DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr, újra. Tehát itt tulajdonképpen a 91. és a 92. ponthoz szeretnék hozzászólni, amely hasonló. Abban különbözik, tehát itt arról van szó, hogy a kamarai hozzájárulást, az évenkénti 5 ezer forintos kamarai hozzájárulást azoknak is meg kell fizetniük, akik egyébként kötelezően szakmai kamaráknak is tagjai kell legyenek ahhoz, hogy a tevékenységüket folytatni tudják. Na, most ilyenek az orvosok, a gyógyszerészek, az építészek és a többi, akik általában már nem 5 ezer forintot, hanem magasabb összeget fizetnek évenként kötelező kamarai tagdíjat. Teljesen méltánytalannak tartom, hogy ezek a hivatások, ezen szakmák gyakorlói is még pluszban fizessenek 5 ezer forintot.

Mondhatnánk, hogy nem egy nagy összeg ez az évi 5 ezer forint, de úgy gondolom, és ezt javasolnám a kormányzatnak is, mert ez egy olyan hangulati elem. Tehát egy kormánypárti képviselővel beszéltem, aki az egészségügyben dolgozik, és azt mondta a kollégája, hogy nem elég, hogy mindenféle adókkal sújtotok minket, még ezt az 5 ezer forintot is, ami összességében óriási összeg egyébként, képviselőtársaim, 5 milliárd forint évente, amit a gazdasági kamarának kell fizetni. Én elmondom, a gyógyszerészek nem 5 ezer forintot fizetnek, hanem több 10 ezer forintot évente, még plusz ezzel az 5 ezer forinttal sújtani őket, szerintem indokolatlan, fölösleges.

A következő ajánlási pont a 93-as és a 94-es. Ezt már egyszer benyújtotta a kormányzat.

(0.00)

Itt arról van szó, hogy ha másfél millió forint fölött valaki készpénzzel fizet, tehát ha egyébként számlanyitásra kötelezett adózók másfél millió forint fölötti készpénzforgalmat bonyolítanak le, efölött kétszeresen 20 százalék büntetőadót kell fizetni. Erről már többször volt szó. Felhívnám a kormányzat figyelmét arra, hogy ez a havi másfél millió forint nem egy nagy összeg. A mezőgazdaságban, ha például valaki műtrágyát vásárol, ez a másfél milliós készpénzforgalom tényleg nem nagy összeg. Még arra is felhívnám a figyelmüket, hogy alapvetően elég komoly bizalmatlanság van ma a gazdasági életben. Nagyon sokszor fordul elő az, hogy hoci-nesze, látom a pénzt, akkor kapod meg az árut. Tehát egyáltalán nincs az a bizalom, amit az íróasztal mögül feltételeznek a törvényalkotók. Például - hogy egy gyógyszerészeti példát említsek - sajnos nagyon sok patika van abban a helyzetben, hogy a nagykereskedő már csak készpénzért hajlandó neki szállítani. Egyszerűen akkora tartozást halmozott fel, hogy csak akkor szállít gyógyszert, ha ő ezt készpénzben ott, a helyszínen kifizeti, mert nem bízik meg abban a nagykereskedő, hogy átutalással megkapja a pénzét.

Na, most ilyen esetekben például - de ez csak egy példa a gazdasági élet területéről - önök ezzel a másfél millió forintos határral gyakorlatilag lehetetlenné teszik azt, hogy a patikába készpénzért szállítsanak árut. Vagy például van olyan nagykereskedő, amelyik nagyobb kedvezményt nyújt, ha az illető patikus készpénzzel fizet. Tehát én azt javasoltam, hogy legalább 3 millió forintra emeljük fel azt az összeget, de úgy látszik, az előterjesztő elutasította. Egy picit az a benyomásom, hogy önök íróasztal mögül hozzák a törvényeket. Nagyon sok esetben egyszerűen nem veszik figyelembe azt, hogy mi a gyakorlati élet, mi van a mindennapokban. Én kérem, hogy fontolják meg ezt a módosító javaslatunkat is.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu