GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Két és fél éve fut az ámok, megy az ámokfutás. Gyakorlatilag mintha mágusok vagy varázslók fojtogatnák az embereket, úgy élik nagyon sokan ebben az országban az életüket.
Gondoljanak csak vissza: azzal indult el a történet, hogy azt mondták, ilyen különadó, olyan különadó, semmi nem kerül áthárításra. Aztán szinte kivétel nélkül minden áthárításra került. Elkobzások következtek, 3000 milliárd forintnyi nagyságrendű pénzeszközt, magán-nyugdíjpénztári megtakarítást koboztak el az emberektől. Ez nagyjából 1 millió forint átlagban, emberenként. Áthárítottak, elkoboztak, megszorítanak. Most, a legutóbbi megszorító csomagjuk nagyjából 40 ezer forint a csecsemőtől a szépkorúig, az aggastyánig minden egyes emberre ebben az országban. Ez a teher jut rájuk. És közben számtalan adót vetettek ki, adót emeltek. Emlékezzenek csak vissza az Európa-csúcsot döngető áfára, 27 százalék, emlékezzenek vissza a sárgacsekk-adóra, a különféle pénzfizetések utáni illetékekre, adókra, kutyaadóra meg sok minden egyéb másra.
Azt mondhatom, hogy egy olyan egykulcsos adórendszer bevezetése mellett, amit életre hívtak 16 százalékkal, a tehetőseknek kedveztek; egy olyan adójóváírás-kivezetéssel, ami arról szól, hogy elvesz, az átlag alatt keresőktől mindenképpen, ott pedig, aki nehéz helyzetben van, azt a falhoz szorították. Havonta 3-5-10 ezer forintokat vettek el nettóban. Mindezek mellett olyan családtámogatási rendszereket, gyermektámogatási rendszereket működtetnek, ahol a tehetősek, jelesül a Parlament falai között ülők is, ha gyermekeket nevelnek, Orbán Viktortól kezdve havonta 33 ezer forint nettó adókedvezményhez jutnak hozzá - gyermekenként; a minimálbéres ember meg semmihez. 4 millióan vannak ma, akik ebben az országban a létminimum alatt élnek, 1,2 millió ember a szegénységi küszöb alatt, a Fidesz-kereszténydemokrata-kormányzás időszakában, nézek Soltész államtitkár úrra, 500 ezer gyermek nem kapja meg a mindennapi kenyerét. És mondhatnám tovább a történetet.
Azt akarom csak mondani, hogy ez a politika megbukott. A gyógyszerkasszából kivettek 110 milliárdot 320 milliárdból, több mint az egyharmadát. Orbán Viktor küzd a tandíj ellen, nincs tandíj, nincs képzési költségtérítés, az van, ami tízszerese meg ötvenszerese annak, mint ami a tandíj lett volna - ez nem számít. A bérek, legkiváltképp a hátrányos helyzetű térségekben mértékadó módon kevesebbek, mint az ország átlagában, 15- 20 százalékkal. A minimálbér nettója és vásárlóerő-értéke, amivel bemennek a boltba vásárolni az emberek, 10 ezer forinttal kevesebbet ér, mint 2-2,5 évvel ezelőtt. A közfoglalkoztatási minimálbér, az a 47 ezer forint ma már reálértékben, vásárlóértékben olyan 38-39 ezer. Ezt sem kívánják jövőre emelni, lesz 35 ezer forint, 60 200-ból 35 ezret így lehet csinálni.
Na, ez az a politika, ami hitem szerint megbukott az emberek szemében, és nem véletlenszerű, hogy ezért kell főleg, legkiváltképp az ország hátrányos helyzetű térségeit érintően olyan regionális politikákat életre hívni, amelyek a valós gazdasági növekedésre alapozva munkahelyteremtéseket hívnak életre. Igen, adófizetőt, de valós, hiteles gazdaságpolitikán alapulva, és egy olyan adópolitikával párosulva, ami nem arányos, nem, hanem tisztességes, ami az emberek számára főleg ott segít, ahol szükség van rá.
Azt akarom tehát mondani, hogy ezek a programok pont arról szólnak, hogy az emberek valós problémáival foglalkozzanak, és nem úgy, mint ahogy önök pont azt nem teszik. Az orbáni ígéretek, ugye, arról szóltak, hogy erős gazdaságot, ennek eredményeképpen 1 millió új munkahelyet, radikális adócsökkentést - pont ez nem történt meg ott, ahol meg kellett volna történnie. Ezek a programok regionális szinten össze fognak érni. Nem egymás ellenében fognak hatni, amit a Magyar Szocialista Párt készít, készülve a választásokra, hanem a programok szinergiája kapcsán olyan helyzetet teremtünk, ahol nem más régiók kárára, hanem hiteles gazdaságpolitika eredményeképpen szüljük meg mindazt, ami az emberek javát szolgálja.
Összességében tehát azt szeretném javasolni, önöknek már nagyon nem kell küzdeni, nincs értelme, önök két és fél év alatt bebizonyították azt, hogy mit nem tudnak megcsinálni, éppen ezért inkább egy konstruktív ellenzéki szerepre kellene készülniük. A válaszában is inkább azt kérem államtitkár úrtól, hogy arra orientálódjon, hogy hogyan és miképpen tudják azt a helyzetet előidézni, hogy többet ne rontsanak már az emberek helyzetén.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Varga Zoltán tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés