SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Korántsem fogom kihasználni a rendelkezésemre álló időkeretet. Csak Salamon elnök úrnak szeretném mondani, hogy én személy szerint az ön jóindulatúságában és a dogmatikus gondolkodásában egy pillanatig sem gondolkodom (sic!). De azért azt kérem, értse meg, hogy olyan tapasztalatok voltak ebben a Házban, hogy minden egyes házszabály-módosításnál már egyszerűen keressük azt, hogy abban hol lehetnek a csapdák. És igen, ebben nem egy új csapda van, hanem egy meglévő csapdahelyzet bebetonozása van, amit már számosan érintettek és kifejtettek, hogy ez miért van.
A másik, amit már az előbb szintén említettem, pedig én említettem önnek, hogy egy kapcsolódó módosító indítvánnyal korántsem lehet azt a hatást elérni, amit egy bizottsági módosító indítvánnyal. Tehát egy egyéni képviselő nem tud egy kapcsolódó módosító indítvánnyal egy egész törvényszöveget tartalmilag átalakítani, míg ez a lehetőség megvan a bizottsági módosító indítvány esetén.
Összességében azt tudom, hogy amennyiben a bizottság, nem tudom, ez az albizottság befejezte-e a működését, gondolom, igen, befejezte, akkor esetleg érdemesnek tartaná-e elnök úr kinyitni ezt a kérdést, hogy ne legyen olyan érdemi kérdéseket érintő módosító indítvány, ami a Ház elé nem kerülhet. Én nem venném bele feltétlenül ebbe a körbe a kapcsolódó módosító indítványokat, de a bizottságit mindenféleképpen. (Dr. Salamon László: Az is kapcsolódó.)
Köszönöm. (Dr. Salamon Lászlónak:) De más lehetőségekkel...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés