VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Herman képviselőtársam szóba hozta az energetikát, én a felszólalásomban nem szerettem volna erre kitérni, de hogyha már Herman úr megtette, akkor néhány szót én is ejtenék erről a területről, ami igen fontos szerepet kap, hiszen az energiaéhsége nemcsak Magyarországnak, hanem Európának is törvényszerűen nő.

Képviselőtársaim, ha megnézzük, mi történt az elmúlt durván egy évben, akkor azt láthatjuk, hogy négy magyar erőmű fejezte be a termelését, nőtt az importáram részaránya, 17 százaléka a magyar áramfelhasználásnak importból származik, és ez egy év alatt durván 4 százalékos növekedés volt. Tehát, ha megnézzük most, hogy mi is itt a mérleg, akkor azt láthatjuk, hogy bár mi a külkereskedelmet, a magyar exportot szeretnénk segíteni, de amit önök tettek az energetikával, az egy gyászos kimenetelű folyamat volt, csökkent a hazai termelés részaránya, és árambehozatalra szorul Magyarország. Ez tehát a mérleg.

Azt gondolom, ha mögé nézünk annak, amikor a kormány ezen a területen megpróbál az ország érdekében tenni valamit, akkor egyébként elég csak a tegnapi gazdasági bizottsági ülésre gondolni, ahol egyébként Herman úrral közösen szavaztuk meg a stratégiai gáztározók állami tulajdonba történő vételét, a közösségi tulajdonlást, ilyen módon tehát minden olyan lépésben, ami előremutat, minket a kormány maga mellett tudhatott. Akkor azonban, amikor túladóztatják a cégeket, hiszen ne felejtsük el, az a magyar áramtermelés, amit Magyarországon önök rendkívül magas adóterhekkel sújtanak, nyilvánvalóan nem lesz versenyképes a szabadpiaci környezetben azokkal az európai uniós cégekkel szemben, amelyeknek hasonló terheket nem kell viselniük. Ennek a következménye az, hogy egyetlen év alatt négy erőmű fejezi be a termelést, minden egyes erőműnél százával küldik el az embereket, és teszik őket utcára. Ez egy rendkívül szerencsétlen dolog. Itt a TEN-E, az az egységes transzeurópai energiahálózat, amelynek Magyarország is kötelezően az európai uniós direktíva szerint részese, nincs tehát rendelkezésünk arra vonatkozóan - és nem is lehet -, hogy a nemzetállami határoknál megállítsuk a külföldi áramot, ilyen módon tehát ki vagyunk annak szolgáltatva, hogy egyik oldalról a kormány magas adókkal agyoncsapja a hazai termelőket, a másik oldalon pedig semmilyen jó ötlete nincs arra, hogyan lehetne a termelést modernizálni.

Nagyon fontosnak tartom azt is elmondani, hogy a beszállítói tevékenységet folytató vállalatokra koncentrál ebben a törvényjavaslatban is a kormány. Ezt azért tartom egy kissé felemás megoldásnak, azzal együtt is, hogy elismerem, hogy a beszállítói tevékenységet folytató vállalatokat is fel kellene karolni, mert egyrészt nem látunk olyan integrátori programot, ami ezeket a cégeket képes lenne felemelni. Most gondoljanak csak arra, képviselőtársaim, hogy például a műszaki szakkönyvkiadás hogyan áll Magyarországon.

(14.50)

Nagyon sok szabvány nincs is lefordítva az anyanyelvünkre. Nagyon sokszor egyébként én beszélek cégvezetőkkel, a mérnökök nem tudják értelmezni a Nyugat-Európában szokásos, például a díjszabvány előírásait, és ez gyakorlatilag az integrálódásukat az európai értékláncokba rendkívüli módon megnehezíti. A kormány ezzel sem kezdett semmit.

A múlt héten - hasonlóan, amikor az export-import ügyekről egy másik törvényjavaslat kapcsán már szót váltottunk - kitértem arra is, hogy rosszul fókuszált a magyar gazdaságpolitika, ugyanis ha belegondolnak, a kormányok és a politikusok mindig abban érdekeltek, hogy az exportteljesítményt segítsék, lehetőség szerint minél látványosabb beruházás formájában. Abban azonban már roppant kevesen gondolkodnak, hogy a hazai import kiváltására alkalmas termelést erősítsék meg, holott ennek egyébként költséghatékonyabb megoldásai is lehetnek. Maga a megoldás egyébként logikus, hiszen ha a magyar piacon hagyjuk, illetve segítjük hozzá a magyar termelőt ahhoz, hogy megvédje a pozícióit, és felülkerekedjen a külföldi vetélytársaival szemben, sokkal kisebb tőkebefektetésre van szükség az állam részéről is, mint ha külpiacokon szeretnénk mi a kinti termelőket megverni. Addig a felismerésig azonban, hogy ezt átdolgozza és ténylegesen a gyakorlatba átültesse a kormány, sajnos nem sikerült az elmúlt két év alatt sem eljutni.

Nagyon fontosnak tartanám azt, hogy a gazdaságpolitika kellően fókuszált legyen. Ha most belegondolunk abba, hogy mit tett az Orbán-kormány az első két évben, akkor azt láthatjuk, hogy egyrészt a saját választási ígéreteit megszegte, bevezette az egykulcsos adót, úgy vett ki 500 milliárd forintot a költségvetésből, hogy azt nem a termelő cégek megerősítésére fordította, nem arra, hogy minél nagyobb legyen az exportteljesítményünk, hanem a legmagasabb jövedelmű embereknek adta oda. Ennek a folyománya az egyébként, hogy ez a leszakadás, ami elindult már a szocialisták alatt, töretlenül folytatódik tovább a jelenlegi kormányzati években is.

Ha belegondolunk abba, hogy mit lehetne, mit kellene tennie az Eximbanknak, hol kellene hitelezni, milyen ágazatokat kellene segíteni, hát először is itt van, uraim, a mezőgazdaság kérdése. Kérdezem én: mit tett a kormány azért, hogy az élelmiszer-feldolgozó ipar ismét talpra álljon, egyáltalán megjelenjen Magyarországon? Egyetlen ilyen intézkedésről nem tudunk beszámolni. Milyen sikeres mezőgazdasági, élelmiszer-ipari márkákat kezdett el felépíteni a kormány? Egy márka, egy brand felépítése több évbe telik. Egyetlen ilyen márkát nem tudnak említeni. A világ manapság már afelé halad, hogy a fogyasztók különböző érzelmi kötődéseket alakítanak ki márkákhoz, brandekhez, adott esetben ezért lehet 200 ezer forint fölötti áron eladni egy Apple-telefont iPhone néven, mert a fogyasztóknak van egy roppant erős érzelmi kötődésük ehhez.

Ugyanennek meg kell jelennie a mezőgazdasági termékeknél is. Ha erre a magyar piac önmagában nem képes, akkor kérdés az, hogy a kormány mit tett azért, hogy egy ilyen márkanév vagy több ilyen márkanév felépüljön, megerősödjön, a külpiacokon is sikeressé tudjon válni. Hát ebben az esetben, uraim, egy nagy üresség, amit láthatunk, történetesen ebben az esetben sem történt semmi.

Kérdezem én, hogy tárgyalt-e a kormány például az Exim Bank kapcsán is és a hazai exporthitelezés fellendítése kapcsán például a Zöldség-Gyümölcs Terméktanács képviselőivel, ott ugyanis szakmai tanulmányokkal támasztották alá azt, hogy a 2,5 millió tonnás éves hazai termelés felfuttatható lenne 1 millió tonnával, ha ezt az ágazatot csak adókedvezményekkel megsegítené a kormány. Kérdezem én, mi történt ebben az esetben. Semmi nem történt. Ugyanis a mezőgazdaságban azokat az alacsony jövedelmű munkavállalókat, akik ott dolgoznak, a kormány gazdaságpolitikája, adópolitikája az elmúlt években sújtotta. Az alacsony jövedelmű embereknek nőtt az adóterhelése.

Megjegyzem egyébként, hogy ha valaki a jelenlegi minimálbért, azt a bruttó 94 ezer forintot keresi meg jelenleg, és ugyanezt a pénzt kereste meg 2010 tavaszán is, amikor önök átvették a kormányrudat, akkor azt lehet látni, hogy ugyanez az ember 11 700 forinttal több pénzt vihetett akkor haza, mint most. Ez lett volna az a konkrét segítség, de nemhogy segítséget nem kaptak, pluszterheket kaptak a nyakukba. Ne csodálkozzunk tehát, hogy az elmúlt években folytatódó mezőgazdasági leszakadás tovább folytatódik az önök idejében is, 400 ezerrel kevesebb munkahely van jelenleg a mezőgazdaságban, mint néhány évvel ezelőtt volt. Ezen a helyzeten változtatni, fordítani lehetne úgy, hogy célirányosan kezdik el ezeket az ágazatokat segíteni.

Hogy mit lehetne tenni ennek érdekében? Az még önmagában kevés, hogy a beszállítókat kezdjük el segélyezni állami pénzből, hozzáteszem, joggal, hiszen ez a magyar nemzetgazdaság külkereskedelmi mérlege, GDP-je szempontjából egyaránt fontos dolog; fontos lenne az is, hogy a befektetők nyelvét beszélje a magyar kormány, és ilyen módon megteremtse a magyar exporthitelezés feltételeit. Csak utalni szeretnék arra, uraim, hogy amikor önök például Irán viszonylatában beállnak az Európai Unió zászlaja alá, és egy határozottan ellenséges hangvételt ütnek meg a perzsa állammal szemben azért, mert az Egyesült Államok ezt várja el Magyarországtól, ezzel szemben a Jobbik partnerséget kínált a perzsáknak, üzletemberi delegációkat menedzselt Magyarországon, ennek folyományaként jött létre az a kardoskúti bárányüzem, amely napi 40 tonna bárányhúst exportál Iránba. Érzik, ugye, uraim, a kontrasztot? Az egyik oldalról áll az embargós ellenséges politika, a másik oldalról pedig egy olyan gazdaságpolitika, ami jövőt mutat, az egyoldalú európai függésünkkel szemben gyakorlati tettekre, magyar munkahelyekre, magyar adóbevételre, fellendülő magyar exportra váltja a politikai ígéreteket. Mi ugyanis nem azért kapjuk az állami támogatást itt, hogy elköltsük az adófizetők pénzét, hanem azért, hogy lehetőségünk és tudásunk szerint felhasználjuk ezt az ország érdekében. A Jobbik ezt tette, amikor ezt a beruházást sikeresen végigmenedzselte.

Nagyon fontosnak tartanánk azt, hogy ne csak elfogadva a beszállítói szerepkörünket az Európai Unióban, ne csak erre koncentráljunk, hanem lehetőség szerint építsünk ki vegyesvállalati együttműködéseket más, a kelet-európai térségben működő vállalatokkal, lehetőség szerint ilyen vegyes vállalatok formájában a piacméreteket összeadva létrehozzunk olyan gazdasági tömörüléseket, amelyek gazdaságos üzemméretet biztosítanak, olyan üzemméretet, ami lehetővé teszi azt, hogy a kellően nagy piac miatt erre alapozva egész iparágakat lehessen kiépíteni. Ha megkérdezzük azt, hogy mit tett a kormány ebben az ügyben, hát itt is gyakorlatilag egy nagy ürességet látunk, nem jöttek létre ilyen vegyes vállalatok, hozzáteszem: sajnos. Ez lett volna a jövő útja.

Nagyon fontosnak tartanánk azt, hogy az iparban azokat az ágazatokat, amelyek az elmúlt években folyamatosan sorvadoztak, megmentse valahogy a kormány, és ilyen módon is hozzájáruljon ahhoz, hogy először import kiváltására alkalmas termékek előállításával álljanak helyt a magyar vállalatok a versenyben, a későbbiek folyamán pedig az exportképes vállalatok is kinőhessenek ezekből a kezdeményezésekből. Megint csak felteszem a kérdést, mit tett az önök kormánya ebben az időben. Hát gondoljunk csak arra, hogy a Budapesti Főpolgármesteri Hivataltól amikor a BKV-t átvette a kormány, amire olyan sokáig áhítoztak a szocialisták kormányzati idején, akkor abban bízott a Jobbik is, hogy azért a Fidesz nemzetibb lesz a szocialistáknál, és magyar autóbuszokat fog majd vásárolni, és magyar autóbuszok fognak Budapest útjain közlekedni, hiszen több magyar autóbuszgyártó is megmaradt még, több magyar autóbuszgyártóban is megvan az a tudás, ami ilyen buszok legyártására alkalmassá teszi őket.

Mi történt? Hát önök csináltak egy olyan pályázati kiírást, amelyben kizárták a magyar gyártókat a szóba jöhető cégek közül, ezért fognak majd külföldi buszokat venni Budapesten, ezért ül le a magyar ipar, és ezért fogják ezektől a gyáregységektől elküldeni az embereket, és munkanélkülivé teszik őket.

Tehát ha végignézünk akár az iparon, akár a mezőgazdaságon, akár úgy általában az exportpolitikán, azt kell hogy mondjam, cseppet sem derűs a kormányzati mérleg. A Jobbik a saját szakmai javaslatait a nemzeti érdekeknek megfelelően mindig megtette, megteszi, és a jövőben is meg fogja tenni. Ehhez már csak értő fülek és egy konstruktív kormányzati szándék volna szükséges.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu