DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Én sajnálom, hogy a kérdésről viszontkérdésre átfogalmazza a kérdéseit, mert így valóban nehéz, de próbáljuk akkor meg így!
Tehát valóban, a megyei önkormányzatoktól azért kellett átvenni az intézményeket, hogy az intézmények működésének stabilitását garantálni tudjuk.
Második kérdés. Az elszámoltatás kérdésében szerintem vannak megfelelő állami szervek, elsősorban az Állami Számvevőszék, ezt követően pedig azok a bűnüldözést segítő szervek, amelyek, ha jogszabálysértések történtek az önkormányzatok gazdálkodása során, ahogyan eddig is, ezután is el fognak járni.
Köszönöm szépen. Remélem, ezt már érdeminek tartja. Köszönöm szépen a figyelmet. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Éljen!)
(15.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés