DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Őszintén szólva én sem értem az MSZP-s képviselőtársaink aggódását. Majdnem azt mondom, hogy ezeket a passzusokat a törvénybe akár önök is diktálhatták volna.

Kérem szépen, valóban nyitott fölfelé a törvény szövege szerint. A törvény szövege szerint nyitott a birtoknövelés lehetősége, nincs bent korlát, semmilyen korlát nincs. 1200 hektárig alanyi jogon, onnantól meg a részvényesek vagy a tagok egyéni, személyes joga alapján 300-300 hektárral beszállhatnak, azután lehet 10 ezer hektárt is csinálni.

Kettő: miért aggódnak? A törvényben nincs visszamenőlegesség, semmi! Még egyszer hadd mondjam: pedig nagyon ráférne erre a magyar társadalomra meg a magyar vidékre, hogy bizony rendezzük ezeket a dolgokat, ne 20 év múlva meg 40 év múlva, amikor a szerződések lejárnak, hanem most. Mert nincs időnk várni, ahogyan ezt Gőgös képviselő úr mondta. Nincs ideje a magyar társadalomnak arra várni, hogy kivárja, amíg az urak hajlandók lesznek valamit átengedni abból a földből, amit egyébként bérelnek.

A foglalkoztatási korlát: én ezt már feladtam, hogy Gúr képviselő úr megértse, hogy a dolog egyik része az, hogy önfoglalkoztatás. Hiába idézgeti a KSH-t. A KSH a bérmunkásokat tartja nyilván, és nem az önfoglalkoztatókat.

Kettő: kedves Gúr képviselő úr, próbálja már valahogy megérteni, hogy visszamenőleges 3 éves foglalkoztatáshoz köti a majdan megszerezhető nagyságot, vagyis tudja, mit jelent ez? Ha valakinek 5 ezer foglalkoztatottja van, mert akkora a korporáció, az gyakorlatilag teljes mértékben megveheti az egész területet. (Gőgös Zoltán: Korlát van!)

Forrás: parlament.hu