ELNÖK: Szeretném jelezni képviselőtársaimnak, hogy egy ajánlás szerepel a frakciók részére, hogy az úgynevezett rádiótelefonokat ne használják. Én személy szerint készséggel előkészítek valamennyi frakcióvezető aláírásával egy teljes tiltó javaslatot, amennyiben ezt minden frakció el fogja fogadni. (Szórványos taps az LMP, az MSZP és a Jobbik soraiban.) Eddig erre nem találtam fogadókészséget egy frakcióban sem, csak jelezni szeretném. (Zaj.) De kísérletet fogok tenni.
Tisztelt Országgyűlés! Most a módosító javaslatról döntünk. Az ajánlás 1. pontjában az előterjesztő a törvény 62. § (2) bekezdésében az építésügyi törvény 62. § (2) bekezdésében a miniszteri rendeletalkotási kört módosítja. Az alkotmányügyi bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 336 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a településfejlesztéssel, a településrendezéssel és az építésüggyel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényt az iménti módosításokkal.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 249 igen szavazattal, 88 nem ellenében, tartózkodás nélkül a törvényt elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! A frakciók kérésére most három tárgysorozatba-vételi kérelemről kell döntenünk. Az MSZP képviselőcsoportja a határozati Házszabály rendelkezése alapján kérte, hogy az Országgyűlés döntsön az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság által elutasított, az indoklás nélkül felmentett kormánytisztviselők és munkavállalók állami kárenyhítéséről szóló T/7980. számú törvényjavaslat tárgysorozatba-vételéről.
Megadom a szót Lamperth Mónika képviselő asszonynak, aki a tárgysorozatba-vételi kérelmet kívánja indokolni, ötperces időkeretben.
Öné a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés