SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Minden országban a szegénység küszöbe, illetve hogy mit határoznak meg szegénységszintnek, más és más. Minden országban egyébként a szegénységgel kapcsolatos feladatok ellátását más és más módon végzik, éppen ezért, ha megengedi, én a mi kormányunk tevékenységéről szeretnék beszámolni, illetve az előző felszólalásomban elmondtam azt az örökséget, amit az előző kormány, a szocialisták itt hagytak, de azért érinteni fogom őket is egy kicsit.
Az a szolidaritás, amiről ön beszélt és az a szegénység elleni küzdelem, azt gondolom, két területre kell hogy koncentráljon. Az egyik a nevelésen, az oktatáson és a támogatási rendszeren keresztül, a másik meg nyilván a gazdasági-pénzügyi rendszeren keresztül, hogyan lehet a gazdaságot jobb helyzetbe hozni. De hangsúlyozom, a leggazdagabb országokban is találkoztam olyan nyomorral és olyan szegénységgel, amely még nálunk is feltűnő lenne. Éppen ezért a kettőnek mindenképpen együtt kell működnie. És éppen ezért a támogatási rendszer vagy a nevelés-oktatás, amit a szocialisták nem értettek, azokon kellett azonnal változtatni, azonnal olyan lépéseket kellett megtenni, amelyek nemcsak arra ösztönöznek, hogy támogatásokat, segélyeket osztunk ki, hanem egyben pedig az együttműködést, a részvételt is szorgalmazza mindazoknál, akik rászorultak és akik tehetnek is magukért. Éppen ezért néhány pontban összefoglalnám azokat a lépéseket, amelyeket megtettünk az elmúlt években, és amelyeket felsorolok, azokat a teljesség igénye nélkül sorolom fel, mert rengeteg olyan lépést tettünk meg, amelyeket ez ügyben próbáltunk a rászorultak érdekében tenni.
Az egyik a családok erősítése a gyermekvállalás támogatása területén. Célzottak, sokkal célzottabbak most már a támogatási rendszerek. Gondolok itt nagyon fontos támogatásként a gyesnek a három évre való visszaemelésére, a családi adókedvezmény bevezetésére, hogy a segélyeknek egy jó része most már nem pénzen keresztül kerül a támogatottakhoz, hanem természetbeni juttatásként, sőt azt is mondom, például jövőre már az önkormányzatoknak is szerepe lesz az iskoláztatási étkezésben, hiszen több mint 30 milliárd forint sorsa helyben dőlhet el, hogy abból a pénzből lássák el azokat a konyhákat, amelyekben az ingyenes étkeztetéseket megvalósítják.
Ugyanilyen fontosnak tartom a lakásfenntartási támogatás kibővítését. A kedves szocialisták, akiknek előbb egy képviselőjük itt hetet-havat összehordott a felszólalásában, elfelejtette hozzátenni, hogy az utolsó lépésük az volt, hogy a legszegényebb rétegektől megvonták a gáz- és távhőtámogatást, sőt csökkentették, és nem vonták be ebbe a rendszerbe, a fűtési támogatásba azokat az embereket, akik vidéken élnek, ezekkel a fűtési rendszerekkel nem rendelkeznek, hagyományos fűtési rendszerük van, és a legnagyobb gonddal sem tudják megoldani a fűtésüket. Mi kiterjesztettük ezt a támogatási rendszert, pontosan a legszegényebb emberek érdekében.
Emellett van egy gázártámogatás a nagycsaládosok számára. És bármennyire is vádolja a szocialista tábor vagy a szocialista politikusok jó része ezt a kormányt, hogy családellenesek és szegényellenesek vagyunk, a gázártámogatásnak pontosan az a lényege, hogy a legszegényebb családok is kedvezményes kategóriába esnek, és a legszegényebb családoknál is minél több gyermek van, annál kevesebb arányosan a gázár mértéke.
Ugyanígy nagyon fontosnak tartom, és jó lépés volt a segély és munka ellenösztönző hatásának a megszüntetése. Az nem megy tovább, ami történt ebben az országban, hogy csak úgy odaadunk segélyeket; az nem, hogy a támogatási rendszer kifolyik, és annak nincsen ösztönző hatása sem az oktatási rendszerre, sem a munkára, sem pedig arra, hogy valaki tisztességesen a környezetét rendben tartsa, karban tartsa, és önmaga is mutassa azt a gyermekeinek, a környezetének, hogy érdemes törekedni, érdemes előbbre menni.
De ugyanilyen fontosnak tartom az adósságkezelési szolgálatot. Az előző kormány nem védte meg a bankoknak attól a csapdájától az embereket, hogy minél több hitelt vegyenek fel, és amikor bajba kerültek az emberek, ott hagyták őket. Mi az adósságkezelést fontos területnek tartottuk.
És ön is említette a karitatív szervezeteket. Én is ezúton szeretném megköszönni azt az áldozatos munkát, amit az egyes emberek tesznek ennek érdekében. Itt a tagszervezetek közül kettő kimaradt, hadd tegyem hozzá, a görög katolikus egyháznak a Szent Lukács karitatív szervezete, illetve az Élelmiszerbank Egyesület, amelyek hatalmas nagy munkát végeznek. Mindannyiuknak köszönöm a tevékenységét.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés