DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló T/8750. számú törvényjavaslat célja az adminisztráció egyszerűsítése, a gazdálkodók működési feltételeinek megkönnyítése, valamint a jogharmonizációs kötelezettségek teljesítése és a jogalkotás során felmerült problémák orvoslása.

Ennek megfelelően a törvényjavaslatban szereplő módosítások döntő többsége a jogalkalmazást segíti elő, az egyszerűsítést szolgálja. A törvényjavaslatban szereplő és kiemelést érdemlő javaslat az illetékrendszert érintő módosítás, valamint a személyi jövedelemadó területén az egyes biztosításokból keletkező jövedelmek adókötelezettségének újraszabályozása.

Tisztelt Országgyűlés! 2013. január 1-jétől ténylegesen egykulcsossá válik a személyi jövedelemadó-rendszer azzal, hogy megszűnik a szuperbruttósítás. Jövőre minden adóköteles jövedelem után egységesen 16 százalékos mértékű adót kell fizetni. Az intézkedés költségvetésre gyakorolt hatása mintegy 107 milliárd forint, ezzel azonban a 2013-as költségvetés összeállításakor már számoltunk. A szuperbruttó kivezetésével összefüggő főbb rendelkezéseket a személyi jövedelemadó-törvény már tartalmazza, a most tárgyalt javaslatban az adóelőleg megállapításával kapcsolatos szabályok pontosítását kezdeményezzük.

A biztosítási termékek piacán bekövetkezett jelentős fejlődés indokolttá tette az egyes biztosításokból keletkező jövedelmek adókötelezettségének újragondolását. Az új szabályozás célja, hogy az szja-törvény más megtakarítási formákkal egységesen kezelje a biztosításokat, és ezzel segítséget nyújtson az öngondoskodásban. A javaslat szerint a törvény a biztosítási jogviszonyokat 2013-tól közgazdasági tartalmuk alapján különbözteti meg. A különbségtétel alapja, hogy az adott biztosítás hordoz-e megtakarítási, befektetési jelleget. Az ilyen biztosítás díja adóköteles, ha azt nem maga a biztosított fizeti. Adómentes csak annak az élet-, baleset- vagy egészségbiztosításnak más által fizetett díja lehet, amely kizárólag a biztosítási esemény bekövetkeztekor nyújt szolgáltatást, visszavásárlási értékkel tehát nem rendelkezik.

Ez a javaslat a teljes életre, halál esetére szóló, visszavásárlási értékkel rendelkező életbiztosítások esetében jelent változást. Az említett biztosítások esetén a díjat fizető személy - jellemzően a munkáltató - által fizetett összeg a befizetéskor és nem a biztosítás visszavásárlásakor válik adókötelessé.

(10.00)

A javaslat kezdeményezi azt is, hogy a kifizető - jellemzően a munkáltató - által fizetett biztosítási díj ne a magánszemély jövedelmeként legyen adóköteles, hanem egyes meghatározott juttatásként a díjat fizető személy viselje a közterheket. Ez 16 százalékos mértékű személyi jövedelemadó és 27 százalék egészségügyi hozzájárulás fizetését jelenti a díj 1,19-szerese után.

A javaslat egyebekben új fogalmakat vezet be, pontosítja továbbá a biztosításból származó kamatjövedelem megállapításának módját, valamint az egyes biztosítói szolgáltatások adómentességének feltételeit.

Tisztelt Ház! A jogalkalmazás során felmerült értelmezési problémák megoldása érdekében a javaslat pontosítja azokat a feltételeket, amelyek fennállása esetén a munkáltató kedvezményes adóteher megfizetése mellett biztosíthat természetbeni munkahelyi étkeztetést, havi 12 500 forintot meg nem haladó értékben. A módosítás következtében a szabály akkor is alkalmazható, ha az étkezőhelyen a saját munkavállalókon kívül mások is étkezhetnek.

A javaslat egyértelművé teszi továbbá a külföldi illetőségűek által Magyarországon szerzett jövedelmük terhére érvényesíthető családi kedvezménnyel kapcsolatos szabályozást is. A kedvezmény csak akkor érvényesíthető, ha a magánszemélyt ugyanolyan vagy hasonló kedvezmény ugyanarra az időszakra máshol nem illeti meg, és összes jövedelmének legalább 75 százaléka Magyarországon esik adókötelezettség alá. Kedvezményezett eltartottként és eltartottként is csak azokat a személyeket lehet figyelembe venni, akik a vonatkozó magyar jogszabály alapján ilyenként figyelembe vehetők lennének.

Az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében a javaslat a külföldi vállalkozásoktól származó osztalék utáni adó megállapítását és megfizetését az éves adóbevallás benyújtásának időpontjára helyezi át, szemben az eddigi negyedéves kötelezettséggel.

A társasági adózás szabályainak módosítása a társasági adóztatás eddigiekben is jól működő koncepciójának alapvető megváltoztatása nélkül, a kormánynak a vállalkozások adminisztrációs terhei csökkentését elősegítő lépéseivel összhangban elsősorban a vállalkozási környezet kedvezőbbé tételét szolgálja. A javaslat többek között a hatályos rendelkezések, fogalmak pontosításával és új fogalmak bevezetésével teremti meg a társaságiadó-szabályok és egyéb jogszabályok közötti koherenciát, valamint elősegíti az érintett adózói kör jogalkalmazásának egyszerűbbé tételét anélkül, hogy ezzel párhuzamosan az adózók adminisztratív és egyéb terhei növekednének.

A javaslat értelmében - a gazdasági ésszerűség jegyében - pontosításra kerül a veszteségelhatárolás átalakulásokra vonatkozó feltételrendszere, a szellemi termékekre tekintettel érvényesíthető adókedvezmény pedig kibővül a saját előállítású szellemi javak körével. A javaslat a társasági adórendszer hatékonyságának növelése érdekében rendelkezik a vállalkozások számára nyújtott tagi kölcsönök, valamint a cégérték adózásának kérdéséről is.

A törvényjavaslat a hitelintézeti járadékot illetően biztosítja, hogy a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvénnyel összhangban, az árfolyamgát rendszerében, a 2012-es évhez hasonlóan az állam által 2013-ra átvállalt összeg 50 százalékával megegyező összegű járadékot a hitelintézetek 2013-ban is megtéríthessék.

Tisztelt Országgyűlés! Az általános forgalmi adót érintően a törvényjavaslat döntően jogharmonizációs célú módosításokat tartalmaz, néhány pontosítás az adózói, adóhatósági jogalkalmazást segíti. A jogharmonizációs lépések keretében kiemelendő az elektronikus számlázással, valamint egyéb, a számlázással kapcsolatos szabályozások egyszerűsítése. Szintén jogharmonizációs módosítás keretében változik, hogy melyik államban kell megfizetni a nem adóalanyok számára történő közlekedési eszközök hosszú távú bérbeadása után az áfát. Így a jövőben az áfabevétel a szolgáltatást igénybe vevő letelepedettsége szerinti államot illeti meg. Végezetül a vállalkozások likviditását javító intézkedésként kiemelendő, hogy az áfatörvényben meghatározott garanciális feltételek betartása mellett nem keletkezik adófizetési kötelezettség üzletág-átruházás esetében.

Tisztelt Képviselők! A jövedéki adózást érintő javaslatok elsősorban az adminisztrációs egyszerűsítést, a vállalkozói terhek csökkentését szolgálják, így nem kell a jövő évtől papír alapú adó-visszaigénylési kérelmekhez sem csatolni a számlákat, bizonylatokat, továbbá lehetővé válik, hogy a fuvarozók - likviditási helyzetük javítása érdekében - havonta érvényesíthessék adó-visszaigénylési kérelmüket.

A mezőgazdasági termelők számára kedvező változás, hogy a saját gazdaságukban előállított tiszta növényi olajat saját munkagépeikben kedvezményes adókulcs mellett felhasználhatják. Az alkoholok esetében csökken a szeszfőzdék jövedéki biztosítékának összeghatára, valamint a borászatok működési feltételeinek javítása, termékpalettájuk bővítése érdekében lehetővé válik a kistermelői pezsgő-előállítás.

Uniós kötelezettség teljesítését szolgálja továbbá, hogy az ellenőrzött körbe kerülnek az üzemanyag-adalékok. A regisztrációsadó-törvény módosítása pontosításokat, illetve jogalkalmazás-könnyítő intézkedéseket tartalmaz, így egységessé válik valamennyi hibrid gépjármű után a fizetendő regisztrációs adó.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat a helyi adókat illetően jellemzően kisebb pontosító változtatásokat tartalmaz, például a telekadó-kötelezettség keletkezése, megszűnése és az ideiglenes jellegű helyi iparűzési adókötelezettség terjedelme vonatkozásában. Kiemelendő viszont, hogy 2013. január 1-jétől a Kincstár honlapján elérhető lesz egy olyan adatbázis, amely tartalmazza az ország összes településén kivetett helyiadó-nemek főbb szabályait, tehát az adott helyi adó mértékét, a települési adómentességeket, adókedvezményeket, továbbá az adóhatóság elérhetőségi információit. Ezen túlmenően az önkormányzati adóhatóságok számára kötelezővé válik, hogy honlapjukon közzétegyék a helyiadó-rendelet egységes szerkezetben foglalt szövegét, a bevallási, bejelentkezési nyomtatványokat. Ezek a változások elősegítik az adózók adókötelezettség-teljesítését azáltal, hogy az ahhoz szükséges információk, dokumentumok a világhálón hozzáférhetők lesznek.

A gépjárműadóról szóló törvény módosítását elsősorban az egyes fogalmak egyértelműsítése érdekében irányozza elő a törvényjavaslat. A biztosítási adó két ponton való módosítását fogalmazza meg a javaslat. Egyfelől az adóalap védelme érdekében változik a biztosítási díj mint az adó alapjának fogalma, másfelől pedig a megszűnő tűzvédelmi hozzájárulás okán átmeneti szabályok szükségesek a tűzvédelemi hozzájárulás-fizetési kötelezettség teljesítése érdekében.

Tisztelt Országgyűlés! Az adócsomag illetéktörvényt módosító része alapvetően az illetékrendszer egyszerűsítését célozza. Ennek keretében jelentősen átalakulnak az illetékkulcsok az öröklési és ajándékozási illetékben, miután a 18-18 kulcs megszűnésével 2-2 kulcsot kell alkalmazni ingyenes vagyonszerzések esetén.

A visszterhes vagyonátruházási illetékkulcsok egységesítése is indokolt úgy, hogy mindezek mellett számos új illetékmentességi rendelkezést is tartalmaz a tervezet. Az özvegyeket az örökség értékétől függetlenül megilleti az öröklési illetékmentesség. Az egyenes ági rokonok közötti visszterhes vagyonszerzések - például tartási, öröklési szerződések keretében megvalósuló szerzések - is illetékmentesek lesznek.

A fiatalok lakásszerzésének támogatása érdekében a javaslat 8 millió forintról 15 millió forintra emeli a kedvezménnyel érintett forgalmi értékhatárt, egyidejűleg eltörli az illetékkedvezmény maximumát. Így a 35 éven aluli fiataloknak az első lakásszerzésük után csak az illeték felét kell megfizetni.

(10.10)

Amennyiben a magánszemélyek a nagyobb forgalmi értékű lakásuk helyett egy éven belül kisebb értékű lakást vásárolnak, nem terheli őket illetékfizetési kötelezettség, többek között a devizahitel-adósok támogatása érdekében. A termőföldszerzéshez kapcsolódó illetékmentességet a családi gazdálkodók is igénybe vehetik amellett, hogy a kedvező szabály a mezőgazdasági szektor sajátosságainak figyelembevételével átalakul. Jelentős egyszerűsítést eredményez, hogy megszűnik az úgynevezett illetékelőleg, illetve a feltűnő értékaránytalanság mellett kötött ügyletek speciális illetéke.

Tisztelt Országgyűlés! 2013-tól a kormány javaslata szerint a magán-nyugdíjpénztári tagok is köthetnek megállapodást a nyugdíjbiztosítóval szolgálati idő szerzése érdekében, a pénztártaggal nem rendelkezőkkel azonos módon. A kötelező magán-nyugdíjpénztári tagdíjfizetés megszűnésével a pénztártagságukat fenntartó munkavállalók is száz százalék tb-nyugdíjra szerezhetnek várományt, ezért a törvénymódosítás számukra is biztosítja a megállapodáskötési lehetőséget. A nem biztosítottak - például nagykorú eltartottak - által fizetendő egészségügyi szolgáltatási járulék kismértékben, az inflációval egyezően emelkedik 2013. január 1-jétől.

Tisztelt Országgyűlés! Az adózás rendjének szabályait érintő módosítások egy része a lakossági adminisztrációs terhek csökkenése érdekében javasol változtatásokat. Emellett több új jogintézmény is bevezetésre kerül. Az adminisztrációcsökkentési program keretében egyszerűsödnek az adóhatósági igazolások kiállításának szabályai, és a jövőben általános szabállyá válik, hogy az állami adóhatóság köztartozásmentes adózói adatbázisában szereplőknek semmilyen eljáráshoz nem kell külön adóigazolást kérniük. Bővül az automatikus fizetési könnyítés korlátja, a kérelemmel érintett szja-tartozás maximális mértéke 100 ezerről 150 ezerre nő, a részleteket pedig nem négy, hanem hat egyenlő részletben kell megfizetni.

Az adózók védelmében rövidülnek az önkormányzati adóslisták. A kormány javaslata szerint a helyi adók és a gépjárműadó vonatkozásában 10 ezer forintról 100 ezer forintra, magánszemélyek esetében 5 ezer forintról 50 ezer forintra emelkedik a közzétételt megalapozó értékhatár. Emellett közzétételre csak a már 90 napja fennálló tartozás tekintetében kerülhet sor. A vállalkozói tevékenységet nem folytató magánszemély adózók tekintetében bevezetésre kerül az önellenőrzésre történő felhívás jogintézménye, amelynek lényege, hogy az állami adóhatóság ellenőrzés és bírságolás helyett önellenőrzés elvégzésére hívja fel az adózót, ha az adózó bevallásának adatai és a rendelkezésre álló adatok alapján az adózó terhére mutatkozó eltérést állapít meg. A javaslat tartalmazza a kötelező szakmai képviseletet a feltételes adómegállapítás alkalmazhatóságának megállapítására irányuló, a szokásos piaci ár megállapítására irányuló, valamint az adópolitikáért felelős miniszter vagy a NAV felügyeletére kijelölt miniszter előtt a felügyeleti intézkedés iránti kérelem alapján induló eljárásban.

Tisztelt Országgyűlés! A számviteli törvény módosításának elsődleges oka a jogalkalmazás során felmerült kérdések rendezése. Így pontosító szabályok kerülnek megállapításra például az önellenőrzés szabályaival, az eszközök átsorolásával, a számviteli tartósság fogalmával, a szellemi termékek definíciójával és a mérleg szerinti eredmény meghatározásával kapcsolatban. A vállalkozásokat terhelő adminisztrációs kötelezettségek csökkentésének igénye indokolja továbbá a jelentős összegű hibára vonatkozó alsó korlát átalakítását, amelynek hatására egyszerre csökkennek mind a nagyobb, mind pedig a kisebb vállalkozások adminisztrációs terhei. Szintén lényeges adminisztrációs egyszerűsítő lépés az ismételt közzétételi kötelezettség eltörlése.

A legkisebb gazdasági társaságok, vállalkozók adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében a kettős könyvvitelt vezető legkisebb gazdasági társaságok, egyéni cégek, egyéb vállalkozók a 2013-as üzleti évétől saját elhatározásuk alapján beszámolási kötelezettségük teljesítésére az egyszerűsített éves beszámoló továbbegyszerűsített formáját, a mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámolót is választhatják. A mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámolót a számviteli törvény szabályai alapján külön kormányrendeletben rögzített sajátosságok szerint kell elkészíteni. A számviteli törvény módosításával megteremtjük a lehetőséget a mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló rendeleti szinten történő kialakítására.

A könyvvizsgálói törvény meghatározza, hogy a könyvvizsgálók milyen esetekben kaphatnak engedélyt, illetve minősítést a speciális szakértelmet igénylő gazdálkodók könyvvizsgálatának ellátásához. E szabályok a korábbiakban kizárólag a speciális szaktudást igénylő gazdálkodókkal kapcsolatban szerzett gyakorlathoz kötötték e minősítések kiadását. A módosítás értelmében a jövőben lehetőség lesz három év általános könyvvizsgálói gyakorlat mellett arra is, hogy a szaktudást felmérő úgynevezett szakmai minősítő vizsga sikeres teljesítése esetén is megszerezhető legyen a minősítés.

Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy az elhangzott indokok alapján a kormány által beterjesztett törvényjavaslatot a tisztelt Országgyűlés támogassa.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu