DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Valóban talán ott folytatnám, ahol Bencsik képviselőtársam abbahagyta, illetve sok vonatkozásban egyetértve a Szili Katalin által elmondottakkal: talán ennek a parlamenti ciklusnak az egyik legfontosabb törvényéről van szó, ha nem a legfontosabbról van szó.

Ha szabad, én is egy picit hátralépnék, és egy picit tágabb kontextusban szeretném bemutatni mindazt, amit egyébként Bencsik képviselőtársam összefoglalt, és ami mentén azokat a módosító indítványokat megfogalmaztuk, amelyeket kormánypárti képviselőként előterjesztettünk. Itt arra szeretnék mindenekelőtt utalni, hogy a nemzetek modernkori biztonsága messze nem azoktól a dolgoktól függ ma már, mint amitől függött a XIX. vagy XX. században, bár akkor is azt mondtuk mi, magyarok, hogy akié a föld, azé az ország. Ma még inkább azt mondhatjuk, hogy attól függ a nemzetek megmaradása és biztonsága, hogy kik birtokolják az erőforrásait; hogy kik és milyen körülmények közt használhatják ezeket az erőforrásokat.

Ha nem tudjuk garantálni azt, hogy ezek az erőforrások valóban a helyi közösségeket, azokat az alapegységeket segítsék, amelyek a társadalomnak nemcsak a szeretetközösségét adják a család esetében, hanem a gazdasági alapegységeit is, és amelyek révén az a fajta hálózat megteremthető, ami biztonságot ad az egész közösségnek, nos, ha az erőforrásokat nem tudjuk garantáltan ezekhez a helyi közösségekhez, családokhoz, települési közösségekhez juttatni, akkor valószínűleg nagyon súlyos nemzetbiztonsági helyzetbe kerülhet a magyarság itt a Kárpát-medencében. Ez pedig a vízbázisok, a talajok, idetartoznak az ásványi kincseink, az energiahordozóink. Nem véletlen, hogy az a spekuláns tőke, amely egyébként uralja a világot, az a kétezer család, amely az erőforrások nagy részét, 80 százalékát ma a világon a kezében tartja, épp ezekre az erőforrásokra koncentrál. Sokkal nagyobb tehát a jelentősége annak, mint amit esetleg gondolnánk, hogy milyen módon rendelkezünk a saját erőforrásainkról, és ezen belül is elsősorban az alaperőforrásról, a termőföldről.

Hogy az állam ezt a kérdést hogyan kezeli, az eldönti az állam jellegét. Az államot ugyanis a közösségek hozták létre, mégpedig azért, hogy a hontalan tőkével szemben és a korlátlan piaccal szemben a saját értékeit, a közösségek értékeit és érdekeit megvédje. Az állam azért hoz rendeleteket, törvényeket, jogszabályokat, hogy garantálja a közösség megmaradását, a közösség tartja fönn az államot a közpénzekből. Az államnak tehát olyan szabályokat kell hozni, amelyek ezeket a közösségeket megvédik.

A világon érdekes folyamat zajlik, amit Korten ír le először, és ide kell hozzam, mert ez a probléma, amiről ma beszélünk, ebbe a kategóriába tartozik. David Korten "Tőkés társaságok világuralma" című könyvében írja le tán legelőször, hogy hogyan is működnek ezek a korporációk, és hogyan viszonylik ez a közösségek értékeihez és érdekeihez.

Ő azt mondja ebben a könyvében, hogy egyfajta modern kétpártiság alakult ki a világban, ahol az egyik oldalon állnak a tőkeérdekek - ideértve a globális tőkét és persze a helyi rezidenseit, mert egy kört alkotnak -, és a másik oldalon állnak a helyi közösségek értékei és érdekei. Ez önmagában még nem okoz konfliktust - mondja Korten. A probléma ott kezdődik, hogyha az állam, a közösségek állama, aki a törvényeket hozza, a játékszabályokat meghatározza, nem a közösségek oldalán áll ki, hanem épp a tőkeérdekek mentén. Brutálisan ezzel sokfelé szembesülünk ma a világban, az Európai Közösségen belül is hasonló tendenciákat érzünk. Azt gondolom, hogy ez hosszú távon működésképtelen modell. Az államnak egyértelműen a közösségek pártjára és oldalára kell állnia ezzel a fajta spekuláns tőkével kapcsolatban, mert ha nem ezt teszi, a saját közösségei romlását fogja előidézni a saját intézkedéseivel, lépéseivel.

Az állam esetében is - akárcsak a háborúk esetében - ezt a lépést, ha átáll a túloldalra, dezertálásnak hívják. És mint ahogy a háborúban is ennek meg kell legyen a következménye arra a katonára, aki átáll a túloldalra, valószínűleg az államnak is viselni kell aztán a felelősséget, ha nem a saját közössége érdekeiben hozza meg azokat a játékszabályokat, amelyekről beszélünk. Hogyan védhetjük meg a saját érdekeinket ebben a közegben, ami tehát az egész világon látható, és aminek a jelei igen erőteljesen megjelennek nálunk is? Mondhatnám azt is, hogy brutálisan szembesülünk a helyi közösségek és a tőkeérdekek összeütközésével.

Két szintje kell hogy megjelenjen a védelemnek. Nem elég azzal foglalkozni, hogy nemzeti hatáskörben maradjanak ezek az erőforrások; azért nem elég, mert a tőke is nemzetközi és összefog. Nem elég tehát azt mondanunk, hogy magyar kézben maradjon a magyar termőföld, hanem azt kell mondjuk, hogy a helyi közösségek kezében kell hogy legyen a termőföld, értve alatta mindenekelőtt a családokat, és értve alatta a települési közösségeket, azt a közösséget, ami meg fogja tartani a földet. A földet alapvetően mi nem törvényekkel tudjuk megvédeni, hanem ha odaadjuk azoknak a közösségeknek, amik ebből élnek.

(15.40)

Nincs az a család, amelyik a létalapját, ha a családi gazdaságokhoz juttatjuk valóban ezt az erőforrást, veszélyeztetné, vagy az már a végső stádium, ha a saját létalapját piacra viszi. Nézzék meg, Ausztriában vagy Nyugat-Európa boldogabb részén, ahol nem az az előzmény, az a kolhoz-, szovhozrendszer volt, ami nálunk volt az elmúlt időszakban: nincs földpiac, nem lehet földet vásárolni. De nemcsak azért, mert olyan a jogi környezet, hanem azért, mert a családok kezében van, és ők ebből élnek, és foggal-körömmel ragaszkodnak a földhöz. Nekünk a családokat kell olyan helyzetbe hozni, hogy ne kelljen megszabadulniuk attól az alaperőforrástól, amit ha elveszítenek, a végüket jelenti. Tehát a két dolgot mindenképpen össze kell kapcsoljuk. Miközben valóban meg kell védenünk a földet a külföldi spekuláns tőkétől is, ez nem elégséges. A saját belső spekulánsainktól is meg kell védeni a saját földünket. Akkor ér valamit a szabályozás, ha garantálja, hogy a helyi közösségekhez kerüljön ez az alaperőforrás, és ez jelent az egész nemzet számára is egyébként biztonságot a jövőre nézve.

Nos, ennek jegyében fogalmaztuk meg annak idején azt a néppárti programot, amivel elindultunk, és amit a választási programunk tartalmaz, amit a kormányprogram megfogalmaz, amit a birtokpolitikai irányelveink eredendően 2010 nyarán megfogalmaztak a Nemzeti Földalapról szóló törvényben, és ebbe a sorba illik az a nemzeti vidékstratégia, amit ez év márciusában a kormány egy határozattal meg is erősített. Azt kell azonban mondjam, hogy koherenciazavar van, ha finoman akarok fogalmazni, koherenciazavar van a vidékstratégiában megfogalmazott célrendszer és a földtörvényben előttünk fekvő megoldásrendszer, jogi környezet között. Azt gondolom, hogy ezt a koherenciazavart kell tulajdonképpen elhárítanunk.

Miben is áll ez a koherenciazavar? Mi is volt az az eredeti elképzelés, amely mentén ezeket a nemzetbiztonsági szempontokat is mérlegelve megfogalmaztuk a vidékstratégiát? Ez a vidékstratégia egy olyan mezőgazdaságot fogalmaz meg, amely valóban a gerince tud lenni a vidéknek. A vidéki térségek európai chartája mondja, hogy a mezőgazdaság a vidék gerince - de nem akármilyen mezőgazdaságról van szó. Az a fajta tőkés nagybirtokrendszer, amely a szocialista előzmények után elprivatizált állami gazdaságok és téeszek romjain létrejött, az alkalmatlan a vidék megőrzésére, ott a tőkés spekuláció dominánsan jelen van, és nem mérlegeli ez a befektetői kör azt, hogy milyen hatása van ennek a vidéki környezetre.

Ehelyett egy másfajta javaslatunk volt. Mi azt mondtuk, hogy olyan mezőgazdaságot szeretnénk, amely minőségi élelmiszert állít elő úgy, hogy megőrzi a tájat, fenntart egy élhető környezetet, és úgy, hogy munkát, megélhetést ad a lehető legtöbb ember számára. Ezt kis- és közepes családi gazdasági modell formájában az európai modellnek megfelelően gondoltuk megvalósítani.

Hadd hozzak egy-két példát, mit is jelentene ez valóban, például ez az európai családi gazdasági modell. Milyen méretekről is beszél az Európai Közösség? Mert az egyik kulcskérdés ezeknek a gazdaságoknak a mérete. Itt mindenki beszél kis-, közepes és nagygazdaságokról, de jó lenne definiálni, hogy mit is értünk ez alatt. Ha megengedik, legalább ezt az egy példát idehoznám, hogy egy kicsit e tekintetben világosabbá tegyem a helyzetet. A 2011-es legutóbbi Eurostat-adatokat hoznám ide, ahol is az átlagos birtokméret, az átlagos nagyság, amiből egy-egy család megél, Lengyelországban 6 hektár, Olaszországban 8 hektár, Svájcban 17 hektár, Ausztriában 19 hektár - Svájc ugyan nem európai uniós tagállam, de érdemes megnézni -, Hollandiában 25 hektár, Belgiumban 29 hektár, Németországban 46 hektár és Franciaországban 52 hektár, Dániában 60 hektár. Ez az átlagos birtokméret. Ezt nevezik családi gazdálkodásnak. Nem gondolja persze senki, hogy önmagában ez a modell elégséges. Ehhez kell hogy társuljon az a szövetkezeti modell, ami itt szóba került már. Mert lehet versenyképes gazdálkodást folytatni, ezt bizonyítja Európa. Ez nem skanzen! Hát megélnek ebből családok százezrei Európában, hogyha amikor a piaccal kapcsolatba kerülnek ezek a kis egységek, akkor összefognak és közösen szereznek be, adott esetben feldolgoznak vagy értékesítenek. Tehát nem a termelésben kell elérni a gigaméreteket. Ezt azért vagyok kénytelen idehozni, mert látható az a törekvés ezen a földtörvényen is, hogy nyomja felfelé a határokat, és általában a versenyképességre hivatkozik.

Egy kérdést hadd tegyek fel: hogyan lehet az, hogy az a lengyel mezőgazdaság, amely a kisparaszti gazdálkodást soha nem számolta fel, soha nem számolta fel, képes volt kiszorítani a magyar piacról a tejet, a magyar tejet és a magyar húst, miközben nálunk állattartás már csak a szakosított nagy telepeken maradt, amit olyan vehemensen védenek a szocialista barátaink? Hogyan létezik ez? Valóban hatékonyabb akkor az a fajta gazdálkodás, amely egyébként a nyolcvanas évek végére csődbe vitte az összes téeszt és állami gazdaságot is? Hogyan létezik ez? Ezt a fejekben világossá kellene tenni. Azért erre koncentrálok, mert az a baj, hogy szakmailag nem megalapozott ez az egész elképzelés, ami ebben a törvényben megjelenik. Nem kell gigaméreteket létrehozni ahhoz, és az európai agrármodell nem erről szól, és nem skanzen az európai agrármodell, hanem a közjó szempontjából is teljesítményeket vár el a mezőgazdaságtól.

A méreteit növelő gazdaság a termelési költségeit, a tőkebefektető termelési költségeit persze csökkenti, de a termelési költségek csökkentésével aránytalanul megnöveli a társadalmi költségeket, a foglalkoztatási költségeket, a környezeti költségeket, merthogy erre nincs tekintettel, mert ettől lesz úgynevezett hatékony a gazdálkodása. Nekünk az összhatékonyságot kell nézni az erőforrás-felhasználásnál, hogy társadalmi szempontból, a közjó szempontjából hogyan tudjuk ezt az erőforrást a legjobban felhasználni.

Még egy tévhitet szeretnék eloszlatni, és ez pedig a foglalkoztatásra vonatkozik. Itt folyamatosan elhangzik, hogy a nagyüzem milyen nagy foglalkoztató. Hát azért lett nagy egyébként, bocsánatot kérek, azért növeli a méreteit, hogy fajlagosan egyre kevesebb embert használjon fel. Merthogy a tőkebefektető így akarja a költségeit csökkenteni, és kiveszi a hasznot minden évben, más motívumai vannak a dolognak, miközben a család pedig foglalkoztat. De itt az önfoglalkoztatást is figyelembe kell venni, az önfoglalkoztatást figyelembe kell venni. A konkrét magyar adatokat hadd fűzzem ide: körülbelül 437 ezer az a foglalkoztatási kapacitás, amit az önfoglalkoztatás és a bérmunka együtt jelent a legfrissebb adatok szerint Magyarországon. Két kör, az egyéni kis- és közepes gazdaságok ebből 352 ezret foglalkoztatnak, nagyjából ugyanakkora területen, mint a tőkés nagybirtok. Ez az az adat, amely azt mondja, hogy négyszer annyi a foglalkoztatási kapacitása ugyanannak a földnek, ha más formában használjuk.

Nem szabad olyan intézkedéseket hoznunk a földtörvénnyel kapcsolatban tehát, ami ezeknek a tőkebefektetői érdekeknek felelne meg, hanem nekünk a közjót is mérve, a helyi közösségeket, a helyi gazdaságot, a családokat erősítő modellt kell megvalósítani, és azok a próbálkozások, amelyeket megfogalmaztunk Bencsik képviselő úrral, és azt hiszem, mások is hasonló elképzelésekkel jelentkeznek, mind-mind ezt a fajta átalakítását célozza a jelenlegi beterjesztett földtörvénynek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Kérem, hogy ennek megfelelően támogassák, hogy módosítsuk ezekkel az elképzelésekkel a jelenlegi földtörvényt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból, nagy taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu