ÉKES JÓZSEF, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm. Köszönöm a szót, elnök úr, és köszönöm a hozzászólásokat is.
Nyikos László képviselőtársam, a számvevőszéki és költségvetési bizottság elnöke egyébként a bizottsági ülésen is az Állami Számvevőszék szerepét felhozta, mint egy alkalmazandó megnyugtató ellenőrzési formát, viszont saját maga is úgy nyilatkozott a mostani hozzászólásában, hogy az auditálást számszakilag, pénzügyileg, államháztartás szempontjából nem vonja kétségbe.
Tehát én is úgy érzem és úgy látom, hogy maga a zárszámadás, az anyagban közöltek a számok tükrében teljes egészében megfelelnek az előírásoknak és a megjelent számok tükrében is tulajdonképpen maximálisan megfelelnek. Amikor a bizottsági ülésen is ez a kérdés felmerült, akkor a Média- és Hírközlési Hatóság részéről is volt egy olyan álláspont, ami ellen ő maga sem tiltakozott. Ha az Állami Számvevőszék vizsgálni kíván, és felkéri a hatóságot, hogy tegye ki tulajdonképpen a teljes zárszámadást, akkor minden további nélkül a hatóság ennek maximálisan eleget tesz.
Amit Mandur László képviselőtársam elmondott: nagyon régóta itt vagyunk a parlamentben, tudjuk, hogy a médiahatóság környékén mindig is, ahogy ön is elmondta, képviselőtársam, rengeteg probléma volt. Ez mindig is egy tökéletes ütközőpont volt a kormányzó és az ellenzéki pártok között, ebben soha nem sikerült rendet tenni. Voltak periódusok, amikor lazább volt, már olyan értelemben, hogy nagy volt a megelégedettség, de volt olyan időszak, amikor kőkemény ellentétek rajzolódtak ki ebből a szempontból. Viszont egyet látni kell, hogy ez most nem a médiahatóság beszámolója, hanem ez kimondottan a zárszámadás, tehát a költségvetés tükrében próbálta meg a költségvetési bizottság által a parlament elé hozni magát ezt az anyagot.
Amit Novák Előd képviselőtársam elmondott és Karácsony Gergely is, ezek a kételyek megfogalmazásai. Biztos, hogy vannak olyan dolgok, amelyek közelítenek valamilyen mértékben a kifejtett állásponthoz, de az, hogy állandó jelleggel megkérdőjelezem, ahogy Karácsony Gergely is mondta, hogy az 1 forint miért nem 1 forint, miért nem 1,2, hogy az 5 forint miért nem 4 forint... Tehát amikor egy könyvvizsgáló, egy auditáló szervezet úgy fogalmaz, hogy minden törvényszerűen működött, akkor én úgy érzem, hogy nincs helye annak, hogy adott esetben kétség van; kételkedni lehet, de teljes egészében kétségbe vonni nem lehet.
Azt, hogy a bevétel-kiadásai hogy alakultak, azért jól tükrözi maga a zárszámadás is. Bevétel szempontjából erőteljes bevétel keletkezett magánál a médiahatóságnál, és ezt sem pazarolta el, hanem megpróbálta olyan pályáztatási rendszereken keresztül továbbforgatni, ami tulajdonképpen egy továbbgondolkodást eredményezett abból, annak ellenére, amit Mandur László és Baja Ferenc is tulajdonképpen mint negatívum megfogalmazott, hogy egyeduralkodó, egypártszemlélet alapján próbálja végezni a tevékenységét. Én magam nem úgy érzem, tehát más a benyomásom, mint képviselőtársaimnak.
De egyet azért tisztán kell látni, hogy maga a számvevőszéki és költségvetési bizottság sem kérdőjelezte meg a zárszámadás számait, hanem azzal megegyezően javasolta a parlamentnek tulajdonképpen elfogadásra. Én ezzel zárnám. Annak, hogy most a 10-12 éves vitákra visszamegyünk, nem itt a helye, az egy beszámoló esetén valószínűsíthetően mint általános vita elfogadható, de itt most kimondottan a zárszámadási számok tükrében kell magának a parlamentnek állást foglalnia. Én kérem önöket, hogy ennek szellemében próbálják meg ezt támogatni.
Még egyszer kihangsúlyozom, a törvény nem rendelkezett az Állami Számvevőszék vizsgálati lehetőségéről, de nekem az önmagában megnyugtató, hogy nincs elzárkózás, sőt mi több, hogyha az Állami Számvevőszék részéről érkezik egy megkeresés, akkor abban a pillanatban maga a hatóság tulajdonképpen aláveti magát az ÁSZ vizsgálati trendjének, rendjének és az esetlegesen levont következtetéseknek is.
Én köszönöm még egyszer képviselőtársaimnak a hozzászólást, és azt is köszönöm, hogy nem alakult ki az a heves vita, ami maga a törvény megszületésénél és akörül kialakult, hanem tényleg valóban azért megpróbált mindenki a maga részéről a számok tükrében is fogalmazni, és én úgy érzem, hogy senki önmagában nem vonta kétségbe magának a zárszámadásnak a tényállítását.
Köszönöm még egyszer képviselőtársaimnak. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés