DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Zagyva képviselőtársamnak csak annyit mondanék, hogy ha például Mezőkövesd vagy Tiszavasvári polgármestere vagy képviselő-testülete megtűri azt, hogy ilyen alakoknak utcájuk legyen, akkor ezeket a képviselőket és polgármestereket a népharagnak el kell zavarnia. Ezt nem lehet megspórolni.
Amit Kőszegi képviselő úr elmondott, tökéletesen értem, ezt mondtuk el az előbb is, illetve a vezérszónoklatban, hogy pontosan az elvarratlan szálak miatt nagyon sok ilyen méltánytalan eset van, amit ön elmondott Örkénnyel kapcsolatban. Pusztán csak annyit állítunk, hogy az itt választott jogi eszköz az ennek a helyzetnek a rendezésére nem elegendő, illetve annyit állítunk, hogy a jogi eszközökkel nem lehet megspórolni azt, hogy a helyi közösségek ébredjenek úgy öntudatukra, hogy például az ilyen típusú konfliktusokat kerülő polgármestereket, városatyákat elzavarják. Ezt nem lehet jogszabályokkal megoldani.
Hogy miért alkalmatlan ez a jogi eszköz? Egyrészt azt gondolom, hogy ideológiai kategóriákat nem lehet jogszabályokkal kezelni, ezt gondoltuk akkor is, amikor az előző kormányzat idején például a fasiszta jellegű demonstrációk betiltására próbáltak jogszabályszöveget megalkotni. Egy bírói fórum, egy jogalkalmazó nem arra van, hogy ideológiai-történeti kategóriákkal labdázzon. De például az, amit Szabó Timea képviselőtársnőm is már az előbb felemlített, hogy a kettős mércét, tehát a morális következetlenséget nem tudja kikerülni.
Egyik esetben egy személy a halálával - Ságvári Endrére gondolok - egyfajta erkölcsi hivatkozási alapot nyújtott egy diktatórikus rendszernek, a másik esetben pedig egy irodalmi személy tagja volt annak a parlamentnek, amely a nyilasok befolyása alatt állt. Ezt nem tudja kezelni egy törvény, és ennek a kezeletlenségnek az ódiumát nem lehet az Akadémiára hárítani.
Végezetül: azt gondolom, hogy a globális kapitalizmus válsága idején, akkor, amikor Magyarországon is egy kaszárnyakapitalizmus épül ki, akkor Marx aktuálisabb, mint volt az elmúlt évtizedekben.
Köszönöm. (Szabó Timea tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés