DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Varga képviselőtársamnak szeretném említeni: itt nem arról van szó, hogy alávetettek vagyunk az Európai Unióban, szó sincs erről. (Varga Géza: Teljes mértékben!) Szó sincs róla! Képviselőtársam! 2004. május 1-jével csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Kötelezettségeink vannak, mégpedig figyelembe kell venni bizonyos uniós jogszabályokat, figyelembe kell venni azért is, ahogyan aláírtuk a csatlakozási szerződésben, hogy megfeleljünk azoknak a szabályoknak, amelyeknek például Franciaország vagy Dánia is megfelel.

Hadd említsem: azért fontos ezt szem előtt tartani, mert, ha a kötelezettségszegési eljárást indítanak ellenünk, az senkinek nem jó, elsősorban számunkra nem jó. Éppen ezért fontos tehát, hogy azt az európai uniós jogszabályt megnézzük, ami érvényes Magyarországra is, és amit megnéztek például Franciaországban vagy éppen Dániában sok évvel ezelőtt.

A kulcs, a megoldás kulcsa az, amit említettem. Azért kell körbenéznünk az Európai Unióban, hogy hogyan csinálják a dánok, és hogyan csinálják például a németek, akikhez szintén minden európai országból érkezhet földművelő, és vásárolhat földet, azonban mégis olyan feltételekhez kötik, ami megfelelő védelmet nyújt a dánoknak vagy a németeknek a nemzeti földjük védelmében.

Úgy hiszem, ez a földtörvény éppen nem szegi meg az európai uniós alapszabályokat, hanem a dán vagy éppen a francia, vagy a német gyakorlatot követi, hogy bizonyos olyan feltételeket adjunk a vásárlás elé, ami lehetővé teszi, hogy megfelelő védelmet kap a magyar föld.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu