SZABÓ TIMEA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Remélhetőleg Biszku Bélát most már így lezártuk a mai napra. Érdekes volt ez a történelmi áttekintés. Én igyekszem a tárgynál maradni, illetve a törvényjavaslatról beszélni szűkebb értelemben.

Itt már elkezdtük a vitát, sajnos egy részén nem tudtam itt lenni, de azért már a bizottsági vélemények tárgyalásánál megemlítettük itt a főbb problémáinkat a törvényjavaslattal kapcsolatban.

Azt hadd szögezzem le elöljáróban, hogy a demokratikus jogállammal nyilvánvalóan teljes mértékben összeegyeztethetetlen minden önkényuralmi, diktatórikus uralom. Természetesen az LMP nem kívánja ezeket védeni. Az elgondolással, a törekvéssel, hogy feldolgozzuk a XX. század traumáit, egyetértünk, de az eszközökben nagyon nem, úgy tűnik. Úgy látjuk, itt megint egy pótcselekvésről van szó, megint úgy próbálunk kezelni különböző traumákat, különböző fájdalmakat, ami nem fog megoldást jelenteni.

Az LMP véleménye szerint a törvényjavaslat teljesen alkalmatlan, szerencsétlen az eszközválasztás is, a szélsőségre utaló nevek formális tiltásával a szélsőséges ideológiák nem szoríthatók korlátok közé, ezt jó lenne egyszer s mindenkorra megérteni. A sommás jogszabályi kinyilatkoztatások nem alkalmasak, ahogy az előbb is mondtam, a XX. század morális értékelésére, ezeknek a traumáknak a kielemzésére, kezelésére, különösen úgy nem, hogy maga a törvényjavaslat sem biztos egyébként az értékítéletében. Nyilvánvalóan ezért is foglalták bele az előterjesztők azt, hogy az MTA állásfoglalását kérik vitás esetekben.

Szeretnék rávilágítani arra, hogy az Akadémia állásfoglalását egyszer már kérték az egyházügyi törvénnyel kapcsolatban. Tudjuk, hogy mi lett annak a vége. Az Akadémia, illetve az Akadémia elnöke enyhén szólva is egy elutasító levélben fogalmazta meg az aggályait és a nézeteit ezzel a kéréssel kapcsolatban. Már akkor elmondta, hogy az Akadémiának nem az a feladata, hogy politikai megrendelésre különböző egyházakat minősítsen. Sajnos, fennáll a veszélye meg a lehetősége annak, hogy ugyanezt fogja reagálni az Akadémia. Nem tudunk arról egyébként, hogy bármilyen előzetes konzultáció történt volna a Tudományos Akadémiával, annak vezetőségével ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban. Gyanítom azt, hogy hasonlóan fognak reagálni, mint ahogyan az egyházi törvényre reagáltak, hogy ők politikai megrendelésre nem fognak ideológiai kérdésekben dönteni, ráadásul olyan kérdésekben, amelyeket véleményem szerint egyébként el sem lehet dönteni.

Be kellene látnia végre a kormánytöbbségnek, hogy az élet és a történelem bizony összetett és sokoldalú dolog, ilyen éles határt nem lehet húzni a jók és a rosszak közé, tisztelt képviselőtársaim. Ennél még a Csillagok háborúja is árnyaltabb valóságértelmezésre törekszik, mint ahogy önök ezt megfogalmazták ebben a törvényjavaslatban.

Mi a helyzet például az önkényuralmi rezsimben vastagon közreműködő, de élete későbbi szakaszában valóban a demokratikus értékekért küzdő Nagy Imrével, vagy más fekete-fehér sémában nem értékelhető személyekkel, például a fajvédőből demokratikus ellenállóvá nemesedett Bajcsy-Zsilinszky Endrével? Akkor holnap át fogjuk nevezni a Bajcsy-Zsilinszky utat, mert valakit az fog zavarni? Vagy az egyik zsidótörvényt a parlamenttel elfogadtató Teleki Pállal, vagy akár az új rendszerkedvenc, ám nyilas parlamenti taggal, Nyírő Józseffel?

Értsék meg, tisztelt képviselőtársaim, ezekkel a példákkal pontosan arra kívánunk rávilágítani, hogy ezek olyan kérdések, amelyekben soha nem fognak egyértelműen állást foglalni az egyik vagy a másik oldalon. Ebben az Akadémia sem fog önöknek segíteni, ugyanis semmilyen támpont, semmilyen rendszerszintű szempontrendszer nem áll rendelkezésre az ilyen kérdések kezelésére.

Vonatkozik-e vajon a törvényjavaslat minden önkényuralmi rendszerre? Vagy a jogalkotó csak szemezget, mint ahogyan azt a mellékletben látjuk? Az indokolás ugyanis csak a kommunista diktatúrát és a Tanácsköztársaságot nevesíti, miközben egyébként pont ma hallottam, hogy a jobbikosok most akarnak egy Horthy utat elnevezni. Kíváncsian várom, vagy kíváncsi lennék arra, vajon Horthy személye nem köthető-e valamilyen módon egy önkényuralmi rendszerhez.

Kérdezném, tisztelt képviselőtársam, szintén még idekapcsolódva: akkor az erdélyi Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület se nagyon tervezze azt, hogy az anyaországra is kiterjeszti a tevékenységét, hiszen az ő nevében is szerepel a "Nyilas" szó, vagy akkor csak Misi Tehetségkutató Egyesületként menjen tovább? (Derültség.) Nyilvánvalóan itt, ahogy önök is kacarásztak ezen, nem véletlenül hozok olyan példákat, amelyek teljesen abszurdak, és rávilágítanak a törvényjavaslat abszurditására és a végrehajthatatlanságára is.

Újra kérdezem: ki fogja azt eldönteni? Tényleg azt gondolják, hogy az Akadémia majd heti 80-100 vitás esetben fog arról dönteni, hogy hadd idézzek itt a mellékletből: Újirázon, egy Újiráz településen levő utca akkor köthető-e önkényuralmi jelképhez vagy nem?

A javaslat komolytalanságánál egyébként jóval nagyobb baj és probléma az, amit már korábban említettem, hogy a pártok vonatkozásában, mivel az egyesületi eljárási törvény a pártokra is alkalmazandó, illetve a sajtótermékek vonatkozásában ez a javaslat nyilvánvalóan alaptörvény-ellenes, illetve nemzetközi szerződésekbe ütközik. Elmondom még egyszer azt, hogy a sajtótermékek neveinél, különösen, hogyha az politikai témájú, a véleménynyilvánítás szabadságának ez az egyértelmű korlátozása alaptörvénybe ütközik. Elmondom még egyszer azt, mert itt a kisebbségi vélemény ismertetésénél láttam, hogy sokan csodálkoznak. Igen, ma lehetséges kommunista pártot alapítani Magyarországon, hiszen léteznek kommunista pártok, bejegyzett kommunista pártok ma Magyarországon, és ha ez így van, akkor a lapjukat egyébként miért ne nevezhetnék el úgy, ahogy akarják. Ez a véleménynyilvánítás szabadságába, amit az alkotmány véd, belefér. Itt már korábban említettük azt is, hogy a jelen javaslat szerint a Népszabadság és a Népszava lapok is köthetők az önkényuralmi politikai rendszerekhez, így kétséges az ő sorsuk is.

Sajnos, úgy látjuk, hogy az előterjesztők már megint egy Strasbourgba tartó vonatra ültek fel, megint nem figyeltek alapjogi kérdésekre. Az Emberi Jogi Bíróság gyakorlata ugyan a sajtótermék címét nem tekinti még önmagában szólásnak, hiszen annak az elsődleges funkciója a többi sajtóterméktől való megkülönböztetés, viszont azokban az esetekben, amikor a hatóságok a nyilvántartásba-vételi cím miatti megtagadásával cenzúrát gyakorolnak egyben a termék tartalma felett is, annak meg kell felelnie a korlátozás mércéjének, a legitim cél és a szükségesség-arányosság vizsgálata előtt első feltételként a törvényen alapulás kritériumának.

Elmondtam, még egyszer elmondom: az Emberi Jogi Bíróság akkor tekinti törvényen alapulónak a jogkorlátozást, ha az a szabályozás kellően konkrét, és a polgárok számára kellően előrelátható annak jogkorlátozó hatása.

(16.30)

Az LMP álláspontja szerint ez a jelenlegi szabályozási tervezet már ezen a kritériumon megbukik, de ha ne adj' isten átmenne, akkor a szükségesség-arányosság követelményén viszont egyértelműen el lehetne ezt kaszálni.

A javaslat indoklása szerint társadalmi elvárásnak tesznek eleget. Ismételem: mi is, az LMP is úgy gondolja, hogy semmilyen önkényuralmi rendszert támogatni nem lehet.

Ugyanakkor ez az indoklás azért érdekes, mert a másik oldalon az előterjesztők valamiféle népharagtól is tartanak, úgy tűnik, és az adófizetők költségét megakadályozandó kimondják a közterületnév-átnevezés miatt szükségessé váló hatósági igazolványok cseréjére vonatkozó hatósági eljárások általános illetékmentességét. Lehet, hogy akkor mégsem ez lenne a magyar társadalom legnagyobb problémája? - kérdezném az előterjesztőt is. Akkora társadalmi elvárás azért nincs, hogy - megint csak találtam egy érdekeset: - a boconádi Marx Károly utca felháborodott lakói áldoznának pár ezer forintot is a lakcímkártyájuk cseréjére.

Az ötlet egyébként - ez is elhangzott korábban - nem először merül fel már a Ház falai között. Hasonló indoklással, kizárólag a közterületekre és közintézményekre vonatkozóan a helyi önkormányzatokról szóló T/4864. számú törvényjavaslathoz benyújtott kulturális és sajtóbizottsági módosító is felvetette már 2011 decemberében, de ez végül elhalt akkor. Most ezt újra előveszik. Ennek az okát nem tudni, de azt javasoljuk, hogy ennek a kezdeményezésnek is legyen ez a sorsa, gondolják át, és tekintsük végre a magyar társadalmat elég felnőttnek ahhoz, hogy ott, ahol tényleg igény van a névváltoztatásra, ott alulról, a közösségből származó szerves kezdeményezésként ez megtörténhessen; azokat meg hagyjuk békén, és ne vezessük pórázon, akik már eddig is együtt tudtak élni bizonyos utcanevekkel és bizonyos történelmi eseményekhez kötődő utcanevekkel attól még, hogy örülnének, ha nem történtek volna meg ezek az események, és belátják, hogy a történelmünk részét képezik, pláne az olyan kétes megítélésűek, mint például a Felszabadulás tér. Persze, nagyon sokak számára a felszabadulás nem az a felszabadulás volt, ami később egy diktatúrát hozott, de nagyon sokan igenis egy előző önkényuralmi rendszertől szabadultak meg.

Ismétlem, tehát a legfőbb gondunk az, hogy ez alaptörvény-ellenes; a XX. század traumáit nem lehet így kezelni, ahogy önök kezelték, ez megint egy pótcselekvés. Kérjük önöket, hogy gondolják ezt át, értjük a törekvést, de egyébként az utcanevek megváltoztatására az önkormányzatoknak eddig is megvolt a joga; ha a huszonkét év alatt ezt nem tették meg, akkor annak valószínűleg valami oka van. Természetesen ezt lehetővé kell tenni (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.), de ha a cégnevekre vonatkozóan és a sajtótermékekre vonatkozóan önök nem akarnak egy nagyon csúnya AB-döntésbe beleszaladni és egy későbbi strasbourgi döntésbe beleszaladni, akkor nagyon erősen javasoljuk azt, hogy ezt gondolják át.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu