DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a választ, államtitkár úr, de sajnos nem fogom tudni elfogadni. Ahogy végignézzük a kormány újabb és újabb megszorításait, mi azt látjuk, hogy önök egyáltalán nincsenek tekintettel arra, hogy a bérekre milyen hatással vannak a megszorítások. Így ezek a szavak számunkra már elég hiteltelenül hangzanak.

Az bizony látható, hogy a bérkompenzáció valóban nehéz hadművelet, panaszkodnak is a cégek épp eleget emiatt, viszont az is látható, hogy minderre nem lett volna szükség, ha önök nem vezetik be az egykulcsos adórendszert, az adójóváírást pedig nem törlik el.

A bérkompenzáció nyomon követése teljesen lehetetlen ebben az országban. A NAV adatai szerint 66 százalékos a teljesülés, úgyhogy kérem, tisztelt államtitkár úr, fogadja el ezt a statisztikát hitelesként.

A másik pedig, hogy ön egyáltalán nem válaszolt a kafetériával kapcsolatos felvetésemre. Nonszensznek tartom azt, hogy az egymást követő megszorító csomagokban ilyen szakmaiatlan és megalapozatlan ötletekkel riogatják a vállalatokat és a benne dolgozó embereket.

Ne legyen illúziója a kormánynak, tisztelt államtitkár úr: ha megnövelik a kafetéria adóterhét, azzal a reálbéreket fogják csökkenteni végső esetben.

Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu