VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen, a szót, elnök úr. Bács-Kiskun megyei képviselőként mélységesen szégyelltem magam, amikor végigolvastam a listát, hogy hány bács-kiskunsági településen van még kivetni való nevű utcanév. Szégyellem magam!
Nyilván tudtam eddig is és megnevezem Jakabszállást, ahol a vejem lakik. Eddig is mindig úgy írtam nekik, hogy nem írtam le a Kun Béla utcát, csak a nevüket írtam oda, mert eléggé ismerik őket, mert nem volt kedvem odaírni, hogy Kun Béla utca, mert még mindig Kun Béla utca. De van ott még Lenin út is és sok egyéb más is.
Úgy gondolom, hogy ennek a törvénynek az előterjesztők által leírtak szövegében van a lényege. Hogy lesz melléklet vagy nem lesz melléklet, azon kár most vitatkoznunk. De egy biztos: hogy például Jakabszálláson azzal indokolták, hogy egyrészt az emberek nem akarnak elmenni átíratni az igazolványukat, másrészt fizetni nem akarnak az átíratásért, harmadrészt pedig akik nagyon szerették volna megváltoztatni, egyszerűen kisebbségben maradtak a nagyobb szájú valamikori nagy hatalmasságokkal szemben. Úgy gondolom, hogy ez a törvény a lustaságot, a bátortalanságot meg a fizetéskönnyítést szolgálja, illetve a lustaságnak és a bátortalanságnak az eltörlését. Én feltétlenül javaslom az elfogadását.
A mellékletről pedig lehet vitatkozni, de azt hiszem, hogy nem érdemes, hisz amit elmondtunk, az nagyon világos az eddig elhangzottakból. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés