DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársam! A Kőszegi képviselőtársam által elmondott ügy nyilván figyelemre méltó, és azt mondom, hogy ebben a tekintetben ki kell mondani, hogy Szamuely Tibor életműve védhetetlen, és nyilván az a konkrét esemény, amit ön elmondott és a konkrét helyzet nem jó azon a településen, és azon változtatni kell a helyi közösségnek. Ugyanakkor korábban utalt arra, hogy nem változtattak, és nyilván azokon a településeken, ahol persze mondjuk, az önök által képviselt értékrend képviselői vannak többségben, azokon a helyeken ezek már mind megoldott ügyek.

Felhívnám a figyelmét arra, hogy Mezőkövesd neve is szerepel az előterjesztés mellékletében, és ami engem nagyon meglepett egyébként, hogy Tiszavasvári, meg is néztem most, Tiszavasváriban a mai napig van Vöröshadsereg utca, de azt hiszem, hogy ezeken a kérdéseken el lehetne mindannyiunknak gondolkodni, hogy akkor mindenki ebben a tekintetben meglépett-e mindent, amit tehetne.

Még egyszer mondom: a nevek, felsorolt kifejezések 90 százalékával akár egyet is értünk ebben a történetben. Ami közös nemzeti emlékezetre szükség van, abban teljesen egyetértünk. Schiffer Andrással annyiban vitatkoznék csak, ő említette, hogy kár idekeverni - tulajdonképpen ezt üzente - bizonyos szociális kérdéseket vagy aspektusokat, merthogy több kérdés van ennek az ügynek a kapcsán. Én csak azt mondom, hogy minimum érdekes, hogy pont most jön be egy ilyen előterjesztés, két és fél év kormányzása után, pont akkor, amikor egyébként nagyon komoly megszorítások vannak. Ennyi, és akkor ezzel ezt a kérdést le is zártam ebben a tekintetben.

Amit viszont még mindig nem kaptam meg válaszként, és erről beszéljünk szerintem, hogy ne legyen lehetőség szubjektív, önkényes döntésekre, felfele mutogatva az Országgyűlésre helyi testületeknek, hogy mit jelentenek pontosan ezek a szubjektív fogalmak az előterjesztésben a kétség, azok, amelyek gyakorlatilag lehetőséget teremtenek éppen aktuális, csak erre a ciklusra szóló többségnek arra, hogy megváltoztasson olyan utcaneveket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), amelyek olyan emberekről lettek elnevezve, akik tényleg akár a közös nemzeti emlékezetünk részei is lehetnének. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu