MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A NAV-ról szóló törvényt a VPOP és az APEH integrációjáról, ahogy el is hangzott, az Országgyűlés 2010 novemberében fogadta el. Az ígéretek akkor úgy hangzottak, visszanéztük az akkori jegyzőkönyveket, hogy senkinek sem fog csökkenni az illetménye, és létszámleépítés sem lesz. A VPOP korábbi közalkalmazottjai pedig kormánytisztviselők lesznek, és ez semmiféle hátránnyal nem fog számukra járni. Akkor mind az érdekképviseletek, mind az ellenzék rengeteg problémát felsorolt, nyitva maradt számos kérdés, amit úgy veszünk észre, hogy azóta sem és most sem rendez a javaslat.
Persze, jellemző sajnos a kormányzatra, hogy akkor sem és azóta sem hallgattak a szép szóra, ha úgy tetszik, vagy a jogos szakmai érvekre, és a sokadik integráló és egységesítő célzatú módosítást nyújtják be ehhez a törvényhez. Ezekre részben ugyan szükség volt az időközi jogszabályi változások miatt, de a kapkodó, átgondolatlan, egyeztetések nélküli módosítgatások újabb és újabb módosítási kényszert generáltak, és ne adj' isten, de valószínűleg generálni is fognak.
Abba, hogy ezzel a jogbiztonság és az emberek létbiztonsága mennyire sérül, most talán nem érdemes részletesen belemenni, de meglehetősen aggályos. Sajnos, általános a tapasztalat, hogy mindig a lehető legrosszabb, legkedvezőtlenebb szabályozáshoz akarják igazítani és azzal egységesíteni az egyes részeket, részleteket. Egy biztos, ezzel a javaslattal együtt már elérik, hogy az egyik legrosszabb, legkevésbé család- és munkavállaló-barát munkahely a NAV lett vagy a NAV lesz, holott talán a legnagyobb önálló fejezeti szervként működő foglalkoztató Magyarországon. Valahogy tehát nem illik bele a kormány által folyamatosan hangoztatott családbarát politika.
A helyettesítési pótlék alsó határának csökkentése, a rendkívüli munkavégzés és pótlékainak szabályozási változása a jövedelemcsökkenés felé mutat, negatív irányba változik a szabadság kiadási rendje, illetve az illetmény nélküli szabadság szabályozását a sokat kritizált közszolgálati törvényi megoldás szerint akarják átalakítani, amiben többek közt az is benne van, hogy 12 év alatti beteg gyermekekkel már nem lehet otthon maradni fizetés nélküli szabadságon. Mi úgy gondoljuk, hogy ezt mindenképpen újra kellene gondolni.
Az új munka törvénykönyvéből átvenni tervezett fegyelmi és kártérítési felelősség sem a munkahelyi biztonság és megbecsültség, a családbarát irányelvek felé mutat. Ezen alapvető problémákat és hiányosságokat a részletekben, majd a normál, illetve az általános résznél részletesebben kifejtjük. Jelen javaslat az indoklás alapján megpróbálja egységesíteni a NAV-törvénykezés hiányosságai miatt hátrányba kerülők helyzetét, de kiskapuk és kezeletlen foltok vagy problémák igencsak maradtak.
Szeretnénk aláhúzni, hogy a javaslat a közszolgálati tisztviselőkről szóló, valamint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvényben meglévő jogintézményeket a NAV-törvényben tovább egységesíti, tehát mindig a rosszabb verziót kivéve, illetve időnként az Mt.-hez is hozzányúlnak segítségért. Az indoklás szerint erre a már említett hátrányos megkülönböztetések miatt van szükség, ettől függetlenül ez a javaslat bizonyos eltéréseket továbbra is fenntart. Tehát mi úgy ítéljük meg, hogy nagy valószínűség szerint várható még módosítás.
Új fogalom lép be, például a foglalkoztatott. Ők a korábbi kormánytisztviselők, pénzügyőrök, kormányzati ügykezelők, munkavállalók. A javaslat több részében a megkülönböztetés továbbra is megmarad, viszont az új összefoglaló elnevezéssel illetett munkavállalói csoport és a rájuk vonatkozó egységes elnevezés és szabályok miatt ugyanakkor előfordulhat, hogy ismét módosítani kell majd egy nagy csomagban ezt a törvényt is. Vagy lehet, hogy lesz majd egy foglalkoztatotti törvény is? Ezt idézőjeles kérdőjelként vetem fel, de ezen logika mentén abszolút nem zárható ki.
Az új munka törvénykönyve irányvonalát követve módosítják a különféle jognyilatkozatok közlésének lehetőségét és szabályait, különösképpen a munkáltatói utasítások, a jognyilatkozatok tekintetében eléggé érdekes, hiszen a javaslatban szereplő "a helyben szokásos módon" meghatározás azért meglehetősen sok problémára ad lehetőséget. Ha másból nem, abból biztosan adódhat majd probléma, hogy a személyi állomány eltérő illetékesség alá eshet vagy fog esni.
Módosítják a vezénylést, melyet egyébként legutóbb, ha jól emlékszem, akkor most januári hatállyal már módosítottak. Ez alapján a pénzügyőr a NAV bármely szervéhez, akár a korábbi munkakörétől egy teljesen eltérő foglalkoztatásban is háromévenként, akár 12 hónapra volt rendelhető. Megjegyzem, már ez is irreálisan soknak tűnik.
Most próbálják a szabályt módosítani, pontosítani, ha úgy tetszik, belevették, hogy a munkaköre meghagyása mellett, és kihagyják a maximált 12 hónapos vezénylési időt is, viszont ez nem jelenti azt álláspontunk szerint, hogy a vezénylési idő, amennyiben a pénzügyőr ebbe beleegyezik, nem lehet akár még hosszabb is, hiszen sem fölfelé, sem lefelé nincs meghatározva.
(20.30)
Ma pedig ellenkezni senki nem fog azzal, ha azt mondják neki, hogy mennie kell. A lényeg pont az, hogy nem ad garanciát és biztonságot a szabályozás, és továbbra is a dolgozó vállára teszi vagy teszik önök a felelősséget, hogy mer-e majd esetleg a munkája árán is nemet mondani akár egy évekre szóló vezénylésre is. Majd jó lenne ezt nemcsak kommunikációs formában, hanem pontos jogszabályi keretek között is tisztázni, vagy megnyugtatni az illetékeseket, hogy csak az ellenzék rossz szájíze mondatja ezt vagy a rossz sejtése, és nem a törvényből kiolvasható valóság.
A részletes indokolásban foglalkoztak ezzel, elsősorban a hat hónapot, és nem akár a korábbi szabályozásnál is jóval hosszabb vezénylési idő lehetőségét emeli ki.
Aztán sajnos a jövedelmet sem hagyják érintetlenül értelemszerűen. A javaslat 12. §-a igencsak tág határok közé szorítja a helyettesítési pótlékokat, 10-től 50 százalékig. Mindennek oka az indokolás szerint a Hszt.-hez való igazodás. A jelenleg hatályos Kttv.-ben mindez 25-50 százalékos pótlékkal van megtérítve. Tehát megint a rosszabb szabályozáshoz egységesítenek, amelynek az alsó jövedelmi határa alacsonyabban van. A javaslat törvénybe iktatása esetén a NAV-nál így akár kisebb is lehet ez a pótlék, mint korábban, hiszen továbbra is a felettes hivatali szerv vezetője fogja meghatározni annak pontos mértékét. Ez így nagyon nincs jól.
Változnak a rendkívüli munkavégzés és ennek pótlékai szabályai. Összességében a változások inkább negatívnak tűnnek, a munkaszüneti napon végzett túlmunka megváltása kormánytisztviselőknek kedvezőtlenebb lesz, és az elrendelhető túlmunka ideje is nő, ráadásul meghaladja az Mt. maximált lehetőségeit is.
(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
A javaslat szintén inkább a Hszt. rendelkezéseit veszi alapul a szabadságok kiadási rendjénél. Így a NAV-nál dolgozó kormánytisztviselőknek sem kell ezentúl szabadságos tervvel bíbelődniük, cserébe viszont a korábbi 40 százalék helyett már csak 25 százalékról rendelkezhetnek önállóan az éves alapszabadságból, a pénzügyőrökkel, az ügykezelőkkel együtt.
További módosítások is vannak. Például egységesen a ki nem vett szabadságokat a következő év március 31-ig kell kiadni, megváltani nem lehet. Az egészet a NAV működőképességének fenntartásával indokolják, amely elég furcsa, fogalmazzunk röviden. Megint egyik kezükkel adnak, a másikkal pedig kétszer annyit elvesznek, legalábbis a jelen keretek között ez olvasható ki.
Az illetmény nélküli, azaz a fizetés nélküli szabadságok rendszerében viszont már nem a Hszt.-t vették alapul, hanem a közszolgálati törvényt, vagyis a hatályos Hszt. alapján még járó kedvezményeket, így például a súlyosan fogyatékos, illetve a beteg gyermek 12 éves koráig való gondoskodáshoz szükséges pozitív lehetőséget nyújtó rendelkezéseket. Ilyen gyermekekkel már nem lehet otthon maradni a továbbiakban. Én azt gondolom, hogy minden józan ész alapján teljesen logikus az az elvárás, hogy ezt - finoman fogalmazva is - újra kell gondolni, és korrigálni kell ezen a szinten.
A fegyelmi és kártérítési felelősség kérdésében az új munka törvénykönyvi irányvonalat követik, hogy a kártérítési módozatok szigorodnak, az indokolás szerint az egyenlő bánásmód miatt, de jellemzően itt is a lehető legelőnytelenebb szabályozást tekintik az egységesítési alapmércének. Úgy tűnik, hogy ismét csak spórolásról van szó, és ha úgy tetszik, az egységesség lózungját felhasználva önök kapva kapnak az alkalmon, hogy ott vonjanak meg és onnan vonjanak el forrásokat, ahol és ahonnan csak lehet. Ez a törvényjavaslat azon túl, hogy meglehetősen összecsapottnak tűnik, megint nyilvánvalóan a dolgozókon történő spórolást segíti elő.
Végezetül azért szeretném leszögezni, hogy a Jobbik támogatja azt, hogy szükséges a napi hatékony működési feltételek biztosítása végett egy egységes szabályozás, amely átlátható, következetes és a hatékonyságot maximalizáló javaslat. Kérdés azonban az, hogy a kormányzat a korábbi hibáit belátva most sikerrel tud-e megfelelni a jelenlegi jogszabályi változtatásokban lévő feltételeknek.
A tervezet célja ugyanaz, mint már elmondtuk, és önök is elmondták, hogy egységesíteni kívánja két jogállás törvényi rendelkezéseit, kicsit azonban úgy tűnik, hogy megint és ezúttal is a gombhoz keressük a kabátot. A tervezetben véleményünk szerint ugyanis a pénzügyőr és a kormánytisztviselő szembeállítása a jogok és lehetőségek egymáshoz igazítása esetén egyik vagy másik félnek hátrányokat okozhat. A gyakorlatban természetesen ez majd hamarosan ki fog derülni, ha ez így marad, de meglehetősen szerencsétlen dolognak tartjuk ezt a két csoportot egymással szembeállítani ilyetén módon.
A két állománycsoport további integrációját erősíti: a két szolgálati ág tagjai is lehetnek egymás vizsgálóbiztosai. Ez a rész szinte biztosan borítékolható módon, egészen biztos, hogy nem az integrációt fogja erősíteni, sőt inkább a vélt vagy valós sértésekre okot adó körülmény lesz a jövőben.
Egyébiránt, és talán fontos aláhúzandó tény, hogy a javaslat jelentős többségét a fegyelmi megregulázások szabályozása teszi ki. Így joggal merül fel a kérdés, hogy ennyire rossz lenne-e a fegyelmi helyzet a NAV-nál jelenleg. Valóban egy ekkora törvénymódosítás keretében ilyen arányban a regulázást kell a legfontosabbnak tartani, vagy csak - hogy is mondjam, ha cinikus akarnék lenni - a rendvédelmi területen már-már megszokott - nem akarok durva kifejezést használni, de talán a megfélemlítés a legmegfelelőbb szó erre - megfélemlítés elérése lenne a cél? Nem gondoljuk, hogy ezt önök komolyan gondolják, de bizony ebből a szabályozásból jelenlegi formájában messzemenőkig ki lehet ezt olvasni.
Fontosnak tartjuk ugyanakkor a kimaradt életpályamodellt, mely a kiszámítható életvitelre ad vagy adna lehetőséget azoknak az embereknek, akik ezen a szakterületen dolgoznak. Természetesen ezt hiányoljuk ugyanúgy a rendvédelmi és honvédelmi dolgozóknál is, de attól most tekintsünk el, most erről beszélünk, és itt fontos, hogy helyet kapjon ez is. Jó lenne, ha ezt is egy picit újragondolnák.
A kormányzatnak pedig esetleg meg kellene azt is fontolnia, hogy ez az összevonás eléri-e vagy elérte-e önök szerint ezt a kívánatos célt, amely az általános indokolásban is szerepel. Az Információs Hivatal esetében már változtattak korábbi döntésükön, és jelen szabályozás meglehetősen hasonlatosnak tűnik, illetve a kimenetele, amit ebből a formából ki lehet olvasni, meglehetősen hasonlatosnak tűnik ahhoz, ahogy az Információs Hivatallal kapcsolatban annak átszervezésével jártak. Ezért is hangsúlyozzuk, hogy az elmondott kritikákat talán érdemes már csak a spórolás végett is és az állandó módosítgatások elkerülése végett is újragondolni, és akkor nem biztos, hogy egy rossz törvényt lehetne mindebből kihozni. Természetesen meglátjuk, majd a módosító indítványok által hogyan alakul a jelenlegi szabályozás, és bízunk benne, hogy az ellenzéki kritikák meghallgatásra találnak.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés