GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm. Miniszter úr, csalódtam ebben a válaszban. Azt gondolom, ez nem lepi meg. Abban nem csalódtam, hogy az államtitkára milyen válaszokat adott, akiről persze kiderült, hogy az unokaöccsének az apósa is jelentős földterületet szerzett. Gondolom, ezzel kapcsolatban sincsen semmi kifogásolnivalója, meg biztos, hogy nem is akarják kivizsgálni. De én konkrét ügyre kérdeztem rá, miniszter úr. Ha kiderül - márpedig kiderült -, hogy egy fiktív lakcímbejelentés alapján nyert el valaki állami földet, akkor is azt mondja, hogy nem akarják ezt a szerződést felbontani? Ugyanis ezek a személyek csalással, hamis beadvánnyal szerezték meg ezt az állami földterületet.
(15.10)
Én azt megértem, hogy bizonyos köröket védenek, de azért mindenkit nem kellene védeni, miniszter úr! Legalább próbáljanak meg néhány esetben eljárni, néhány olyan esetben eljárni, ahol teljesen nyilvánvaló a csalás igazoltsága. Erre kérek, ha tudna, a következő egy percben választ.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés