ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy annak az elszántságnak, amely a kormány részéről és a Fidesz-KDNP részéről meglátszik mind a barna, mind a vörös diktatúra elutasításában, a testet öltése az az európai emléknap, amely a totalitárius diktatúrák áldozatainak kapcsán bevezetésre került. Augusztus 23-án tartjuk ezt, arra emlékezve, hogy a Molotov-Ribbentrop paktumot azon a napot kötötték meg, Sztálin és Hitler birodalmai felosztották egymás között Közép-Európát, Lengyelországot. Azt gondolom, hogy világosan azt üzeni ez a magyar kezdeményezésre bevezetett európai emléknap, hogy a szélsőséges diktatúrák ellen - legyen az náci, legyen az kommunista - fel kell lépni és fel is lépünk.
A mostani javaslat arról szól, hogy pontot tesz egy folyamat végére, a rendszerváltoztatás egyik folyamatának végére, nevezetesen a múltat, úgy látjuk, le kell zárni. És lehet hivatkozni itt különböző indokokra, amelyek arról szólnak, hogy most ez nem olyan fontos javaslat, de igenis fontos javaslat lett volna már az elmúlt 23 évben folyamatosan, hogy foglalkozzunk ezzel a kérdéssel, és az Országgyűlés irányító, döntéshozó mivoltából kifolyólag egy ilyenfajta útmutatást adjon. Hiszen elhangzott az, hogy a társadalomban kell egyfajta önvizsgálatnak keresztülmennie, hogy ne nevezzenek el az önkormányzatok ilyen utcákat. Én úgy látom, hogy nekünk, a parlamentnek, a törvényhozásnak pontosan az a feladatunk és kötelességünk, hogy ebben egyfajta iránymutatást adjunk, hiszen ezért vagyunk törvényhozás, ezért hozunk az élet más területén is törvényeket.
Tehát a múltat le kell zárni, erről szól ez a törvényjavaslat, és én ebből kifolyólag gratulálok is az előterjesztőknek, különösen Stágel Bence képviselőtársamnak. (Taps a kormánypárti oldalon.)
(13.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés