GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Erről is, meg arról is szól ez a földtörvénytervezet, hogy területvesztések következnek be, ezáltal vagyonvesztések következnek be, ez pedig azt hozza magával, hogy azok, akik területet és vagyont vesztenek, a korábbi időszakban felhalmozott eszközeiket és gépeiket gyakorlatilag nem tudják hasznosítani, feleslegessé válnak ezek az eszközök. Ágazati szinten ez becslések szerint 50-60 milliárd forintos nagyságrendet is felölelhet.
Ugye tudják, hogy 2007 és 2013 között csak az eszközök fejlesztését érintetten, azzal párosan 112 milliárd forint volt az a nagyságrend, ami támogatásként megjelent. Ezek a támogatások nyilván nem l'art pour l'art alapúak, hanem azzal párosulnak, hogy kötelezettségek is vannak mögöttük, és ezek a kötelezettségek általában ötéves futamidejű kötelezettségként jelennek meg. Magyarul, egy ilyen törvényi beavatkozással azoknak, akik egy-két évvel ezelőtt kötöttek szerződéseket és ötéves futamidejű kötelezettségeik vannak, azzal kell szembenézniük, hogy nem tudnak eleget tenni a vállalt kötelezettségeiknek, visszafizetési teher zúdul rájuk, aminek megint nem fognak tudni eleget tenni, ezáltal nemcsak azzal nehezítik a sorsukat, hogy nem tudnak tisztes keretek között gazdálkodni azon a földterületen, ami volt a korábbiakban, hanem az újabb terhek vállukra történő nehezítésével ellehetetlenített helyzetbe hozzák őket. És persze, hozzáteszem, nemzetgazdasági szinten is van vesztesége ennek a történetnek.
S akkor arról még nem is kezdtem el beszélni, hogy hol vannak az új földhasználók, hogy fognak ezek megjelenni, megvan-e az új földhasználóknak az eszközök beszerzéséhez a szükséges pénzügyi fedezetük, meg tudják-e ezt teremteni, és nem ragozom tovább a szót. Szóval, azt gondolom, hogy abszolút nincs végiggondolva mindaz, amit ide beterjesztettek a Ház falai közé.
Elnök úr, köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés