OBRECZÁN FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem kívántam hozzászólni, de valahogy a kezembe került a 2007-es jegyzőkönyv, amely a tojással kapcsolatos, és amelyből már előzőleg is idéztem. Ott a VM szakértői minden segítséget felajánlottak akkor a kormánynak, a termelőknek az érdekek érvényesítésére a törvényalkotás keretein belül.
(13.20)
Engedjék meg, hogy hadd idézzek, nem a Fidesz soraiból, hanem Herbály Imrétől egynéhány gondolatot, amit ő elmondott. "Azt gondolom, az elmúlt 16 évnek egy nagy hibája, hiányossága, hogy sem termelők, sem érdekvédők, sem politikusok nem végezték el azokat a feladatat, amelyeket el kellett volna végezni, és természetesen a Versenyhivatal, a termelők sem végezték el. Az ajánlatot, amit a törvény-előkészítő tett, mi jó szívvel támogatjuk, és minden bizonnyal e vonatkozásban majd teljes egyetértésben igyekszünk segíteni a termelői érdek-képviseleti szervezeteket". Ennyi az idézet.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés