SZÓLLÁTH TIBOR ZOLTÁN, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy Puskás Imre képviselő úr elég bőven indokolta ennek a törvénymódosításnak a jelentőségét. Én azt szeretném kiemelni, hogy ebben a gazdasági válsággal sújtott világban a rugalmasságra nagyon fontos szerep hárul, hiszen valóban nagyon sokszor ért bennünket az a vád az ellenzék soraiból, hogy miközben már lehetett tudni, hogy egy-egy szám nem stimmel, mégis görcsösen ragaszkodni kellett hozzá, merthogy nem volt más lehetőség.
Maga a javaslat megteremti annak a lehetőségét, hogy a költségvetési fejezetek bevételi és kiadási oldalának az elfogadása után módosító javaslatokat lehessen beadni. Szeretném jelezni, hogy csak kivételes esetben. Négy kivételes esetet sorol fel a javaslat. Az első: ha a Költségvetési Tanácsnak a költségvetésről alkotott véleménye ezt szükségessé teszi. A második: ha nemzetközi szervezettel megkötésre kerülő szerződés alapján ez feltétlenül szükségessé válik. Azt gondolom, hogy ez mindenképpen lényeges kérdés. A harmadik pontban felsorolásra kerül, hogy ha az Alkotmánybíróság, az európai uniós Bíróság, illetve más bíróságok döntése kötelezi erre a parlamentet; végül egy fontos cél a Magyarországgal szemben fennálló túlzotthiány-eljárás megszüntetéséhez fűződő érdek, ami gyakorlatilag - mint ahogy azt Puskás képviselő úr is elmondta - sajnos a fejünk felett függ, és abban bízunk, hogy ez minél hamarabb meg fog szűnni. Ez a törvénymódosítás ezt szolgálja, ezért azt javaslom, hogy támogassák tisztelt képviselőtársaim.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés