LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Az nem kérdéses, hogy Magyarországon idén is lesz tél, az viszont még kérdéses, hogy ez a tél újra több száz magyar honfitársunk halálával fog-e végződni, az még kérdéses, hogy tudunk-e ebben a dologban közösen cselekedni. Az elmúlt két és fél évben ugyanis Magyarországon több mint ezer honfitársunk halt meg kihűléses haláleset következtében, és ennek a több mint ezer honfitársunknak több mint a fele nem az utcán hajléktalanként fagyott meg, hanem legtöbbször a saját fűtetlen lakásukban egyedül élő, idős, beteg, mozgásképtelen emberek voltak azok, akik meghaltak kihűlés és fagyhalál miatt. Ezt egyébként Páldy Anna, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet megbízott főigazgatója is megerősítette, aki azt javasolta azoknak, akik nem tudják fűteni a lakásukat, hogy időnként menjenek el egy-egy melegedőbe, és ha meleg vagy langyos italokat fogyasztanak, akkor esetleg megúszhatják a telet.

Azt gondolom, hogy ennél azért valamivel erőteljesebb intézkedésre lenne szükség. Nem fogadhatjuk el ugyanis, hogy több százezer ember tegye kockára az életét ezen a télen is csak azért, mert anyagi okok miatt nem tudja fűteni a lakását. Nem fogadhatjuk el, hogy például a nálunk jóval északabbra fekvő és négyszer ekkora Lengyelországban feleennyien halnak meg ilyen okból. Most már évek óta Magyarország ebben is listavezető.

Önök 2010-ben azt ígérték, hogy befagyasztják a rezsiköltségeket, azt ígérték, hogy legalább 100 ezer lakást felújítanak és 100 ezer lakásban korszerűbbé és mérhetővé teszik a fűtést, és így 100 ezer lakásban elhárul a veszély. Ehhez képest 2010 óta 3-20 százalék között növekedtek a rezsiköltségek, a lakások felújítása sehol nem tart, ezeket a pályázatokat látni sem lehet. Ezekből az ígéretekből egész egyszerűen nem lett semmi. Az elmúlt két évben megháromszorozódott, 140 ezer fölé nőtt azoknak a fogyasztóknak a száma, akiket a víz-, villany-, áram- vagy gázszolgáltatásból teljesen kikapcsoltak. 140 ezer fogyasztóról beszélünk ebben a kérdésben.

Orbán Viktor kormánya a fogyasztók számára is hátrányos intézkedéseket vezetett be. A védendő fogyasztókat is sokkal egyszerűbbé vált kikapcsolni a fogyasztásból, és főleg a szociális alapon védendő fogyasztóknál hoztak olyan szabályokat, hogy egész egyszerűen ki lehet dobni őket a fogyasztásból, és ezzel tulajdonképpen életveszélybe lehet sodorni őket.

Nézzük, hogyan alakultak az energiaárak és a kintlévőségek! Az energiaárak 2010 májusához képest az áram esetében 5, a gáz esetében 13, a távfűtés esetében 18 százalékkal nőttek. A 90 napon túli díjhátralékos fogyasztók száma az áram esetében 1,7 millió, a gáz esetében 1,1 millió, a távfűtés esetében pedig 300 ezer. Mit jelent ez forintban? A díjhátralék összege az áramszolgáltatóknál összesen 42 milliárd forint, a gázszolgáltatóknál 69 milliárd forint, a távfűtés esetében pedig 22 milliárd forint kintlévőséget jelent. Ezek az adatok bizonyítják azt, hogy ha nem teszünk valamit, akkor ezen a télen ugyanúgy fogunk járni, mint az előző télen, hogy több száz magyar honfitársunk fog kihűlni, fagyhalált szenvedni, sokan az utcán, sokan pedig a saját fűtetlen lakásukban.

Benyújtottuk a fagyhalál elleni alapról szóló törvényjavaslatot. Azt javasoljuk, hogy hozzuk létre ezt az alapot, forrásait a kormány által 2014. (sic!) január 1-je óta az áramdíjakba épített és beszedett szénipari szerkezetátalakítási hozzájárulásból fizetnénk. Mint tudjuk, kiderült, hogy ezt eddig sem lehetett kifizetni, mert nem tud eljutni oda, ahova el kéne jutnia, mivel a kormány nem tudta elérni, hogy az Európai Bizottság döntést hozzon ebben az ügyben. Most ott áll 10 milliárd forint ezen a számlán, és lehetséges az, hogy ezt a 10 milliárd forintot átcsoportosítsuk, és emberek életét mentsük meg ezzel. Egyébként ha lesz bizottsági döntés ebben az ügyben - arról is rendelkezik ez a törvényjavaslat -, akkor pedig visszamenőleg a szénfillérekből átcsoportosított 10 milliárd forintot a megfelelő helyre, az MVM 40 milliárd forintos éves nyereségéből még mindig ki lehet fizetni, ebből adódóan itt sem történik semmiféle probléma, más oldalról pedig emberi életeket tudunk megmenteni.

Kérem, hogy támogassák ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu