év elteltével sem született ítélet. A bíró alkotmányellenesnek ítélte a passzust, miközben párhuzamosan az úgynevezett holokauszt tagadásáért egy bő évvel későbbi eset miatt már példátlan büntetést szabtak ki.
Mikor akasztják a hóhérokat? - ezt a költői kérdést olvashattuk a pénteki antikommunista tüntetésünk egyik transzparensén. A válasz azonban meglehetősen prózai. Még előzetes letartóztatásba sem helyezik a legfőbb gyilkosokat sem, sőt kommunista luxusnyugdíjjal jutalmazzák őket Orbánék. Biszku Béla is boldogan él, míg meg nem hal. Jogerős ítélettől már nem kell tartania életében.
Az idő rövidsége miatt végül csak Orbán Viktor 2010. október 23-ai elhíresült beszédére hivatkoznék, hiszen akkor azt mondta, hogy a kétharmados forradalommal véget ér az ötvenhatosok harca. Hogy mennyire nem ért véget, azt jól mutatja ez a javaslat is, amelyet bízunk benne, hogy nem fognak megint ugyanúgy leszavazni, mint korábban tették azt szinte ugyanezzel a hasonló javaslatukkal tavaly decemberben, az önkormányzati törvény vitájában. Bízunk benne, hogy ezt a harcot tehát folytathatjuk.
Persze bizonyos értelemben a pufajkás Horn Gyula is ötvenhatos. Az ő végső harca valóban lezárult: börtön helyett luxuskórházi ellátást kap közpénzből Orbán Viktor személyes közbenjárására, miközben annak kell örülnünk, hogy e javaslat szerint legalább utcát a jövőben nem lehet róla elnevezni.
(16.20)
Sovány vigasz, miközben a rendszerváltást kisiklatták, és miközben a mi '56-osaink, köztük Murányi Levente harca nem ért véget, ezért is tüntettünk pénteken Mátsik György és Biszku Béla háza előtt. Rendszerváltás nem, csak módszerváltás volt. Kimentek a tankok, de bejöttek a bankok, Biszku Béla pedig itt maradt.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés