DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Amit Staudt képviselő úr mond, az gyakorlatilag - és itt több hozzászólás ebbe az irányba mutat - azt jelenti, hogy a kétolvasatos eljárást alakítsuk át háromolvasatossá. Ez egy olyan felvetés, ami, úgy gondolom, nekem ez a véleményem, hogy ennek a javaslatnak a keretein túllép, ugyanakkor azt gondolom, hogy ilyesmin éppenséggel lehet vitatkozni és lehet gondolkodni. Hogyha ez a felvetés így hangzik el, és nem a javaslat gyalázásával, ahogy azt Farkas képviselő úr tette, akkor azt gondolom, hogy ez mint felvetés korrekt, olyan valami, amiről lehet tárgyalni, lehet gondolkodni.

Amit szeretnék hozzátenni az elhangzottakhoz, azt, hogy nem lehet a záróvita előtt részletes vitát folytatni még közbeiktatóan, azt nem ez a javaslat hozza létre, tehát ez a javaslat nem vesz el semmi vitalehetőséget. Nem vesz el vitalehetőséget; ez a helyzet, hogy a részletes vita lezárása után a kapcsolódó módosító javaslatokat, legyen az egyébként képviselői kapcsolódó módosító javaslat, legyen az bizottsági módosító javaslat, az Országgyűlés nem tárgyalja meg, ez az 1990-es évek elejétől így van. S lehet arról gondolkodni, hogy ez nem jó, de akkor ne tessék ezt a javaslatot gyalázni, ami csak előrelépést mutat.

Amit Szilágyi képviselő úr felvetett, erre én azt tudom mondani, hogy a Háznak van egy meglehetősen töretlen gyakorlata, hogy valóban, az úgynevezett támogatotti sor benyújtása, kinyilvánítása után készült módosító javaslatok eltolják a tárgyalást. Ez a javaslat ezt a gyakorlatot nem befolyásolja, tehát nem akadályozza meg, nem is erősíti, nem is gyengíti.

Forrás: parlament.hu