SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Sajátos értelmezéseket hallhatunk itt folyamatosan, de hát muszáj visszatérnem hozzá. Csizi úr 2008-ban egy civil szervezetnek odaadja ezt a dolgot, és akkor megkérdezi, hogy vajon miért kapja ezeket az e-maileket. Képzelje el, ezek a civil szervezetek rájöhetnek arra, hogy mondjuk, a Jobbikot szeretnék támogatni, és ők azzal támogatják, hogy a mi hírlevelünket körbeküldik például önnek, aki önkéntesen föliratkozott.
Aztán az, hogy miért is van ez? Mert tudja, a Jobbik a fiatalok körében, lehet, hogy ezt nem küldték el önnek vagy nem olvasta, a fiatalok körében a legnépszerűbb, kétharmados többségben vagyunk önökkel szemben. Tudja, a fiatalok használják az internetet, haladnak a korral, ezért elképzelhető, hogy ön például sokkal több hírt hallhat a Jobbikról. Aztán mondta azt, hogy na végre, akkor elismerték, hogy küldenek e-maileket. Hát, megmondom őszintén önnek, 20 évesen még nem hittem volna, de azóta változott a világ, hát szoktam küldeni e-maileket. Igen, töredelmesen bevallom, szoktam e-maileket küldeni. Igaz, hogy nem önnek, és igaz, hogy nem ilyen dolgokat, de valóban e-mailezek, mert a korral haladni kell, és éppen ezért e-maileket szoktam én is küldeni, és szoktam e-maileket is kapni. Úgyhogy, ha ez tényleg főben járó bűn, akkor itt most töredelmesen bevallom az ország Házában ön előtt is, hogy igen, szoktam küldeni e-maileket.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés