HERMAN ISTVÁN ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Volner János Képviselőtársam! A következőt szeretném megvitatni itt, a Parlament falai között, és úgy gondolom, vannak dolgok, amit meg itt most rögtön a helyére kell tennünk.

(15.00)

Először is az energiaszektort nem a Fidesz-Magyar Polgári Párt adta el, hanem 1994 és '98 között a Horn-kormány. Tehát ezt egyszer s mindenkorra szögezzük le, mert nagyon szépen hat a tévénézők előtt, és nagyon szépen be lehet sütni az emberek agyába, hogy igen, ez a kormány még azt is eladta, holott semmi köze nem volt hozzá.

Az is kétségtelen tény, hogy zártunk be energiatermelő üzemeket, nagyon egyszerű oknál fogva. Olcsóbban lehet venni, mint amennyiért előállították ezekben a művekben az energiát. És miután az Európai Unió tagjai vagyunk, amit egyébként a Fidesz végtelenül fájlal, de ettől ez még igaz, ezek a szabályok ránk vonatkoznak. (Tukacs István: Most fájlalod?) Fájlal, ha nem értette jól. Amit egyébként a Fidesz fájlal. Bocsánat, a Jobbik fájlal. De ettől még ezek a törvények ránk nézve kötelező érvényűek, és mi ezeket tiszteletben is fogjuk tartani.

(Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Nagyon tetszett nekem, hogy egy Eximbank-törvénymódosítással kapcsolatosan ilyen nagy ívű gondolattal a brandépítéstől kezdve a munkabéren keresztül, úgy is mondhatnám, ahogy a művelt német mondaná, gemüse gesacht, vegyes felvágottként minden belefér, ami a csövön kijön. (Az elnök csenget.) Bocsánatot kérek, akkor befejezem, majd folytatni fogom.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu