GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, egy egészen kicsi törvényjavaslat van előttünk a határozati Házszabály módosításáról, de azt gondolom, hogy általános vita keretén belül kell hogy beszéljünk azokról a körülményekről, amelyek ezt a helyzetet előállították. Mint ahogy Puskás képviselő úr és Vas képviselő úr is tökéletesen idézte, nemzetközi szervezettel megkötésre kerülő szerződés vagy bírósági elmarasztalás esetén megvolt a lehetőség, de itt most ilyen nem áll fenn. Ezt a helyzetet maga az Orbán-Matolcsy-páros és a kormánypárti frakciók állították elő. Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal, hogy 2012 tavaszán benyújtottak egy kamu költségvetést, és ha most valaki visszakeresné az akkori vitában elhangzott véleményeket, egyértelműen világossá válik, hogy akkor az a költségvetés nem szólt másról, mint arról, hogy kísérletet tegyenek arra, hogy az IMF-et és az Európai Bizottságot is átverjék.
Meg lehetett volna tenni azt, hogy benyújtanak egy ilyen kamu költségvetést, és azt mondják, hogy a képviselők őszig, szeptemberig-októberig értelmezzék, és számolgassanak, és nyújthatnak be módosító indítványokat, ezzel szemben a miniszterelnök úr és a gazdasági miniszter önöket belehajszolta abba, hogy már a fejezeti végösszegeket és az egyenleget is megszavazták. Semmi nem indokolta, hogy ezt akkor meg kellett volna tenni. Nem véletlen, hogy már a zárószavazás időszakában, vagy bocsánat, a fejezeti főösszegek elfogadásának időszakában megjelent az első megszorító csomag, és azóta már van egy újabb megszorító csomag, amit korábban megpróbáltak úgy eladni, hogy IMF-nyomásra kell hogy betegyék, de azt hiszem, hogy a munkahelyvédelmi akciótervnek ehhez az ég egy világon semmi köze nem volt, és ennek az újabb megszorító csomagnak szintén nincs köze sem bevételi, sem kiadási oldalon ahhoz, hogy IMF-megállapodás. Tehát, ha egy kicsit pikírt lennék, akkor azt mondanám, mivel nincs megállapodás, akkor visszavonják-e vagy semmissé teszik-e ezt a második módosító csomagot, mert ezt arra hivatkozva szellőztették meg, hogy ez az IMF-megállapodás miatt szükséges. Tehát saját maguk előállítottak egy helyzetet, és akkor most folytatom.
Hiába mondja azt, Puskás képviselő úr, hogy a Házszabály hosszú távra szól. Tisztelt Képviselő Úr! Önök úgy játszanak a Házszabállyal, ahogy éppen a pillanatnyi igényük megköveteli. Szeretném önnek visszaidézni - és azért teszem, mert ön is a gazdasági bizottságnak tagja -, múlt héten belekergették Lezsák elnök urat a következő szituációba. Hétfőn önök megtárgyalták az Eximbankról szóló törvényjavaslatot, a Házszabály szerint ezt nekünk, képviselőknek az általános vita megkezdése előtt három nappal meg kellett volna ismételni, ennek ellenére keddi napon lefolytattuk az általános vitát, és az elnök mit tudott tenni, azt mondta, hogy hétfőn elfogadták a napirendet, neki egy dolga van, hogy a napirendet hajtsa végre. Csak én meg azt mondom, hogy az Országgyűlésről szóló törvény egyértelműen kimondja, hogy az ülést vezető elnök a házelnököt helyettesíti, és ebben a minőségében őrködik a házszabályi rendelkezések betartásán. Tehát ott egyszerűen átlépett az elnök, most pedig önök nagyon gyorsan lépnek egy olyat, hogy lehetőleg a kormány tehessen meg ilyen módosító javaslatot.
Szeretném elmondani, gondolják végig, most azzal, hogy a Házszabálynak a 121/A. §-ába beemelik, hogy nemcsak a költségvetési bizottság, hanem a kormány is benyújthat ilyen módosító indítványt, ezzel ugyan megteremti az összhangot a 2011. évi CXCIV. törvénnyel, amely más néven Magyarország gazdasági stabilitásáról szól, mert annak az (1) bekezdése egyértelművé teszi, hogy a kormány zárószavazás előtt módosító indítványt nyújthat be. Csak itt van egy olyan kötelem is, hogy ezt az indítványt előtte meg kell hogy kapja a Költségvetési Tanács. A Költségvetési Tanácsnak ezt véleményeznie kell, és ha a Költségvetési Tanács véleménye negatív, akkor ezt a folyamatot mindaddig meg kell ismételni, amíg a tanács nem mond igent.
Akkor most megfordítom: tessék megnézni ezt a határozatot és ezt a törvényt! Ez nem vonatkozik a költségvetési bizottságra, mert itt csak a kormányt nevesítik. Tehát ha a koherenciát teljesen ki akarták törölni, akkor miközben ebbe a házszabályi rendelkezésbe beemelték a kormányt, akkor úgy a gazdasági stabilitásról szóló törvény 25/A. § (1) bekezdésébe be kell emelni a költségvetési bizottságot, mert ez egy újabb kiskapu, egy újabb lehetőség, amire szerintem Matolcsy úr majd később fog rájönni, hogy nem neki kell benyújtani. Ebben az esetben ugyanúgy, ahogy teszik önök minden más törvény esetében, meg lehet kerülni a Költségvetési Tanácsot, meg lehet kerülni egyes törvényeknél az általános egyeztetési eljárásokat. Tehát azt gondolom, ha korrektül játszanak ezen a pályán, akkor kölcsönösen, oda-vissza mind a kettőt módosítani kellett volna. Ehhez mi nyújtottunk be módosító javaslatot, remélem, hogy megfontolják, és ebben az esetben tudjuk csak támogatni, anélkül nem.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés