BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ebben a felszólalásomban szeretnék egy kicsit belemenni néhány részletbe, ami azt hiszem, elég jól fogja reprezentálni azt, hogy mi is történt itt, és egyben kérdéseket is fogok feltenni részben képviselőtársaimnak, részben államtitkár úrnak.
A vizsgálati jelentés csak érintőlegesen foglalkozik a Népstadion úti autóbusz-állomás értékesítésével és visszabérlésével, egyszerűen azért, mert ez még az úgynevezett reorganizációs program előtt történt, közvetlenül a 2002-es kormányváltás után, 2002. május 31-én. Aztán a Volánbusz először ötven évre, utána módosított szerződéssel 99 évre visszabérelhette a saját autóbusz-állomását. Itt egy nagyon fontos mondat következik: "Az értékesítésből befolyt 486 millió forint plusz áfa összegű vételárat a Volánbusz nem tudta fejlesztésre fordítani, tekintettel arra, hogy az képezte a következő évben esedékes egyösszegű bérleti díj forrását."
Göndör képviselő úr, önök voltak kormányon nyolc évig. Most ezzel már azért nem lehet foglalkozni, mert már tíz év eltelt azóta, és gyakorlatilag egy elévült cselekményről van szó. Ha pedig önök voltak kormányon ... (Göndör István: Májusban még nem mi voltunk kormányon!) Bocsánatot kérek, de ez az ügylet a kormányváltás pillanatában megtörtént, ezt követően önök voltak kormányon - ez a választások után volt -, és önöknek lett volna lehetőségük arra, hogy egy ilyen visszaélésekkel tarkított ügyletet felülvizsgáljanak. Önök ezt nyolc év alatt nem tették meg, önöknek ez nem volt probléma, az, hogy egy cég az alaptevékenységéhez szükséges ingatlant értékesíti úgy, hogy a vételárat egy éven belül bérleti díjként kifizeti annak a vállalkozónak, akinek eladták az ingatlant.
(22.40)
De nem ez volt az utolsó, mert utána jött a reorganizációs program, amelynek keretében először eladták az érdi műszaki telepet, majd visszabérelték azt, aztán meg eladták az Andor utcai telepet is, és azt is visszabérelték. Ezzel kapcsolatban előállt az a nagyon érdekes helyzet, hogy az érdi térség autóbuszvonalait továbbra is az anyacég, a Volánbusz Zrt. működteti, ugyanakkor nincs saját tulajdonú telephelye. Az érdi telephelyen tudná állomásoztatni, javítani az autóbuszait, igen ám, de a bérleti szerződés 2012. december 31-én lejár, így a Volánbusz teljeskörűen kiszolgáltatott helyzetbe kerül a tulajdonos felé, és ez súlyosan veszélyezteti a járműfenntartó üzemhez tartozó 97 darab autóbusz műszaki és karbantartási feladatainak ellátását. Tehát itt egy olyan privatizációra és visszabérlésre került sor, ahol a tulajdonos még azzal sem törődött, hogy ezt a közfeladatot 2012 után is el kell majd látni valahogyan.
Az Andor utcai műszaki telep, amely alternatívát jelenthetne erre a problémára, pedig úgy került eladásra, aztán visszabérlésre, hogy a visszabérlő már régen nem a Volánbusz Zrt., hanem, mit ad Isten, pontosan az a Kontakt-Busz Kft., amelynek ugyanaz a Taibo volt a tulajdonosa, és amely a zsámbéki térség autóbuszvonalait üzemelteti a King Long autóbuszokkal. Tehát eladjuk a telephelyet, utána meghirdetjük a buszvonalakat alvállalkozásba, aztán beköltöztetjük a buszokat az eladott telephelyre, és az anyacég szolgáltatásainak ellátását pedig veszélyeztetjük.
Ezek nagyon súlyos dolgok, kedves képviselőtársaim, és ebben a helyzetben azért engedjék meg, hogy kitérjek egy kicsit a mára, amit az előző felszólalásom végén azért már említettem. Az a közbeszerzési pályázat, amit a Volánbusz Zrt. most közel három év időtartamra kiírt, és november 19-ig lehet ebben pályázni, gyakorlatilag ugyanazokat a szolgáltatási területeket szervezi ki újabb három esztendőre, amelyeket ez a cégcsoport megszerzett, és amelyeknek tulajdonosa ez a titokzatos Ipacs László úr, aki nem jelent meg a bizottsági meghallgatáson. Továbbra is járatkiszervezés alá esik Gyöngyös és a Jászság térsége, járatkiszervezés alá esik Zsámbék, Biatorbágy térsége, ugyanide Gödöllő térsége és Vác térsége.
Kérdem én önöktől, fideszes képviselőtársaim, és az önök kormányától, hogy mi történt az elmúlt két évben annak érdekében, hogy ezek az üzleti körök kikerüljenek erről a piacról, és a közszolgáltatás visszakerüljön köztulajdonba, és valóban a köz érdekében folyjon. Mert abban az esetben azt mi megértjük, hogyha önök azt mondják, hogy az elmúlt nyolc év úgymond szabadrablása miatt szűk a kassza, nem tudják egy lépésben az egészet visszavenni, nem tudják egy lépésben a Volánbusz problémáit megoldani. De az, hogy gyakorlatilag úgy állunk, mint 2010 áprilisában, és egyetlenegy szolgáltatási terület nem kerül vissza, egyetlenegy olyan működő hitelkonstrukció nincs, amiből a Volánbusz például saját tulajdonú vagy akár lízingelt, vagy flottabérelt autóbuszokat vásárolhatna, ha semmi ilyen nincs, és gyakorlatilag gördül tovább ugyanaz a fajta metódus, amit itt az előző nyolc év kormánya kitalált, akkor, kérem szépen, ez egy kudarc az önök számára.
Akkor itt meg kell említenem azt is, ami a fővárosban történik. Az önök frakciója a mai napon szavazta meg a szolgáltatáskiszervezést a fővárosban 150 darab autóbusszal, és mit ad Isten, egyetlen pályázóként az a VT-Transman a nyertes, amely az önökhöz közel álló Széles Gábor úr résztulajdonában áll.
Ha önök így gondolkodnak a közvagyonról, és így gondolkodnak arról, hogy az előző kormányt elszámoltatják, egyébként konstrukciójában és technológiájában ugyanazt folytatják, amit az előző kormány megkezdett, csak most nem a Volánbusz vagyonának lecsökkentése és szétverése történik, hanem a BKV vagyonának lebontása és szétverése történik, akkor nem jutunk előbbre a nemzeti vagyon fölépítésében és ennek a folyamatnak a megfordításában, mert a nemzeti vagyont, a közvagyont gyarapítani illene egy nemzeti kormánynak.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés