NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Múlt heti vezérszónoklatomban néhány területre nem tudtam részletesebben kitérni, most pedig szeretnék. Egyrészt a magyar politikai foglyok szövetségének hagyományőrző tagjaként is kötelességemnek érzem, hogy felhívjam a törvényjavaslat egy hibájára a figyelmet, ami miatt bizony a POFOSZ-elnevezés a jövőben nem maradhat meg, ha ezt a törvényt így elfogadják. Ezért is nyújtottunk be erre egy módosító javaslatot, mert megítélésünk szerint nem kellően precíz az, miszerint a törvényjavaslat úgy fogalmaz, hogy szervezet elnevezésében nem szerepelhet majd a jövőben olyan kifejezés, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerrel közvetlenül összefüggésbe hozható.

Azt gondolom, hogy ha politikai foglyokról beszélünk, akkor természetesen mindenki az ezzel összefüggésbe hozható szocialista rendszerre gondol. Ők azok, akik még közöttünk élnek, például Murányi Levente ötvenhetes politikai elítélt. Közöttünk élnek, és jelen megfogalmazásában bizony például a POFOSZ-nak is meg kellene változtatnia a nevét. Ezért nyújtottunk be egy olyan javaslatot, amely szerint csak olyan kifejezések nem tüntethetők fel egy szervezet nevében és másutt is akár utcanévként is, amelyek a XX. századi önkényuralmi politikai rendszert pozitív vagy elfogadható színben tüntetik fel, vagy a rendszer, illetve annak valamely részének további működtetésének szükségességére utal vagy annak látszatát kelti. Tehát ha ezzel kívánnának riogatni, hogy mondjuk, az ÁVH-t ismét, na nem a jelenlegire gondolok, az Alkotmányvédelmi Hivatalra, de ha mégis valamiféle ilyen hagyományőrző szervezet működtetéséhez támadna kedvük, mondjuk, az Országgyűlésből kiszoruló szocialista képviselőknek, akkor ennek bizony vegyük törvényi úton is elejét.

Joggal merül fel egy másik kérdés is, hogy végre tudják-e hajtani ezt a törvényt az önkormányzatok akkor, amikor nincsenek tisztában azzal, hogy mely személyek hozhatók összefüggésbe a szocializmussal, mely személyek vállaltak vezető szerepet a XX. század önkényuralmi rendszereinek kiépítésében vagy fenntartásában, hiszen az állambiztonsági múlt jelen időpontban is sajnos még feltáratlan. Ezzel a kormányzati mulasztással le kell számolni.

Joggal beszélek kormányzati mulasztásról, hiszen elvileg ide még egy törvény sem kellene, egy egyszerű kormánydöntéssel lehetne rendelkezni a 2060-ig titkosított mágnesszalagok felől, amelyeket átadhatnának egy ilyen egyszerű kormánydöntéssel a levéltárnak. Nem kell ide nemzeti emlékezet bizottsága, amelynek létrehozását ez év júniusáig ígérték, de még ezt az időhúzást célzó bizottságukat sem alapították meg máig.

E terület felmerült tagjelöltjei is mellesleg azt támasztják alá, hogy szemfényvesztést szolgál a nemzeti emlékezet bizottsága. Például a fő szabotőr, finoman szólva érintett Boross Péter, vagy Kónyáné Kutrucz Katalin vezetése alatt, aki az 1990-es SZDSZ-MDF-paktum egyik aláírója volt, s akit Kövér László egyébként szégyenszemre nemrég nevezett ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgató-helyettesévé; emiatt is csak a Jobbik tiltakozott, mindenki más megszavazta Kónyánét az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságában. Tehát az ügynökmúlt feltárása, az állambiztonsági múlt feltárása a rendszerváltás egy nagy mulasztása. Elképesztő az a maszatolás, amit folytat a Fidesz, pedig egy egyszerű kormánydöntéssel meg lehetne könnyíteni e törvény végrehajtását is, nemhogy megkönnyíteni, hanem lehetővé tenni az önkormányzatok számára, hiszen honnan tudják, hogy egy valakiről elnevezett, mondjuk, egy iskolaigazgatóról elnevezett utca méltó-e arra, vagy pedig egy utolsó besúgó volt a településen, akár százak életét megnyomorítva. Tehát az állambiztonsági múlt feltárása rendszeresen visszaköszön, tisztelt kormánypárti képviselők. Ne húzzák tovább ezt, se nemzeti emlékezet bizottságával, se bármilyen más módon, de legfőképp annak a létrehozását is ígéretükkel szemben elnyújtva, kitolva.

Csatlakoznék az előttem szóló Gaudi-Nagy Tamás és Zagyva Gyula képviselőtársunkhoz, hiszen rendkívül indokolt lenne a közterületi alkotásokat is beemelni ebbe a törvénybe, hiszen sokszor egy utcanévnél még jobban borzolja a kedélyeinket, mondjuk, az Országgyűlés épületére is gyászos árnyékot vető önkényuralmi emlékmű, a Szabadság téri szovjet obeliszk. Persze szerte az országban vannak ilyen emlékművek, elég csak, mondjuk, az egyik leghíresebbet, a pásztóit említenem. Hiába van Pásztónak itt két országgyűlési képviselője is álláshalmozásuk vagy más miatt, annak ellenére sem szólaltak fel még soha a pásztói kommunista emlékmű ügyében, hogy ez a programjukban mindig szerepel, hiszen a helyi közhangulat ezt elvárja, hogy ezeket az emlékműveket eltávolítsák. De se Bíró Márk, aki egyébként ebben a ciklusban egyetlenegyszer sem szólalt fel még itt az Országgyűlésben, sem Becsó Zsolt, akinek megyei közgyűlési elnökként szintén fontosabb feladatai vannak, mintsem hogy az Országgyűlés vitáját megtisztelné, és akár most vagy akár máskor szót emeljenek településük, Pásztó kommunista emlékműve ügyében. Csak a választások környékén láthatunk erre vonatkozó ködös ígéreteket.

S ha már kormánypárti képviselőknél tartok, hadd szólítsam meg ismét Stágel Bence képviselő urat, aki múlt heti figyelmeztetésem ellenére továbbra sem válaszolt április 4-én küldött levelemre, amikor is örömmel tapasztaltam bár, hogy a szovjet emlékmű ügyében ő is megszólalt és ennek eltávolítását sürgette, de láttuk már a főpolgármester urat is hasonló gondolatokat megfogalmazni, aztán két nap múlva visszakozott, hogy mégiscsak maradhat ez az emlékmű. Nem tudom, neki is szóltak-e valahonnan fentebbről, esetleg egyenesen az amerikai nagykövetségről, vagy nem tudom, hogy a KDNP-nek honnan szoktak, mindenesetre ha továbbra is fenntartja április 4-én megfogalmazott álláspontját, akkor javaslom, hogy működjünk együtt, mert úgy néz ki, hogy a Jobbik az egyedüli szövetséges, amelyik hajlandó a szovjet emlékmű eltávolítása ügyében felszólalni, illetve szívesen egy közös interpellációt is megfogalmaznék önnel ezzel kapcsolatban.

(15.10)

Tehát legyen szíves erre az áprilisban küldött levelemre legalább egy egysoros vagy néhány szavas választ adni és erre méltatni engem. Köszönöm. Ezt, azt gondolom, minden választópolgárral is egyébként megteheti, meg kellene hogy tegye az alapvető etikett szerint egy országgyűlési képviselő, de legalább mint képviselőtársát legyen szíves, tiszteljen meg ezzel!

Ha már szovjet emlékműről van szó, és ha már október 6-a után néhány nappal vagyunk, beszéljünk arról is, hogy nem lehet megemlékezni az aradi vértanúkról vagy éppen Batthyány Lajos, Magyarország első szabadon választott miniszterelnökéről méltóságteljesen a Batthyány-örökmécsesnél például úgy, hogy közben oda is árnyékot vet, bár a felszólaló Rogán Antalt lehet, hogy nem zavarta, hogy szembe kell nézzen felszólalása közben a Szabadság téri szovjet emlékművel. Az egyik önkényuralmi rendszerről úgy emlékezik meg, hogy egy hatalmas, a Batthyány-örökmécsesnél jóval nagyobb önkényuralmi emlékművel néz szembe, amelyen önkényuralmi jelképek is, a sarló-kalapácsos ábrázolás is több példányban és hatalmas méretben szerepelhet. Ez az, ami a Kossuth térre is árnyékot vet, nem véletlenül nyújtottuk be a Kossuth tér rekonstrukciójáról szóló határozati javaslatnál is már ezt a módosító javaslatunkat, hogy nemcsak Károlyi Mihály szobrát, de a szovjet emlékművet is el kellene távolítani. "Dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek!" és hasonló feliratok már idejétmúltak. El kellene távolítani, akár a szoborparkban, vagy még inkább azt gondolom, ez esetben egy temetőben lenne ennek méltó helye, nem pedig a magyar szabadságról elnevezett téren, amelyet azért - legalább jó érzéssel mondjuk ki - a népharag elől 2004 óta kordonok közé kell zárni. A szabadságról elnevezett téren tehát ilyenfajta kordonháború zajlik. Ez is indokolttá teheti.

De ha már október 6-áról esett szó, hadd emlékeztessek arra, hogy nem véletlenül áll itt a Batthyány-örökmécses, hiszen a budapesti Szabadság tér és környéke helyén állt száz évig az a II. József által épített tüzérlaktanya, amelyet Pest Bastille-ának is neveztek. Az önkényuralom e szimbolikus helyszínén végezték ki Batthyány Lajost, sőt jelképesen felakasztották Kossuth Lajost, Táncsics Mihályt, Irányi Dánielt, és még sok magyar forradalmárt, szabadságharcost börtönöztek be vagy végeztek ki itt. Ez a tér, itt a Szabadság tér az ő emlékükre kapta a szabadság nevet. Még a környező utcák is a magyar vértanúk nevét viselik.

1897-ben bontották le ezt a rossz hírű épületkomplexumot és alakították ki nagyjából a jelenlegi környezetet. 1920-ban hazánk legnagyobb tragédiájának emlékére, tudjuk jól, egy trianoni szoborcsoportot állítottak föl. Nem kívánom ismertetni önökkel, bízom benne, hogy tudják a Szabadság téri trianoni szoborcsoport történetét, annak csúfos lerombolását és a helyére a megszállók emlékművének részben a trianoni szoborcsoport darabjaiból, az ereklyés országzászló darabjaiból is való felépítését. Azt gondolom, hogy önmagában is elegendő, ha követeljük végre a szovjet megszállók emlékművének eltávolítását a magyar szabadság teréről.

De szeretnék végül zárásként néhány biztató, reményt adó példát is mondani, hiszen sokszor látjuk, hogy itt az antikommunizmus terén a kormányzat leginkább csak látszatintézkedéseket valósít meg. Mondjuk, az alaptörvényben kimondja azt a közhelyszerű alapigazságot, hogy az MSZMP jogutódja az MSZP, és hasonlókat, és bizony, amikor egy ilyen érdemibb javaslat fekszik előttünk, akkor is egyrészt nem lehetünk biztosak a végső elfogadásában, hiszen szinte ugyanezt, a saját javaslatukat is leszavazták az önkormányzati törvény vitájában, tehát nem tudjuk, hogy nem fognak-e visszakozni ebben a kérdésben.

Másrészt azért mondjuk ki, hogy nem ez a legfontosabb antikommunista követelésünk. Sokkal inkább az állambiztonsági múlt feltárása, melyet aztán követhetne a kommunista vezetők, akár vezető ügynökök közéletből való kitiltása, de már azzal megelégednénk, ha az állambiztonsági múlt feltárása nélkül is kitiltanák addig is, mondjuk, az MSZMP Központi Bizottságának tagjait jelenleg az MSZP padsoraiból, leginkább az Országgyűlésből, természetesen.

Végül a kommunista luxusnyugdíjak talán a harmadik legfontosabb antikommunista követelés, mely nem kerülhet itt napirendre. Ha már viszont ez a napirend itt van, ebbe kapaszkodjunk, és ne csak ebbe, hiszen reményt adó példa lehet az is, hogy Károlyi Mihály szobrát végre eltávolították az Országgyűlés mellől, igaz, Siófok Fidesz-KDNP-s vezetése visszaállította saját közterületükre, mint már korábban említettem ezt, sajnos, szégyenszemre.

A budapesti Kossuth térre árnyékot vető, önkényuralmi jelképet megjelenítő obeliszk lehet, hogy mindig itt maradhat, de szintén pozitív példa, azt gondolom, kapaszkodhatunk bele mi itt, lelkes antikommunisták, hogy kordonok közé kell zárni ezt a kommunista gyalázatot (Dr. Rétvári Bence nevet. - Soltész Miklós: Lelkesedjetek!), és a népharag nem tűri ezt szótlanul. Ennek az olykor vörös festékben való megnyilvánulása is nyilvánvalóan erkölcsileg pozitív és társadalmilag hasznos; ezt is, azt gondolom, egy bíróság egészen nyugodtan megállapíthatná a szovjet emlékmű esetében.

De ha már kapaszkodót ígértem, itt van Pongrátz Gergely öröksége, a Corvin köz legendás parancsnoka a Jobbik zászlóbontó gyűlésén a könnyeivel küszködve mondott egy beszédet, sokunkat meghatva ott már akkor, 2003-ban. De érdemes megtekinti e videóját az interneten manapság is. Én rendszeresen megteszem, és erre buzdítok itt most mindenkit az általános vitában is, aki esetleg még fogódzkodót keres antikommunista küzdelmeinkben.

Tavaly elértük, hogy Czeglédi János fővárosi képviselőnk kezdeményezésére a XIV. kerületben Pongrátz Gergelyről teret is neveztek el, hamarosan pedig talán szobrot is avathatunk ott. Felemás azonban a helyzet, ha arra gondolunk, hogy még mindig nem tudtunk állami támogatást kiharcolni az ország egyetlen, épp Pongrátz Gergely által alapított, Kiskunmajsán található '56-os múzeumának. Sajnos leszavazták ezt a kormánypárti képviselők, szégyenszemre egytől egyig, pedig rendkívül indokolt lenne az ország egyetlen '56-os múzeumának állami támogatása.

És miközben egyetlen közterület sem viseli a névtelen hősökre utaló "pesti srác" vagy épp "budai srác" nevet, Magyarország még mindig tele van kommunista utcanevekkel. Az ezt betiltó módosító javaslatot is lesöpörték az önkormányzati törvény vitájában, de úgy tűnik, akárhányszor hozom ezt föl, nem kapunk magyarázatot arra, hogy ezt miért tették meg. Lehet, hogy most is ugyanez fog bekövetkezni, azután pedig már bizony nem szólhatunk hozzá ebben a kérdésben ehhez a gyalázatos tettükhöz, amit félek, hogy ismét meg fognak ismételni a kormánypártok is, hogy akár saját javaslatukat is leszavazva valamilyen felsőbb, külsőbb érdek hatására mégiscsak maradhatnak itt közöttünk a kommunista elnevezések.

A kettős mérce egyébként leginkább a kárpótlásoknál mutatkozik meg, míg az úgynevezett holokauszt alapján számtalan jogcímen jár a jóvátétel, addig tudjuk jól, az alaptörvényben is bebiztosították, hogy a kommunizmus áldozatainak csak erkölcsi elégtétel adható. Bízom benne, hogy ennek a javaslatnak a talán remélt elfogadása elindíthat egy olyan szemléletváltást, amely a szimbolikus intézkedések után érdemi intézkedéseket is hozhat, így bízunk három legfontosabb, már ismertetett antikommunista követelésünk elfogadásában is.

Bízunk benne, hogy nem a nemzeti ellenzék kormányra kerüléséig kell várni ahhoz, hogy az állambiztonsági múltat feltárjuk, a kommunista vezetőket a közéletből kitiltsuk, a luxusnyugdíjakat pedig Biszku Bélától és több ezer embertől - évi több milliárd forintot jelentve - megvonjuk, így tudjuk végre a rendszerváltást befejezni.

Köszönöm a figyelmet. (Nagy taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu