TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az előttünk lévő rövid előterjesztést azért tudjuk támogatni, mert a Szocialista Párt hisz az önkormányzatiságban. Ezért tehát azt gondoljuk, hogy minden olyan kezdeményezés, amely a települési önkormányzatok vagy azok szövetségeinek munkáját segíti, jó kezdeményezés. Jó kezdeményezés még akkor is, ha a költségvetés tervezésekor nem sikerült felmérni azt, hogy körülbelül milyen keretösszegben kerüljenek ezek az ingatlanok átadásra, ezért kell a költségvetést újfent módosítani.

Úgy gondoljuk, még ebben a megnyirbált, megcsonkított önkormányzatiságban is fontos, hogy az önkormányzatok megkapják azokat az ingatlanokat, amelyeknek feltehetően jobb gazdáik tudnak lenni helyben, mint a távoli állam. A távoli állam kevés gondot fordít a vagyonára, különösen akkor, ha az számára nem elérhető, nem figyelemmel kísérhető, ugyanakkor a helyi közösség mindig sokkal több figyelmet, sokkal több pénzt és sokkal több kreativitást tud fordítani vagy mutatni ezeknek az ingatlanoknak a tekintetében.

Miután ezek a funkciók, amelyeket a települési önkormányzatok vagy a társulásaik kitűznek az ingatlanok hasznosítására, számosak, nem mennék abba bele, hogy vajon ez mit jelent a települések életében, ítéljék ezt meg ők, nyilván jó okkal teszik, ha megigénylik ezeket az ingatlanokat, ha teszik.

Három témakörben azért szeretnék megjegyzést fűzni az előterjesztéshez, mert az előterjesztést ebben a tekintetben apropónak tartom. Egyfelől el kell hogy mondjam azt, hogy a 2012-es költségvetés immáron a sokadik módosítását éli meg, ami azért nem helyes. Tehát úgy gondoljuk, egy alapos tervezőmunkával meg lehetne előzni azt, hogy a parlament elé kerüljön a költségvetés sorozatos módosítása. Ebben a tekintetben azonban inkább illúzióim vannak, mint komoly hiteim, hiszen látjuk, hogy a 2013-as költségvetés tervezése milyen sorsra jutott az elmúlt napokban.

A második megjegyzésem az, hogy az előterjesztő Ékes képviselőtársam nagyon pontosan mondta, hogy a költségvetést különben nem érinti egyenleg szempontjából ez a fajta vagyonátadás, tehát a költségvetési törvény módosítása egyben nem jelent előirányzat-módosítást sem; ez teljesen így van, teljesen igaza van benne. Azonban a magam részéről nem szeretném, ha lekerülne a parlament asztaláról az az immár folyamatosan meglévő kezdeményezés, hogy mind az állam, de különösen az önkormányzatok esetében a költségvetési gazdálkodás mellett a vagyongazdálkodás és a vagyonnal való bánás szabályait is újra kellene gondolni; azért, mert az önkormányzatok esetében a vagyonnal való gazdálkodás egyáltalán a vagyon meglétének, amortizációjának, annak elszámolásának ténye nem követhető, nincs ilyen szabályozás, márpedig ez rossz.

Az önkormányzat pont úgy bánik a vagyontárgyaival, mint ahogy a vagyontárgyaival bánik egy okos gazda, egy vállalkozás vagy más, ezért tehát nagyon jó lenne, ha folyamatosan megtennénk azt a kezdeményezést, hogy ezt a szabályrendszert újra kell gondolni. Ez nincs jól sem az önkormányzatok életében, sem az állam életében, tehát muszáj lenne, hogy a szimpla költségvetési, pénzügyi gazdálkodási szabályok mellett meglegyenek a vagyonnal való bánás pontos számviteli szabályai az önkormányzatok esetében is. Ez lett volna a másik megjegyzésem.

A harmadik megjegyzésem az, hogy amennyiben a kormány határozatban hirdeti ki, hogy az önkormányzatnak ingyen átadott vagyont - vagy a kistérségi társulásnak -, az teljesen rendben van. Kívánatosnak tartanám, ha ezekben a határozatokban megjelennének a hasznosítás céljai és körülményei is, tehát ez valóban átláthatóságot és nem szimpla tényközlést tartalmazna. Példának okáért mondom, hogy a kormányhatározat egy mondatban elintézi, hogy iksz önkormányzatnak ennyi vagyont átadtunk, pont. A nyilvánossághoz hozzátartozik az is, hogy a kormányhatározat indokoljon is, tehát bemutassa ezt; bizonyára, ha az államtitkár úr ebben mond zárszót vagy reagál, akkor fog megerősítést adni.

Végül az utolsó megjegyzésem az lenne - kapcsolódóan az előterjesztéshez, és ezt apropónak használva -, hogy nagyon örülök, hogy a helyi, települési önkormányzat mellett ebben az előterjesztésben megjelenik a kistérségi társulások fogalma is; nyilván ők is fellépnek ilyen igényekkel, ha benne vannak. Ez számomra azt bizonyítja, hogy az előterjesztők is tisztában vannak vele, hogy ezek a társulások működőképesek, jól tudnak vagyonnal bánni, ergo támogathatók a következő időszakban is mint az önkormányzatok természetes szövetségei.

És végül zárómondatomban annak a reménynek szeretnék hangot adni, hogy az állami vagyonkezelő ezeket az átadásokat lehetőleg olcsó eljárásban fogja rendezni, tehát az nem lenne jó, ha akár vagyonbecslés, akár más ágon többe kerülne a leves, mint a hús.

(10.50)

Bár nekem vannak kételyeim, hogy az ilyen ingatlanoknál, amelyek általában használaton kívüliek, felhagyottak és egyebek, hogyan lehet pontos forgalmi értéket meghatározni, de most hagyjuk ezt a bölcselkedést, ez nem fontos. Azt a reményemet szeretném megfogalmazni, hogy bizonyára egy olcsó eljárásban akar majd a kormány, vagyonkezelő útján, ingyenesen vagyont juttatni, tehát nem fog senki arra törekedni, hogy ez az eljárás, ez a procedúra pénzbe kerüljön, ha már a vagyonjuttatás ingyenes.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ennyit szerettem volna az előterjesztés kapcsán elmondani, inkább az előterjesztés kapcsán, mint az előterjesztés tartalmával kapcsolatban. A tartalmát támogatjuk. Kérem, tisztelt képviselőtársaim, az elmondottakat pedig fontolják meg, ha tehetik.

Elnök úr, köszönöm szépen a lehetőséget. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu