SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény szerint az Országgyűlés a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének megteremtéséhez szükséges intézkedések megalapozása érdekében országos fogyatékosügyi programot határoz meg. A programban foglaltakat az egészségügyi, foglalkoztatási, oktatási, közlekedési tervezésben, továbbá a településfejlesztésben, valamint az egyéb állami tervezés körébe tartozó döntés meghozatala során érvényre kell juttatni. A program előkészítéséről a kormány gondoskodik. Az előkészített programot az Országgyűlés fogadja el. A program végrehajtásáról a kormány kétévente tesz jelentést az Országgyűlésnek.

Az aktuális jelentéstétel a mostani kormánynak csak jelentős csúszással sikerült, hiszen az országos fogyatékosügyi program végrehajtásáról szóló 2007-2010-es időszakot felölelő jelentést immáron közel másfél éves késéssel sikerült csak megtárgyalni.A jelenlegi kormányzati ciklusban szinte teljesen negligált Országos Fogyatékosügyi Tanács ugyanis már 2011 májusában tárgyalta az előttünk fekvő jelentést, ehhez képest a parlament csak most ősszel folytatja az erről szóló általános vitát.

A jelentős csúszás mellett sokat elmond a kormány közel 600 ezer fogyatékos személy ügyéhez való hozzáállásáról az is, ahogyan még nyáron, a rendkívüli ülésszak alatt napirendre vették a jelentést. A júliusi törvényalkotási roham közepén, az egyik ülésnap kezdete előtt alig negyedórával találták ki, hogy aznap akkor végre elkezdik tárgyalni az anyagot. Persze, már meg sem lepődünk azon, hogy a fontos esélyegyenlőségi és integrációs kérdésekről, célkitűzésekről szóló vita is áldozatául esik annak, hogy a Fidesz-KDNP-kormány számára a parlamenti munka puszta színjáték.

De menjünk tovább, az eljárási problémákon túl komoly kritikáink voltak magával a jelentéssel kapcsolatban is. Korábban a parlamenti bizottságokban elmondtuk, hogy az egyéves késéssel benyújtott jelentés sajnos nem más, mint egy felsorolásszerű anyag az egyes intézkedésekről. Hiába írja elő a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény, hogy a fogyatékosügyi programnak milyen tartalmi elemeket kell tartalmaznia, a jelentés ezekre már csak elvétve reflektál.

Súlyos hiányosságnak tartjuk, hogy a dokumentum nélkülözi a programban foglalt célok megvalósulásának, az azokban való előrehaladásnak érdemi értékelését. Az irományban alig szerepel valamilyen értékelhető részlet a hároméves időszak cselekvéseiről, az esetleges elmaradásokról vagy a hiányosságokról.

A jelentés tulajdonképpen egy több helyen is hiányos vagy pontatlan taxatív felsorolás csupán az érintett időszak intézkedéseiről. Nem látszik belőle az egységes koncepció, nem látszik benne a felépített logika. Nem lehet például a mikro- és makroprogramokat pusztán egymás mellé rakni. Olyan egységes rendszerre lenne vagy lett volna szükség, amelyből egyértelműen megtudhatnánk, hogy a különböző intézkedéseknek mi volt az oka és a célja, mi miből következik pontosan, melyik intézkedés mire reflektál, mi volt maga a folyamat. A felsorolás miatt ezekről a fontos mögöttes összefüggésekről nem értesülünk. Több esetben csak 2007-ből és 2010-ből látunk intézkedést, a köztes időről nem szól a jelentés, nem tudjuk meg, hogy mi történt az elhallgatott időszakban. Illetve ha nem történt konkrét cselekvés egy adott területen éveken keresztül, akkor erre rá kellett volna világítani a jelentésben. Jelezni kellene, hogy mit kellett volna tenni, és nemcsak a hiányosságokra, hanem az intézkedés elégtelen voltára vagy esetleges hibáira is rá kell világítani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Vajon miért nem elég kritikus ez a jelentés, kérdezzük. Miért nem hangsúlyozza a hiányosságokat és a negatívumokat? Hiszen most a korábbi kormány intézkedéseiről van szó, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, tisztelt államtitkár úr, máskor olyannyira kritikusak és folyamatosan elmúltnyolcéveznek. Itt hogyhogy nem történt ez, hogyhogy nem tárták fel a múltat?

Tisztelt Ház! Soltész Miklós államtitkár úr a jelentés júliusi vitájának megkezdésekor előterjesztői expozéjában azt mondta, hogy az elkészült beszámoló a megvalósult programok mellett a szakterületet érintő hiányosságokról, megoldásra váró feladatokról, problémákról is igyekszik teljes körű tájékoztatást adni. Ily módon lehetőséget ad, támpontot nyújt az összehasonlításra, a későbbiekben megvalósítandó intézkedések és az elért eredmények bemutatására is.

Mi azt mondjuk, tisztelt államtitkár úr, hogy ez sajnos ebben a formában nem igaz és nem is lehetséges. Ez így minden, csak nem valódi jelentés. És ezt nemcsak mi mondjuk, hanem azok a fogyatékosügyi szervezetek és szakemberek is ugyanúgy megfogalmazták ezeket a kritikákat, ráadásul nem is csak egyszer. Ha nem csak alibiből hívnák össze az Országos Fogyatékosügyi Tanácsot, vagy ha egyáltalán meghallgatnák, amit a különböző szervezetek mondanak, akkor önök is tisztában lennének ezekkel.

Éppen ezért a Lehet Más a Politika frakciója törvénymódosító javaslatot fog benyújtani annak érdekében, hogy a fogyatékosügyi program végrehajtásáról szóló jelentés valóban egy teljes körű tájékoztatást adjon. Szeretnénk az erre vonatkozó előírásokat és garanciákat a törvénybe is beépíteni, hogy a jövőben számon lehessen kérni ezeket a fontos kritériumokat a jelentéseket készítő kormányokon.

Tisztelt Képviselőtársaim! A jelentés a 2007-2010-es periódust öleli fel, de az általános vita során az államtitkár úr több esetben utalásokat, megjegyzéseket tett a kormányváltás óta eltelt időszak pozitív lépéseiről és intézkedéseiről is. Természetesen államtitkár úr mindent pozitív fényben tüntetett fel.

Szeretném megragadni akkor itt az alkalmat, hogy mi is beszélhessünk az elmúlt két évről. Számtalan fontos dologra kell itt kitérnünk, kiegészítve államtitkár úr beszámolóját, hogy valóban teljes legyen a kép. Ezekkel a kérdésekkel korábban már sokszor foglalkoztunk itt, a Parlament falai között is. Olyan aktuális témákról van itt szó, amelyek kapcsán többnyire maga az országos fogyatékosügyi program is pozitív előrelépést ígér, ha jelentős, radikális javulást nem is tűz ki célul.

A személyes szociális szolgáltatások közül több alap- és szakosított ellátás is próbálja szolgálni a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének megvalósulását, társadalmi integrációját. Egyre nehezebben tudják azonban ellátni ezeket a feladatokat a speciális szolgáltatások, hiszen a szociális normatívák és pályázati keretek 2011 előtt már évek óta nem emelkedtek, így az intézmények finanszírozása évről évre egyre nehezebbé vált.

Ennek ellenére idén jelentős megszorítást szenvedtek el többek között a fogyatékos személyek mindennapi életét segítő, támogató szolgálatok is. Az államtitkár úr júliusi felszólalásában külön kiemelte, hogy tavaly több millió forintos pályázati keretösszeget hirdettek meg a fogyatékos személyek országos, megyei és helyi szervezeteinek, azt azonban elfelejtette államtitkár úr hozzátenni, hogy erre a gyorssegélyre égető szükség van akkor, amikor a reálértékekből folyamatosan veszítő normatíva összege annyira csekély, hogy ha csak ez állna rendelkezésre, abból már másnap bezárna az összes fogyatékosotthon.

Nem csupán az elégtelen finanszírozás miatt állnak a működésképtelenség szélén a fogyatékosokat ellátó intézmények. Többször felszólaltunk már annak kapcsán, hogy a sorozatos kormányzati malőrök és hiányosságok miatt a jogosan megítélt támogatásukat sem kaphatták meg idén a támogató szolgáltatások és a szociális foglalkoztatásban részt vevő szervezetek hosszú ideig. Ez a csúszás az intézmények nagy részét csőd közeli állapotba sodorta, és azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a fogyatékkal élő személyek ellátatlanul maradnak.

Ez a krízis az elemi látássérült-rehabilitáció esetében be is következett idén. Az államtitkár úr ezzel kapcsolatban ugyan azt mondta expozéjában, hogy a finanszírozási nehézségek ellenére továbbra is forrást biztosítanak a látássérültek elemi rehabilitációjának országos ellátásához, de persze azt itt sem tette hozzá, hogy az úgynevezett finanszírozási nehézségeket pont az ő kormánya okozta azzal, hogy a pályázati pénzeket a látássérült-rehabilitációt végző központok esetében nem fizették ki heteken, hónapokon keresztül.

Több vidéki, megyei központ saját működését be is fejezte rövidebb-hosszabb időre e miatt a finanszírozási válság miatt. Amikor pedig ezt számon kértük a kormányon, államtitkár úron, cinikusan azt válaszolta a minisztérium, hogy a budapesti Vakok Állami Intézete működik, tehát biztosított a rehabilitáció mindenki számára. Ezt persze az ellátottak egészen máshogy tapasztalják.

(15.40)

Beszéljünk az akadálymentesítésről is. Soltész államtitkár úr azt is kiemelte, idézem: "Gyakorlati nehézséget jelent, hogy egyes akadálymentesítési kötelezettséggel érintett közszolgáltatások esetében nem készült és így jelenleg nem áll rendelkezésre semmilyen felmérés vagy más hiteles adat arra vonatkozóan, hogy azok milyen arányban felelnek meg a törvényi előírásoknak. Ahhoz, hogy a következő időszak támogatáspolitikáját, jogalkotási vagy egyéb államigazgatási lépéseit felelősen tervezni lehessen, mind a kormányzati, mind pedig az önkormányzati felelősségi körbe tartozó közszolgáltatások tekintetében képet kell kapni arról, hogy országosan hol tart az akadálymentesítés, és mely közszolgáltatások felelnek meg az egyenlő esélyű hozzáférés követelményeinek."

Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-KDNP a kormányváltás óta erre a hiányosságra hivatkozik, amikor az akadálymentesítést kérjük rajtuk számon. Mi értjük, hogy a szocialisták kormányzása alatt sem haladt előre ez az ügy sokat, és sokat mulasztottak ők is, de a kormányváltás óta eltelt két évben sem történt semmilyen előrelépés. Meddig akarnak még elmúltnyolcévezni, tisztelt államtitkár úr? Meddig akarnak még visszafelé mutogatni, ahelyett, hogy cselekednének? Hol van az a felmérés, ami alapján végre képet kaphatnánk az akadálymentesítés jelenlegi helyzetéről, ha már eddig nem készült ilyen? Miért nem sikerül két éve elindítani azt? Mi is tudjuk, hogy komoly uniós források állnak rendelkezésre, de az akadálymentesítésre szánt 8 milliárdos forrást legkésőbb 2013-ban fel kellene használni, hogy megfeleljünk az EU előírásainak, és ne kelljen lemondani erről a támogatásról. Ahhoz, hogy időben legyünk, már rég meg kellett volna kezdeni nemhogy a szükséges felmérést, hanem magát a források felhasználását is. A kormány tétovázásának a mozgáskorlátozottak látják kárát.

Ha már az akadálymentes mozgásnál tartunk, akkor röviden hadd említsem meg a közlekedési támogatások rendszerét is. Ez az elmúlt időszakban jelentősen átalakult, sok esetben azonban pont az érintettek kárára. A korábbi rokkantnyugdíjasok egy részének megszüntette a kormány az utazási kedvezményét. A súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési többletköltségeihez nyújtott közlekedési támogatások pedig jövőre szűnnek meg, erről még 2011-ben döntött a kormány. Átalakult a gépkocsiszerzési és -átalakítási támogatás is, ahol hiába bővült a jogosultak köre, ha a feltételek megváltozása miatt végül jelentősen csökken a támogatásban részesülők száma.

Menjünk tovább: a fogyatékos személyek közül túlságosan is sokan vannak azok, akik családjuktól távol, vidéki nagy fogyatékosotthonokban élnek indokolatlanul. A közösségektől, a társadalomtól elzárva nem beszélhetünk esélyegyenlőségről vagy társadalmi integrációról, aminek az elősegítése egyébként a fogyatékosügyi programnak is fontos célkitűzése. A rendszerváltás után a Fidesz-KDNP-kormány az első, amely kitagolási stratégiát alkotott, és legalább az írásos dokumentumok szintjén elkötelezte magát a kitagolási program mellett. Kár, hogy mindezt beláthatatlan időtávon, 30 év alatt szeretnék végigvinni. A sok egyéb bizonytalanság mellett például a kitagolási program megvalósulását segítő uniós forrásokból jelenleg a komplett közép-magyarországi régió kimarad. A közelmúlt jogszabályi változásai is jelzik, hogy a kormány mégsem gondolja komolyan, hogy ezekért a fontos célokért valóban kiálljon. Az összevissza toldozgatott-foldozgatott szociális törvényt idén júniusban is módosították. Többek között bekerült a jogszabályba a támogatott lakhatás mint új ellátási forma. Ez önmagában pozitív fejlemény lett volna, ha a kormányzat a nyugat-európai országokban, illetve a szociális szakmában általános evidenciaként kezelt tényt, miszerint a támogatott lakhatás csupán néhány fő együttes elhelyezését jelenti, figyelembe veszi. Azzal viszont, hogy a támogatott lakhatás címén továbbra is megengedik viszonylag nagy létszámú, akár 50 fő együttes elhelyezését is, egyértelmű visszalépés a korábbi elköteleződéstől.

Tisztelt Ház! Hadd idézzem végül ismét az államtitkár urat, aki szerint mindenki számára világossá kell tennünk, hogy a fogyatékossággal élő emberek integrációja valamennyiünk közös ügye, és ez nem csupán pénz kérdése. Ezzel teljes mértékben egyetértünk. Tegyük fel, hogy a kormányzat a jövőben valóban komolyan fogja venni a fogyatékkal élő személyek ügyét, mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy valóban kompenzálja a hátrányaikat, valóban biztosítsa a társadalmi részvételüket, integrációjukat, valóban garantálja egyenlő esélyeiket. A csak a szavak szintjén megjelenő szándék és a jelenleg hiányzó anyagi ráfordításokban is megmutatkozó elköteleződés nem elegendő akkor, amikor a korábban elfogadott fogyatékosügyi program kevéssé ambiciózus céljait sem hajtjuk végre, de nemcsak hogy nem hajtjuk végre teljes mértékben, hanem ezt a hiányosságot megpróbáljuk egy jelentésnek nem nevezhető, lényegében szimpla felsorolást tartalmazó, ajánlásokat és víziót nélkülöző dokumentummal elfedni.

Az igazi elköteleződés azt jelenti, hogy nyíltan vállaljuk a jelenlegi helyzetet, őszintén beszámolunk a valóságról, a fogyatékkal élő személyeket érintő helyzetről. Ez a jelentés sajnos bebizonyította, tisztelt képviselőtársaim, hogy Magyarország még idáig nem jutott el sajnos.

Köszönöm szépen. (Dr. Szél Bernadett tapsol.)

Forrás: parlament.hu