DR. PUSKÁS IMRE (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár egy rendkívül fontos házszabály-módosításról fogunk vitát nyitni, de miután ez nem egy hosszú módosítás, igyekszem a 20 perces időkeretet nem felhasználni.

Ez a házszabály-módosítás, amelyet Rogán Antal képviselőtársam nyújtott be, és több képviselőtársammal csatlakoztunk hozzá, egy nagyon fontos kérdést próbál orvosolni, illetve egy nagyon fontos kérdésre próbál lehetőséget teremteni. Ismerve a Házszabályt, tudjuk jól, hogy a költségvetés elfogadásának folyamatát a Házszabály külön szabályozza. Ez azért is történik, mert a költségvetés jelentőségénél fogva egy olyan eljárásrendben zajlik a Ház előtt, olyan eljárásrend szerint történik az elfogadása, amely viszonylag hosszú időn keresztül zajlik, és más törvényjavaslatokkal ellentétben fontos szakaszokra osztható az elfogadása, mégpedig olyan szakaszokra, ami bizonyos értelemben pótolhatatlan és megváltoztathatatlan döntéseket hoz a Ház részéről, még magának a törvénynek a végleges elfogadása előtt.

Arról van szó, hogy az első vitaszakaszt követően a Ház elfogadja a költségvetési törvény főösszegeit, a fejezetek bevételi és kiadási főösszegeit, és onnantól kezdve, miután újra megnyitjuk a költségvetési törvény vitáját, már csak a fejezeteken belül lehet módosításokat tenni, s ennek megfelelően tárgyaljuk, vitatjuk és fogadjuk el a költségvetési törvényt. Ez a módosítás éppen erre a - ha úgy tetszik - problémára igyekszik megoldást találni, merthogy felmerülhet, és a mai világunkban, s különösen abban a válságos gazdasági környezetben, amely nemcsak hazánkra, hanem Európára, sőt mondhatjuk, hogy az egész világra jellemző, előállhatnak olyan helyzetek, amikor gyorsan választ kell találnunk és adnunk a tárgyalt költségvetési törvényjavaslat esetlegesen felmerülő hiányosságaira. Ezért korábban már tárgyaltuk ezt a gazdasági stabilitásról szóló törvényben, és tárgyaltuk az államháztartási törvény kapcsán is ezt a kérdést, és e törvények után nyilvánvalóan most a Házszabály is lehetővé kell tegye azt a lehetőséget, miszerint a fejezetek, a fejezeti főösszegek elfogadása utáni időszakban, mielőtt még véglegesen elfogadnánk a költségvetési törvényt, előállhat egy olyan helyzet, amikor is komoly változtatásokat igényel a költségvetési törvényjavaslatnak a fejezeteken nemcsak belül, hanem a fejezeti főösszegeknek is a módosítása.

(20.50)

Milyen helyzet állhat elő? Nyilvánvalóan induljunk ki a valóságból, és ne kreáljunk egy elképzelt helyzetet. Például Magyarország kormánya jelenleg is tárgyalásban van nemzetközi szervezetekkel, az IMF-fel, az Európai Unióval többek között egy hitelmegállapodás elfogadásáról, de ismerjük azt a helyzetet is, amikor az Európai Unió Bírósága hozott egy olyan határozatot, amely Magyarországot elmarasztalta még az előző kormányzati ciklusban történt áfakifizetések, illetve nem kifizetések kapcsán. Ez egy 200 milliárdos költségvetési tétel volt, amelynek természetesen a forrásait meg kellett teremteni a magyar költségvetésben.

Nos tehát, ismerünk helyzeteket, ismerünk létező és nem feltétlenül fikciós helyzeteket, amikor valóban előállhat egy olyan körülmény, amikor mi bizonyos értelemben pontot tettünk a költségvetési törvényjavaslat egy fejezetére, és ez a pont feloldandó, mert nem tudunk egy olyan költségvetést elfogadni, vagy kár lenne, ha ragaszkodnánk ehhez az eljárási kötöttséghez és egy olyan költségvetési törvényt kellene elfogadnunk, amely talán már nem a valóságot, nem a valóságos bevételi és kiadási viszonyokat tükrözné, és ebben az esetben szükségtelen volna az az eljárási megoldás, hogy akár visszavonná a kormány ezt a javaslatot, vagy éppenséggel a következő évben azonnal egy módosítással állna elő. Ezt a fajta eljárási bukfencet felesleges volna alkalmazni és elkövetni.

Ezért sokkal inkább szükséges az, hogy a saját lehetőségünket, a saját kezünket ne kössük meg, hanem éppenséggel szabadítsuk fel, bár nagyon szigorú szabályok mellett. Hiszen a költségvetési törvény tárgyalása, elfogadása szigorú szabályokhoz kötött, és ezeket a szigorú szabályokat mindenképpen érdemes megtartani, és érdemes ezek között tárgyalni és elfogadni továbbra is ezt a nagyon fontos törvényt, de olyan megkötésekkel, amelyekkel találkoztunk, amikor tárgyaltuk a gazdasági stabilitásról szóló törvényt, illetve tárgyaltuk az államháztartás módosításáról szóló törvényt, aminek a szövegében, illetve az indoklásában is a képviselőtársaim által ismert, hogy a nemzetközi szervezetekkel történő megállapodás, valamint különböző bírósági határozatok hozhatnak egy olyan helyzetet, amikor a kormány számára lehetővé tesszük, hogy módosítsa a költségvetési törvényjavaslatot még azt követően is, oly módon is, hogy ezeket a fejezeteket is megnyissa, és gyakorlatilag ne csak a fejezeteken belüli módosítások lehetősége nyíljon meg, hanem a főösszegek módosítása, azoknak a bevételi, illetve kiadási tételeinek a módosítása is megtörténhessen.

Nyilvánvalóan mindannyian azt gondoljuk, hogy a Házszabály egy olyan keretet ad a munkánknak, amelyet érdemes egyértelművé tenni, és lehetőleg hosszú távra megfogalmazva szabályozni. Ilyen értelemben, amikor ehhez a Házszabályhoz egy módosítással nyúlunk, akkor joggal érezzük azt, hogy ezt megfontoltan kell tennünk, joggal érezzük azt, hogy ezt átgondoltan és nem valamiféle ad hoc módon és aktuális helyzetre igazítottan tegyük.

Meggyőződésem szerint ez a módosítás, bár látszólag egy éppen aktuális helyzethez igazodik, vagy éppenséggel arra talál valami feltételezés szerint megoldást, de azt hiszem, hogy ez a lehetőség. Ezekkel a beszorított és szigorúan szabályozott feltételekkel, amelyeket mindannyian ismerünk, valóban inkább csak a kezünk gúzsba kötését oldja fel, és azokat a kereteket, azokat a szabályozási kereteket enyhíti, amelyek nyilvánvalóan a működésünk ésszerűsítését és az ország költségvetése elfogadásának ésszerűsítését szolgálja. Ebben az értelemben tehát azt gondolom, hogy ennek a három, ha úgy tetszik, egymásra épülő jogszabálynak a módosítása szükséges és elfogadható. Tehát az államháztartási törvény -, amelynek egyébként az ismételt benyújtása a jövő héten megtörténik - fogja definiálni azt, mi szerint történhet meg, milyen feltételek teljesülése, fennállása esetén történhet meg a kormány által benyújtott módosítás, ez a bizonyos nemzetközi megállapodás, bírósági döntés.

Másrészről a gazdasági stabilitásról szóló törvény az, amely szintén szabályozza azokat a lehetőségeket, amelyeknek a szigorú betartásával ez az eljárás megalapozottá vált. Most, ha a Házszabálynak ez a módosítása a Ház részéről megtörténik, akkor teljes képet és teljes kört kapunk a tekintetben, hogy milyen feltételekkel, milyen okok fennállásával és milyen eljárásrend szerint - természetesen a költségvetési törvény korábbi és hatályos szabályozásának a megtartásával - történhet továbbra is a költségvetési törvény tárgyalása, módosítása, illetve elfogadása.

A képviselőtársaimnak javaslom, hogy ezt a módosítást támogassák, és ilyen értelemben is egy jó költségvetési törvény elfogadását tegyük lehetővé. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu