NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm szépen. Két percem van két válaszra, nem kívánom azt a kormányzati gyakorlatot átvenni, folytatni, hogy a kellemetlen kérdésekre nem válaszolok, így, ha Szabó Timea megkérdezte, Tiszavasváriban hogyan lehet még ilyen utcanév, illetve korábban Schiffer András is utalt erre, akkor hadd reagáljak erre. Olcsó válasz lenne azt mondani, hogy az igazolványokkal kapcsolatos költségvállalás miatt a társadalom többsége ezt ugye nem támogatja, ennél konkrétabb válaszom van. Utánakerestem, valóban ez nem egy jobbikos válasz lenne. Március 14-én kezdeményeztem írásban a település alpolgármesterénél ezeknek az utcáknak a megváltoztatását, amire ígéretet is kaptam. Hogy erre addig az önkormányzatok, így Tiszavasvári szorongatása közepette is miért nem került sor, az egy más kérdés, mindenesetre ezzel párhuzamosan ezt megkönnyítendő lett volna, ha önök már tavaly decemberben elfogadják azt a javaslatomat, amihez hasonlót egyébként kormánypárti képviselők is benyújtottak, ami bizony költségmentessé tette volna például a lakcímkártyák cseréjét, azonban az önkormányzati törvényhez benyújtott javaslatomat, miként egyébként a kormánypárti javaslatot még önmaguk is leszavazták. Mi természetesen nem, tehát mi már akkor támogattuk volna azt a javaslatot, ami kisebb puhításokkal most itt ismét előttünk van. Bízunk benne, hogy legalább így el fogják fogadni, és nem fogják ismét a saját javaslatukat is lesöpörni, ki tudja, milyen, ilyen-olyan lobbi hatására.
Ami pedig Kőszegi Zoltán kritikáját illeti, bár inkább a mellettem ülő LMP-s képviselőnek szól, de oligarchák ügyében, azt gondolom, én is illetékes vagyok, meg kell szólalnom, mert valóban sokszor nem nevezzük néven azokat az oligarchákat, akiket ön hiányolt, hogy akkor miért nem mondjuk ki a neveket. Pontosan azért, mert önök sem engedték, hogy feltárjuk, és akár egy névlajstrommal tudjunk szolgálni, egy vizsgálóbizottságban fel tudjuk tárni (Dr. Schiffer András tapsol.), hogy kik azok az oligarchák, akik itt irányítják adott esetben az önök politikáját. Én egyébként bátran megnevezem azokat a neveket, akiket adott esetben a szakterületembe tartozva, mondjuk, Alföldi Róbert vagy Kubatov Gábor esetében olyannyira megneveztem, hogy perelnek is milliós költségre, perben is állok velük, tehát én nem irtózom az efféle mérkőzésektől, de azt kérem, hogy az oligarchák esetében hadd nevezhessem meg. (Zaj.) Viszont tegyük lehetővé (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) azt, hogy ezt a vizsgálóbizottságot is felállítsuk.
Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban. - Dr. Schiffer András tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés