SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársam! Talán ön előtt is ismert, hogy az Országgyűlés azért helyezte hatályon kívül a társasházi törvénynek az ügyészségi törvényességi felügyelet létrehozásáról szóló rendelkezését, mert az nem állt összhangban a társasházi jogviszony jellegével, illetve az ügyészségi, ügyészi törvényességi felügyelet alkotmányjogi funkciójával. Az ügyészségi törvényességi felügyelet nem alkalmas arra, hogy magánjogi alapon létrejött szervezetek - mint a társasház is - belső jogvitáival kapcsolatban megoldást nyújtson.

A Magyarország Alaptörvényében foglaltak alapján irányadó az Alkotmánybíróságnak az a határozata, amelynek értelmében az alanyi jogok érvényesülése nem állhat ellentétben az önálló, szabad döntési, önrendelkezési joggal. Társasház esetében a tulajdonosoknak alanyi joga dönteni a közös tulajdon működésének a kérdéseiről, a közös képviselet ellátásának módjáról, és alanyi joguk annak eldöntése is, hogy a jogvita eldöntésére kérnek-e bíróságtól döntést vagy nem. Más állami, hatósági szerv felügyeleti jogköre nem hozható létre a társasházak felett, mivel az éppúgy alkotmányellenes, sértené a társasházak működésének önállóságát, mint az ügyészi felügyelet.

Álláspontunk szerint egyébként számos társasházi probléma abból ered, hogy egyes tulajdonosok sajnálatos módon nem megfelelő társasházi tulajdonosi szemlélettel és felelősséggel állnak a társasházi kérdéshez.

(16.30)

Sajnos, azt kell mondanom, hogy ez a legnagyobb gátja annak, hogy hatékonyan érvényesítsék az érdekeiket, és ezzel semmiféle törvényességi felügyelet ilyen módon érdemben előmozdítani az ügyet nem fogja tudni. Tehát máshol kell keresni a megoldásokat, nem feltétlenül valami állami szerv fölöttes döntési jogkörével.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu