DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A KSH legújabb gyorsjelentése szerint a reálkereset a nemzetgazdaság egészében 4,6 százalékkal csökkent, ezen belül pedig a versenyszférában 2,2 százalékkal csökkent, mindezt úgy, hogy magasan van az infláció, 6 százalék feletti.

Sajnos, várhatóan jövőre sem lesz jobb a helyzet, a bértárgyalások jelenleg zajlanak, még nem zárultak le, de az világosan látszik, hogy jövőre nem lesz forrás béremelésre a versenyszférában. Felmérések pedig azt igazolják, hogy azoknál a cégeknél, amelyek valamilyenfajta béremeléssel számolnak, ez az emelés nem fogja elérni az infláció értékét. Idén ráadásul a nettó bérek sem maradtak az egy évvel megelőző szinten a dolgozók nagy részénél, az adójóváírás kivezetése miatt rosszul járt munkavállalók kompenzációja nem történt meg maradéktalanul.

A tárca becslése szerint, merthogy rendes felmérések nem készülnek, körülbelül 90 százalékos a teljesülés aránya, de más független vizsgálatok 66 százalékos teljesülésről beszélnek, ráadásul ezek semmilyen módon nem kalkulálják be az adójóváírás eltörlésével kialakult helyzet miatt bevezetett bérkompenzációnak való olyan megfelelést, amely például a munkaidő csökkentésével járt vagy a teljes munkaidő részmunkaidőre váltásával, amely egyértelműen diszfunkcionális, hiszen ezzel a munkavállalók igazán nagyon rosszul jártak.

A jelenlegi kilátások azt igazolják, hogy a bércsökkenés jövőre is folytatódni fog, legalábbis a kormány munkaadói terheket növelő megszorító csomagjai mind ebbe az irányba mutatnak. Matolcsy György második csomagja immár 40 milliárd forintos bevétellel számol azzal, hogy a kafetériát még jobban megadóztatja, 31 százalékról 51 százalékra kívánják az adóterheket emelni. A munkaadói szervezetek és a szakszervezetek egyöntetű kritikával illették ezt a tervezetet, és gyakorlatilag a béren kívüli juttatások megszűnését látják ebben, ez a nettó bérek 10 százalékos csökkentését vetíti előre.

Tisztelt Államtitkár Úr! Számol a kormány mindezek következményével? Nem valószínű, hiszen pont ön volt az, aki meglehetősen optimistán nyilatkozott a jövő évi béremelésről, ön szerint 2013-ban már csak a bruttó 130-135 ezer forint fölötti sávban lesz értelme egyáltalán az adókedvezményeknek. Ez azonban kisebb ellentmondásban áll, mondjuk, a hatályos adótörvényekkel, miszerint 130 ezer forintos bruttó bér alatt érvényesíthető az adókedvezmény.

Ön bárhogy is gondolja vagy bárhogyan is nyilatkozott ebben a kérdésben, az mindenesetre ez alapján látható, hogy a 130 ezer forint bruttó és 202 ezer forint bruttó között kereső állampolgárok rosszul fognak járni. Jól látjuk ezt a kérdést, államtitkár úr?

És kérdezem önt tisztelettel, hogy lesz jövőre bérkompenzáció vagy nem lesz. Ha lesz, akkor milyen forrásból lesz, és milyen mértékű lesz ez? Ha nem, akkor kérdezem önt, tisztelt államtitkár úr, hogy mégis hogyan akarják növelni a munkaadók mozgásterét a béremelésre.

Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu