SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen. Salamon elnök úrra szeretnék reagálni annyiban, amennyiben azt mondta, hogy a kapcsolódó módosító indítványokról sem volt vita a 90-es évek eleje óta. Ez eddig rendben is van, csak a bizottsági módosító indítványok terepe, a lehetősége sokkal tágabb, mint egy kapcsolódó módosító indítványé.
Egyébként mi benyújtottunk egy olyan módosító javaslatot ehhez, ami megteremtené - ahogy ön fogalmazott - ezt a harmadik olvasatot, mert mindenképpen fontosnak tartjuk, hogy ha elviekben lehetőség van arra, hogy egy bizottság akár az egész törvényt tartalmilag átírja, ez semmiképpen nem mehet annak a rovására, hogy a parlament ezt ne tárgyalja. Sajnos erre most lehetőség van, és mi ezt szeretnénk elkerülni, és ahogy itt már elhangzott, ez az önök érdeke is lehet majd két év múlva, úgyhogy kérem, támogassák ezt a módosítót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés