CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Arra kérem Dúró Dórát, hogy akkor nézzük meg azt a törvényi részt, ami alapján ön úgy gondolja, hogy a pártdelegált muszáj, hogy a saját településén legyen, mert én úgy emlékszem, hogy mind a hatályos törvényben, mind pedig az előttünk lévő javaslatban az szerepel, hogy a választott delegáltnak kell az adott településről kikerülnie, a pártdelegált pedig bárhonnan jöhet. Keressük meg ezt a pontot! A szándék az volt egyébként, hogy az ön által kifogásolt rész legyen a valóságban. Tehát ebben nyitott vagyok, hogy erről még beszéljünk, mutassa meg, hogy ön mire gondol, esetleg mit értünk mi félre vagy ön mit értett félre.

Tehát a mi értelmezésünk az, hogy az adott településről a választott delegált kell hogy származzon, a pártdelegáltak bárhonnan jöhetnek. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu