SÁRINGER-KENYERES TAMÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Vendégek! Mint a Kereszténydemokrata Néppárt politikusa, engedjék meg, hogy vezérszónoki beszédemet egy bibliai idézettel kezdjem. Ez a következőképpen hangzik a Teremtés könyvéből: "Azon a napon, amikor az Úristen a földet és az eget megalkotta, még nem volt a földön semmiféle vad bozót, és nem nőtt semmiféle mezei növény, mert az Úristen még nem adott esőt a földnek, s nem volt ember sem, hogy a földet művelje. Az Úristen kertet telepített Édenben, és oda helyezte az embert, akit teremtett. És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas."
(11.20)
Joggal tehetik fel a kérdést, miért ez az idézet, és mi helye van itt. Feltételezett kérdésükre válaszul csak annyit szeretnék önöknek mondani, hogy mindaz, amiről ma itt, a Parlament falai között szó lesz, nevezetesen a mezőgazdasági és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása során, az a keresztény ember hite szerint a teremtő Isten ajándékáról szól, és nem holmi egyszerű és könnyen pótolható árucikkre vonatkozik.
Az elhangzó vita során erre mindig figyelemmel leszünk, hiszen hitünkből fakadóan ennek az ajándéknak nemcsak előnyeit, de terheit is viselnünk kell. Tudomásul kell azt is vennünk, hogy nemcsak a hívő ember tartozik felelősséggel a termőföld vonatkozásában, hanem mindenki, aki kapcsolatba kerül vele. Mondhatnám azt is, hogy minden ember felelőssége a föld védelme és megóvása. Ez annál is inkább igaz, mert a ma felelőtlensége egyben a jövő felélését, az elkövetkezendő nemzedék jövőjét kockáztatja.
Engedjék meg, hogy egy gondolat erejéig kitérjek még egyszer magára a földre, amelynek forgalmát, haszonbérletét, hasznosítását szabályozni szeretnénk. Mint a mezőgazdasági termelést gyakorló, illetve tanuló agrármérnök és növényvédelmi szakmérnök is, számos alkalommal volt lehetőségem professzoraimat előadásain meghallgatni, amint a termőföldről, annak minden vonatkozásáról megnyilatkoztak. Számos aspektusból közelítették meg tantárgyaikat, de a földről mindig, minden alkalommal mint élőről, mint valami csodálatos dologról igyekeztek okítani. Igazuk van, hiszen tudományágak foglalkoznak vele, csak mi vagyunk hajlandóak néha megfeledkezni erről, és tárgyiasulva beszélünk róla, mint egy használati cikkről, amelyet elkopása, elhasználódása után kidobhatunk és újat vehetünk helyette.
Ez a gondolkodásmód helytelen, és csak azok gondolkodhatnak így a földgolyó bármely pontján használt földjeikre, akik pillanatnyi haszonszerzésre vagy éppen befektetésre szerzik területeiket. Ezek a gátlástalan spekulánsok, akiktől nemcsak a magyar földet, a világ minden talpalatnyi földjét védeni kell. A magyar embernek különösen is nagy a felelőssége, hiszen történelme során a Kárpát-medencei letelepedésének folyamatában a honfoglalás idején olyan elhelyezkedést választott, ami a termőföld tekintetében különösen kiváló minőséggel bírt. Tulajdonságai - mondhatnánk - számos tekintetben kiemelkedők. Tudjuk, ennek a területnek a mérete egykoron jóval nagyobb, határai szélesebbek voltak, de tudomásul véve Trianon következményeit, felelősségünk most a jelenlegi nemzethatárokon belül valósul meg, amely felelősséget az előttünk fekvő törvénytervezet megítélésem szerint méltóan képviselni fogja.
Nézzük részletesebben is, mire gondolunk mi, kereszténydemokraták a törvényalkotás során! Magyarországnak a termőföldből, az erdőkből és számos más erőforrásból is korlátozott mérték áll rendelkezésére. Ezek közül külön is ki kell emelni a termőföld mennyiségét, hiszen - rossz szóval élve - arról az erőforrásról van szó, mely biztosítja a hazánkban élő emberek mindennapi táplálkozásának forrását. Megjegyzem, szerencsére nemcsak tízmillió magyart tudunk táplálni élelmiszerrel vagy az állatállományt takarmánnyal ellátni normál körülmények között, hanem körülbelül 15 millió ember napi élelemforrását tudjuk biztosítani évente.
A fenti felvetésem nem volt véletlen, vissza kell utalnom korábbi gondolataimra, ami ennek a felelősségére is rámutat, hiszen tudjuk, hogy a világ egyre növekvő népesedése mellett a legnagyobb és legtragikusabb problémáját az élelmiszerhiány okozza. Mindebből következik, hogy a különböző nemzetek földtörvényeinek megalkotása kiemelten fontos törvénykezési feladatai között szerepel vagy szerepelt.
Természetesen ez Magyarországon sem lehet kisebb és kevésbé fontos feladat. Tapasztaljuk, hogy e tervezet elkészítése, illetve előkészítése széles rétegeket mozgatott meg, számos párbeszédet, vitát indukált. A Kereszténydemokrata Néppárt a kialakult párbeszéd és egyeztetés minden résztvevőjének észrevételére és véleményére odafigyeléssel van, azt a törvénykezés során igyekszik képviselni.
Határozottan kiállunk a mellett a felfogás mellett, amely a törvénytervezeten keresztül is érzékelhető, hogy a földtörvénynek a vidéket, a vidéki embert, a földművelésből élő gazdálkodók érdekeit kell szolgálnia. (Gőgös Zoltán: Ez így van.) Hatására a jelenlegi birtokstruktúra megléte mellett a családi típusú gazdálkodások kialakulásának lehetőségét kell preferálnia. Elhatározott szándékunk, hogy támogatjuk azokat a törekvéseket, amelyek tisztává és átláthatóvá teszi termőterületeink tulajdoni viszonyait, felszámolják a különböző úgynevezett zsebszerződések jogtalanságait, visszajuttatva a földet annak valós tulajdonosához, megteremtve a jogszerű művelés vagy bérbeadás lehetőségeit.
Az elmúlt évtizedek során számos furcsa tulajdonviszony alakult ki hazánkban, amelyek jelentős része a tulajdonos, bérbeadó számára előnytelenül alakult. Itt nem tennék különbséget hazai vagy európai uniós tagállambeli bérlők vagy mondjuk, inkább manipulátorok között, hiszen az hosszas okfejtésre adna okot, ami túl hosszú történet lenne a mai napirendünk időkeretei között. Egy azonban rögzíthető: az elmúlt húsz esztendő földtulajdon-alakulása számos esetben előnytelen, jogszerűtlen, erkölcstelen és sok esetben átláthatatlan. Ebben a vonatkozásban is szükséges a tisztánlátás és a korrekt piaci viszonyok kialakításának elősegítése.
Az előbb említett célt a jelenlegi általános vitán éppen tárgyalt, a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslat igyekszik határozottan képviselni. Az előttünk fekvő földtörvényben számos európai ország vonatkozó elképzeléseit olvashatjuk, de láthatjuk, hogy azokat nem szolgai módon másolja, hanem számos esetben logikai adaptációra, a hazai viszonyokra, termelési és jogrendszerre próbálja vonatkoztatni. A javaslat többcélú, amely célok támogatása fontos feladatunk, kormánypárti és ellenzéki képviselőségünktől függetlenül is, nemzetünk boldogulása okán.
Itt engedjék meg, hogy nagyapámat, néhai Kenyeres János országgyűlési képviselőt idézzem egy mezőgazdasági tárgyú felszólalásából: "Együtt állunk és együtt bukunk, ezt érezzünk mindnyájan, és aki éket akar közénk verni, az nemcsak a magyar gazdálkodásnak, a magyar gazdatársadalomnak árt, hanem árt az egész országnak, melynek jóléte szintén a gazdák boldogulásától függ." Mindez 1935-ben hangzott el itt, a tisztelt Házban.
Tehát a javaslat többcélú és egységre hív fel, a következő okoknál fogva is. Egyrészről a földet megművelni képes mezőgazdasági gazdálkodók földtulajdonhoz jutását kívánja biztosítani és szabályozni. Másrészt a törvényjavaslat szolgálni kívánja a falvak népességmegtartó képességét, jövedelemtermelő képességét, foglalkozási képességének megőrzését, az ott termelt jövedelmek helyben maradását, illetve annak újratermelését, ezzel is szolgálva a vidéki embert és egyben a vidékfejlesztési célokat is. Harmadrészt a törvényjavaslat elő kívánja segíteni a családi birtokok képződését, míg csökkenteni kívánja a nagyobb birtokok számát, azok gazdaságok közötti súlyát és arányát. Végül pedig a spekulációs, tőkebefektetési célokat szolgáló földszerzést korlátozza, amely így a szerződések, olykor zsebszerződések kötelező nyilvánosságra hozásának előírását, illetve további hatósági engedélyek beszerzését teszi szükségessé.
Nézzünk néhány kiragadott, konkrétabb javaslatot a törvényjavaslatból, a teljesség igénye szerint. Tehát a törvényjavaslat szabályozza a föld tulajdonjogának jogügylettel történő megszerzését, a föld-haszonélvezeti jog alapítását, a birtok-összevonási célú földtulajdonjog szerzését és haszonélvezeti jog szerzését, a földek haszonbérletére és a földhasználat, valamint hasznosítás más formáira vonatkozó egyes rendelkezéseket.
(11.30)
Mindazok a pontok, amelyeket a Kereszténydemokrata Néppárt kiemelten is fontosnak tart és annak támogatásáról biztosítja a jogalkotót: ilyen például a földszerzési feltételek alábbiak szerinti szabályozása. A törvényjavaslat szakít a földszerzési korlátozásnak a személyre központosító szabályozási módjával, helyette a földforgalom szabályait, a földet megművelni kész és képes mezőgazdasági gazdálkodók földellátását kívánja biztosítani és szabályozni. Ennek keretében a földtörvényjavaslat fő szabályként a mezőgazdasági termelést folytató személyek, földművesek tulajdon- és használatijog-szerzését teszi lehetővé, és - indokolt kivételektől eltekintve - alapvetően kizárja a mezőgazdasági termelést nem folytató bármely személyek földtulajdoni, illetőleg földhasználati jogszerzését.
Támogatjuk a spekuláció elleni küzdelmet is. A törvényjavaslat a földforgalomban a spekulációs vagy tőkebefektetési célokat szolgáló földszerzést gátolja a megállapodások közzétételének nyilvánosságra hozatalával, a hatósági engedélyhez kötés kötelezettsége által, a földszerzésnek a művelési kötelezettséghez kötésével, illetve néhány esetben a földszerzésből való kizárás eszközével. Mindezt jól kiegészíti a hatósági engedélyezés rendszere.
A törvényjavaslat új szabályozási elemként hatósági engedélyhez köti a föld tulajdonjogának, illetve haszonélvezeti jogának a megszerzését. Az engedélyezési eljárás során vizsgálni kell a szerződő fél jogosultságát, a megszerzendő terület nagyságát, a szerződő fél által vállalt kötelezettséget, a szerzés során kialakuló birtokszerkezet gazdasági életképességét, a szerzés ellenértékének arányosságát, valamint azt, hogy a szerzés nem vezet-e a jogszabályi előírások megkerülésére vagy visszaéléshez.
Igen fontosnak tartjuk az elővásárlási jogok létét is. A magyar államot a törvényben közzétett birtokpolitikai célok megvalósulása érdekében a mezőgazdaságilag és erdőgazdaságilag hasznosított földekre és tanyákra mindenki mást megillető elővásárlási jog illeti meg. A magyar állam nevében az elővásárlási jogot közvetlenül a Nemzeti Földalap gyakorolja.
Kiemelném még a haszonbérlet létrejöttéhez kapcsolódó tervezetet is. A törvényjavaslat meghatározza a föld haszonbérletre vonatkozó szabályait. A mező- és erdőgazdasági hasznosítású földhasználatot az e törvényben meghatározott jogosultak haszonbérlet, felesbérlet, részesművelés, szívességi földhasználat, haszonkölcsönzés és lízing címén e törvény rendelkezései szerinti módon, mértékben és időtartamban szerezhetik meg. A mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld használatának megszerzéséhez haszonbérlet, felesbérlet, részesművelési jog címén az illetékes mezőgazdasági igazgatási szerv előzetes engedélye szükséges. Kiemelten fontos, hogy a mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld használatát fő szabályként nem szerezheti meg az, aki nem földmíves, nem mezőgazdasági termelő jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli más szervezet. Szintén támogatjuk az elő-haszonbérleti jogok sorrendiségét. Több jelentkező esetén a mezőgazdasági termelőket rangsorolni kell, ehhez a törvény az érintett mezőgazdasági termelőket csoportosítja, rangsort állít fel.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Záró gondolatként kérem, engedjék meg, hogy ismét a Teremtés könyvéből való idézettel ajánljuk figyelmükbe a törvénytervezetet: az Úristen vette az embert és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze. Kérem, mindig jusson eszükbe, hogy a földünket művelésre és megőrzésre kaptuk, felelősséggel az eljövendő nemzedékre. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés