GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Kedves Pócs Képviselő Úr! Ezért is mondtam azt, hogy igen, semmi kényszer nem volt a tavaszi szavazáslezárásra, nyitva volt. Ha én most azt mondom, az előbb azt mondtam, hogy több mint 500 milliárdról van szó, ha ezt hozzáteszem, már 1000 milliárd forint fölötti összegről beszélünk, és ha bármennyire nem tetszik önnek, azt mondom, igenis, a miniszterelnök felelőtlen, mert bejelentett úgy 612 milliárdos csökkenést, hogy fogalma nincs arról, mert legalábbis a sajtó kérdésére sem válaszolt, fogalma nincs arról, hogy ezt honnan és miből fogják előteremteni.
A megszorításról pedig annyit: én tudom, önök ezt maguktól el akarják tolni, de kérem tisztelettel, nézzenek meg családi banki kivonatokat, bármi mást. Az, amit önök előadnak, hogy a multicégekre kivetettek, meg válságadó, ezt mind mi, fogyasztók fizettük meg, csak pici, apró részletekben. Ugyanígy mondom azt is és így örülök, hogy van lehetőségem erre visszatérni: kérem, a dinnye árát is mi fizettük meg, fogyasztók, amit zsebre tettek a kereskedelmi láncok, mert beszerezték olcsón az importdinnyét, és eladták azon az áron, amiben a kartellben megállapodtak.
(21.20)
Ezt mi, fogyasztók fizetjük. Önök ezt nem nevezik megszorításnak, mi annak nevezzük.
Szeretném elmondani: a 13. havi nyugdíj intézményét is az előző kormány vezette be, és nem volt más egy olyan válságidőszakban, mint 2008 - ma már az önök képviselői is elismerik -, akkor valahol konszolidálni kellett, és akkor igen, volt olyan konzultáció, hogy a nyugdíjasok is azt mondták, hogy ha a 13. haviról kell lemondani, és az segít, akkor azt ők vállalják.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés