DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez a törvényjavaslat eklatáns példája a rossz törvényalkotásnak. Július 26-án nyújtotta be a kormány a törvényjavaslatot, és ezt csak kormánypárti módosítások követték. Herman István képviselőtársam 19 módosító indítványt nyújtott be, ami - azt hiszem - igencsak nagy teljesítmény, és ráadásul ezeket módosító indítványokkal még ki is egészítette.
Ezt követően a költségvetési bizottság a kormány kérésére benyújtott további három bizottsági módosító javaslatot, és most itt a végén, a fináléban, a 24. órában a kormány ezt még megtetézte egy zárószavazás előtti módosító javaslattal, aminek a terjedelme egyébként 13 oldal. 15 pontban lényegében minden korábbi pontját módosítja a törvényjavaslatnak, ezért ez áttekinthetetlen és követhetetlen. Ilyen összekuszált és rosszul előkészített törvényjavaslat-csomagot egyszerűen felelősséggel nem lehet megszavazni. Legalábbis a Jobbik-frakció részéről ezt nem tudjuk támogatni, még akkor sem, ha egyébként elemeiben vannak ennek a törvényjavaslatnak racionális elemei, de így, összességében ezt a kapkodó, improvizáló és előkészítetlen törvényjavaslatot nem lehet támogatni.
Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés