DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon sajnálom, hogy nagyon sok képviselőtársam nem kíséri kellő figyelemmel ezt a határozati javaslati vitát, amelyben ugyan vannak olyan pontok, amelyekkel nem értünk egyet, mert nem érezzük azt, hogy pont az MSZP lenne arra alkalmas vagy méltó, hogy egy erőszakkal kapcsolatos témában zászlóvivő legyen - 2006 őszén példát mutattak az erőszakból -, de maga a témafelvetés nagyon fontos. S arra is emlékeztetni szeretnék, hogy a büntető törvénykönyv vitájában egy Fidesz-MSZP-nagykoalíció szavazta le azt az egyébként tárca által előterjesztett javaslatot, amely már beemelte volna a családon belüli erőszak elleni büntető törvényi tényállást. És ezt a Jobbik támogatása ellenére tették, tehát nem tudott átmenni a javaslat.

El kell mondani, támogatjuk ugyan, hogy napirendre kerüljön ez a határozati javaslat, de most nem jelentésekre van szükség, nem újabb vizsgálódásokra, hanem egyértelmű és határozott kormányzati munkára, ugyanis pont az MSZP ideje alatt született egy olyan országgyűlési határozat, amit igazából nem hajtottak végre. Ezért is furcsa, hogy mintha amnéziában szenvednének, a határozati javaslatuk azt írja, hogy valamilyen furcsa módon a végrehajtás útvesztőiben elakadt, meg hogy meghiúsultak a szándékok, hogy végre egy komplex, a családon belüli erőszakot felszámoló rendszer működjön Magyarországon, amelynek fő elemei a megelőzés, a védelem, a bűnüldözés és a monitoring.

Igenis, már most is lennének eszközök, s kérem a kormányzatot, függetlenül attól, hogy támogatják vagy nem támogatják ezt a javaslatot - bár tartok attól, hogy nem fogják támogatni -, tegyék meg azt, hogy az Európa Tanács kebelén belül létrejött, a nők elleni és családon belüli erőszak elleni küzdelemről szóló nagyon fontos egyezményt ratifikálják. Ha Magyarország ezt az egyezményt végre ratifikálná és végrehajtaná a benne foglaltakat, akkor már meglennének azok a lehetőségeink, amelyekkel ez ellen a rengeteg, nemcsak nő, hanem kiszolgáltatott ember életét megkeserítő, a magyar társadalom életminőségét romboló jelenség ellen fel lehet lépni.

Összességében: az ügy fontos, és a népi kezdeményezés is nagyon fontos volt, amely az egész témát most napirendre hozta. Kérem ezért, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy visszaszorítsuk a családon belüli erőszakot, és támogassák ezt a javaslatot.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu