BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Negyedórás felszólalásra jelentkeztem be, de öt órától újból ülést vezetek, és lehet, hogy nem lesz rá módom, ezért két percben és nagyon röviden szólni akarok egy lényeges kérdésről.
Egy idézetet mondok Font Sándor úr figyelmébe: "Tudományos körökben is elterjedt, hogy a 2004-ben és 2007-ben csatlakozott országok esetében a mezőgazdasági földterületek tulajdonának megszerzésére vonatkozó uniós szabályok az EU-15-öktől gyökeresen eltérnek, és a jogegyenlőtlenség kiküszöbölése többek között a csatlakozási szerződések felülvizsgálatára lenne alkalmas. Ezen szakmai álláspontok szerint az EU-15-ök esetében csak a nemzeti elbánásra vonatkozó elveknek kell megfelelni, ezzel szemben a 2004-ben és 2007-ben csatlakozottaknak gyakorlatilag a tőkeérdekeknek megfelelő szabályozást kell lehetővé tenni."
Ez az a kérdés, amit ön feltetetett Deutsch Tamással. És kinek tette fel a kérdést erről az álláspontról, amit talán ismer? (Felmutat egy iratot.) Tanka Endre a legismertebb földjogász, aki ezzel a kérdéssel foglalkozik. A kristálytiszta álláspontot arra vonatkozóan, hogy egy politikai alávetés részesei vagyunk és a földtulajdonra kétfajta szabályozás vonatkozik, úgy teteti fel Deutsch Tamással, hogy a továbbiakban odateszi: De, ugye, ez nem igaz? Ugye, tessék nekünk megmondani, Michel Barnier bácsi, Európai Bizottság, ugye, nincs igazunk?
És kitől kérdi ezt? Hát attól az Európai Bizottságtól, amely az alapelvekkel ellentétesen a csatlakozási szerződésben ezt a politikai alávetést elfogadta. Önök számos kérdésben mennek az Európai Bírósághoz, szemben a Bizottsággal, és ebben a sorskérdésben nem ezt a jogalapot használják fel arra, hogy a szerződés felülvizsgálatára egy kedvező helyzetet teremtsenek, hanem kimondatják azt a másik féllel, aki alávetett minket, hogy: ugye, nincsen igazunk? Úgyhogy, ha van mód, ezt részletesebben is elmondom, de hát ez az a leglényegesebb kérdés, amit nekünk meg kellene tenni.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés