BANA TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Jómagam az uniós források kérdésével kapcsolatban szeretném ismertetni a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselőcsoportjának álláspontját az előttünk fekvő zárszámadási törvényjavaslattal, valamint a vele összefüggő ellenőrző ÁSZ-jelentéssel összefüggésben. Szeretném felhívni a tisztelt Országgyűlés figyelmét arra, hogy az Állami Számvevőszék nagyon komoly megállapításokat tett az uniós fejlesztések fejezete vonatkozásában, jelentős hiányosságokra hívta fel figyelmünket.

(A jegyzői székben Móring József Attilát
dr. Tiba István váltja fel.)

Nézzük ezt egy kicsit részletesebben! Az ÁSZ a pénzügyi szabályszerűségi ellenőrzés során a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség intézmény 2011. évi beszámolóját a feltárt hibák alapján korlátozott záradékkal látta el. Másrészt pedig az UF fejezet fejezeti kezelésű előirányzatainak 2011. évi felhasználásáról az NFÜ által készített 32 részbeszámolóból 9-ről elfogadó véleményt adott, 4-et figyelemfelhívó megjegyzéssel, további 4-et korlátozott, 15-öt pedig elutasító véleménnyel látott el, és összességében az ÁSZ az uniós fejlesztések fejezet fejezeti kezelésű előirányzatainak 2011. évi felhasználásáról készített összesített beszámolót elutasító véleménnyel látta el.

Nézzük ezt egy kicsit részletesebben! A tavalyi évi hazai költségvetésben megjelenő EU-források a tervezetthez képest 21,7 százalékkal alacsonyabban teljesültek. Kijelenthetjük, hogy a kötelezettségvállalások és a kifizetések eddigi teljesítése alapján több operatív program esetében magas a forrásvesztés kockázata. A szerződéskötés aránya 66 százalék volt a tavalyi év végig, ami elmarad az időarányostól, és ha a kifizetéseknél nézzük meg ugyanezt a mutatót, ott 28 százalék ez az arány, akkor még komolyabb elmaradással szembesülhetünk. Ez egyébként összegszerűen 2300 milliárd forintot jelentett 2011 végéig.

Ha az egyes operatív programokat külön-külön is megvizsgáljuk, akkor azt mondhatjuk, hogy a regionális programok vonatkozásában még viszonylag jól állunk, de például a környezet és energia operatív program, a társadalmi infrastruktúra operatív program vagy éppen a társadalmi megújulás operatív program esetében sokkal rosszabb helyzettel találkozhatunk. Egyébként jelentős szórás figyelhető meg az egyes OP-k között. Nem volt az véletlen, tisztelt képviselőtársaim, hogy az európai ügyek bizottságának ülésén az Állami Számvevőszék képviseletében megjelent dr. Horváth Margit felügyeleti vezető asszony egy nagyon komoly és éles kijelentést tett. Ezt idézném: "A folyamatok az uniós fejezeteknél évek óta nem mutatnak pozitív tendenciát, ezért úgy gondoltuk, hogy itt pontot kell tenni az ügyek végére."

Azt gondolom, hogy ennek a mondatnak, ezeknek a szavaknak a súlyát csak erősíti, ha belegondolunk abba, hogy az európai uniós források felhasználása tekintetében jelentős kockázatot jelent az, hogy a jövő év, azaz a 2013-as év a tervezési időszak utolsó, kötelezettségvállalásra lehetőséget biztosító éve. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2013. december 31-ig meg kell történniük a szerződéskötéseknek, ellenkező esetben, ha ez nem megfelelő hatékonysággal, nem kellő eredményességgel zárul, akkor akár jelentős, több ezer milliárd forintos forrásvesztéssel is szembesülhetünk. Sajnos ki kell jelentenünk, hogy minden komoly fogadkozás ellenére, minden kormányzati ígérettel szemben, amelyek az uniós források felhasználásának gyorsítására vonatkoztak, dacára minden kormányrendeletnek, még mindig rosszul állnak a kifizetések, és ez különösen aggályos és félő akkor, ha belegondolunk abba a lehetőségbe, hogy adott esetben már csak úgy tudja felgyorsítani a kormány ezeket a folyamatokat, ha nem hatékony, felesleges dolgokra költjük el a pénzt.

Mi is a helyzet jelen pillanatban? A jelenlegi fejlesztési időszak, vagyis a 2007-2013-as időszak végéhez közeledve a 8209 milliárd forintos támogatásból mindössze 2973 milliárd forint van kifizetve, ami a felhasználható összegnek csupán valamivel több mint 36 százalékát jelenti. Ez különösen aggasztó, ha belegondolunk abba, hogy már közel 6 év eltelt ebből a fejlesztési időszakból, ebből a többéves ciklusból, és már csak alig több mint 1 év van hátra. Utaltam rá, hogy minden operatív program esetében jelentős kifizetési elmaradással találkozhatunk. Még egyszer idehoznám azért a KEOP példáját, a környezet és energia operatív program példáját, hiszen ebben az esetben az egyik legnagyobb értékű OP-val állunk szemben, mégis messze átlag alatti a kifizetések aránya a KEOP vonatkozásában.

Azt gondolom, ez mindenképpen elgondolkodtató, és az általam eddig elmondottak alapján bizony nem túlságosan pozitív jövőkép rajzolódik ki előttünk az ország gazdasági fellendülésének vonatkozásában. Ha pedig mindehhez még hozzátesszük azt, hogy a Matolcsy György miniszter úr által múlt pénteken bejelentett megszorító csomag egyik része az, hogy az uniós társfinanszírozás mértékét 15-ről 5 százalékra kívánja csökkenteni a kormány, akkor bizony a lehívások vonatkozásában ez sem kecsegtethet bennünket pozitív fejleményekkel. A Jobbik Magyarországért Mozgalomnak az az álláspontja, hogy a hazai önrész csökkentésének következtében az adatok még rosszabbak lesznek, és összhangban az Állami Számvevőszék jelentésével, bizony kijelenthető, hogy ez az intézkedés visszafoghatja a beruházásokat.

Mit lehetne tenni? Mivel lehetne javítani a rendszert? Egyrészt a pályázati rendszert mindenképpen egyszerűbbé, kevésbé bürokratikussá kellene tenni. Ezzel kapcsolatban komoly ígéretek hangzottak el kormányzati oldalról, és a korrektség kedvéért meg kell jegyeznem azt, az igazsághoz hozzátartozik, hogy valóban történtek egyszerűsítések ezen a területen, itt-ott javuló hatékonyságról beszélhetünk, ám a valódi érdemi áttörés nem következett be. A hátralévő egy év kapcsán az lenne a legfontosabb álláspontom szerint, hogy a lehető legproduktívabban, legeredményesebben használjuk fel a rendelkezésünkre álló forrásokat.

Hiszen, ha visszatekintünk az uniós csatlakozásunk óta eltelt időszakra, bizony kijelenthetjük, hogy nagyon sok esetben átgondolatlanul lettek elköltve ezek a pénzek, elsősorban presztízsberuházásokra költöttünk ahelyett, hogy a kis- és középvállalkozások, a hazai vállalkozások helyzetbe hozását állítottuk volna a középpontba. Meggyőződésem szerint a munkahelyteremtő, foglalkoztatást növelő beruházásokat kellene a fókuszba állítani, hiszen ezek járulhatnának hozzá érdemben a gazdaság élénkítéséhez.

(A jegyzői székben Hegedűs Lorántnét
dr. Lenhardt Balázs váltja fel.)

Vagy hogy még egy területet említsek, az elektronikus közigazgatás területén szembesülhettünk bizonyos előrelépésekkel, de azt gondolom, hogy itt is további komoly fejlesztésekre van még szükség.

Még egy területet szeretnék érinteni, a kutatás-fejlesztés témakörét, mert azt gondolom, hogy ez jelentős mértékben hozzájárulhatna hazánk versenyképességének növeléséhez. És ez különösen fontos akkor, ha belegondolunk abba, hogy a következő többéves pénzügyi ciklusban, vagyis a 2014-2020-as tervezési időszakban emelkedni fognak uniós szinten a kutatás-fejlesztési és innovációs források.

(14.00)

Mindenképpen meg kell ragadnunk ezt a lehetőséget, ki kell használnunk ezt az alkalmat, és érdemi lépéseket kell tennünk a kis- és középvállalkozások innovációs tevékenységének serkentése irányába, mert ez járulhat hozzá igazán érdemben a gazdasági növekedéshez és a munkahelyteremtéshez.

A jelenlegi adatok bizony nagyon elszomorítóak, hiszen hogyha a magyarországi K+F kiadásokat nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy messze elmaradunk az uniós átlagtól, a 2010-es idevonatkozó érték 1,16 százalék.

A vállalatok innovációs aktivitása nagyon gyengének nevezhető nemzetközi összehasonlításban. Ez különösen igaz a közepes méretű és kiemelten a kisvállalati körben. Ezen a területen lenne szükség érdemi előrelépésekre. Egy átfogó strukturális reform az, ami várat magára a kutatás-fejlesztés terén.

Engedjék meg, hogy végezetül még egy szempontot idehozzak a források felhasználásának kérdéskörében, méghozzá azt, hogy mindannyian értesülhettünk róla, tudhatjuk, hogy a következő többéves pénzügyi keret vonatkozásában bizony nagyon komoly visszanyesésekre számíthatunk a kohéziós támogatások terén. Ez hazánkat különösen hátrányosan érintheti. Én azt gondolom, hogy ez a tény emeli, növeli a kormány felelősségét ebben a tekintetben. Bízom abban, hogy a kormány mindent el fog követni a rendelkezésére álló valamivel több mint egy évben, hogy a lehető legeredményesebben, legproduktívabban, leghatékonyabban használjuk fel a rendelkezésünkre álló forrásokat, hiszen véleményem szerint ennek komoly jelentősége lehet a következő többéves pénzügyi keret tekintetében is.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu