VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt tapasztalhatjuk ismételten, mert itt egy második tárgyalásról van szó, érdemben ugyanarról az ügyről, hogy a kormányzat a saját rossz működése, a költségvetés tervezésének óriási hibái miatt a saját bénázásához szabja a törvényeket. Hiszen tapasztalható volt eddig is, hogy a költségvetés tervezésében - nem csupán a '13-as költségvetésnél, de már a '12-esnél és a '11-esnél is - hatalmas problémák jöttek ki már az első 2-3 hónapban, amikor ez a költségvetési törvény életbe lépett. Emlékezhetünk itt a februári zárolásoktól kezdve az utólagos tartalékból való, nem a tartalékkal szorosan összefüggő kiadásokra, és most azt tapasztalhatjuk a '13-as költségvetés tervezésénél, hogy totális lett a káosz, teljes a zűrzavar. Először volt az eljárásrendileg abszolút mértékben szokatlan nyári költségvetés, amely még egy nyarat sem ért meg, már rögtön ősszel érdemileg módosítani kellene ezeken a számokon. Most azt tapasztaljuk, hogy a kormányzat észbe kapott, és inkább a valósághoz próbálja igazítani a számokat, és nem a tündérmesékhez. Ez egyrészről jó, másrészről rossz, mert rendszert teremt, megteremti a költségvetési kiszámíthatatlanság rendszerét, ezt állandósítja.

Sokan beszélünk, beszéltek már, kormánypárti képviselőtársaim is az elmúlt hetekben - és ennek már nagyon örültem -, hogy mennyire fontos a gazdaságban a kiszámíthatóság. Talán ez is a mostani évek bizalomhiányának az egyik fő oka, hogy nem lehet tudni, hogy bizonyos szereplők hogyan fognak cselekedni, nem kiszámítható a cselekvésük. Ez, mondhatni, egy normális dolog volna, hogyha ez a szereplő nem az állam volna maga. Most azt tapasztaljuk Magyarországon 2012-ben, hogy az állam mint jogi kereteket szabályozó erő, és az állam mint a gazdaságban részt vevő erő, teljes mértékben kiszámíthatatlan lépésekre vetemedik. Ezeket a lépéseket én most nem is kommentálnám, hanem csak egy dologra fókuszálnék, a költségvetés eljárásrendjére.

A költségvetés eljárásrendjének a biztonsága, annak a kiszámíthatósága az, amely végső soron az utána lévő gazdasági lépések, gazdasági jogi környezet megszabása kiszámíthatóságának is az előfeltétele. Most úgy tűnik, ez az előfeltétel ezen kettős törvényjavaslattal teljes mértékben megszűnik. Megszűnik azért, mert a kormányzat bármikor módosíthat majd ezeken a fő számokon. Természetesen ott van taxatíve a fölsorolás, hogy milyen okokra hivatkozva teheti meg ezt, de ezt már itt Nyikos elnök úr is szépen kifejtette, nem is ragoznám túl. Hogyha a kormányzat nemzetközi szerződésre hivatkozik, és általa fontosnak vélt indokkal magyarázza, akkor ezt megteheti. Ez egy puha szabály, tisztelt képviselőtársaim, ezzel kapcsolatban a kormányzat bármikor azt mondhatja, hogy igen, ez és ez szerződés alapján most nekünk változtatni kell. Lehet, hogy nincs is semmiféle összefüggés, de hogyha a kormányzat ezt mondja, akkor ezt meg kell hogy tegyék. És itt hangsúlyozottan a kell szócskát mondom, hiszen ha a tárgyalás részletes vita részére térnék rá, akkor hangsúlyoznám Nyikos elnök úrnak azt a módosító javaslatát, hogy kötelező lesz zárószavazás előtti módosító javaslatot beadni a törvény nyelvtani értelmezése alapján.

Nem Nyikos elnök úrra mint személyre utaltam, hanem arra a szakmai entitásra, amit ő képvisel itt a módosító javaslatain keresztül. Másrészről egyetlenegy dolog, ami itt számomra problémás, és talán még Cséfalvay államtitkárra a legkevésbé jellemző ez, mert ő azért konzekvensen ragaszkodik a saját neoliberális álláspontjához, amit a saját szintjén én tisztelek is, hogy ön ezt így teljes mértékben végigviszi. Viszont ugyanez a konzekvencia a gazdasági kormányzás részéről teljes mértékben hiányzik, és én most nem a neoliberalizmust hiányolom, hanem azt, hogy ha az egyik héten azt mondják, hogy most kétharmados gúzsba kötjük a kezünket, utána három hét múlva azt látják, hogy ez mégis eléggé kényelmetlen, és szűk mozgásteret ad számunkra, hogy gúzsba kötöttük a kezünket, akkor rögtön bontsuk ki ezt a kétharmados kötelet, és majd utána minden máshogy működik. De akkor miért van szükség arra, ahogyan önök is fogalmaztak, az ércnél is maradandóbb módon kell kétharmadba önteni olyan szabályokat, amik az élet mindennapi működése során természetes, hogy változnak. Ez egy költői kérdés volt.

(23.10)

Aminek szerintem nem lenne szabad változnia, az a költségvetés elfogadásának az eljárásrendje egy nagyon egyszerű oknál fogva: mert ez kiszámíthatóságot, biztonságot ad mindenki számára, az államba vetett bizalmat és az Országgyűlésbe vetett bizalmat erősíti, ha van egy bejáratott menetrend. Most nem a menetrendet írják át, hanem azt mondják, hogy a menetrendbe a kormányzat bármikor beleszólhat, és megváltoztathatja azt is, amit már az Országgyűlés elméletileg hosszas vita után elfogadott. És pont ezzel teszik az Országgyűlést olyan mértékben parkolópályára, hogy azokat a vitákat, amikre itt már az elmúlt egy évben számosan volt alkalom - például az adótörvények vitájára, csak hogy a legutóbbit említsem. Bár a munkahelyvédelmi akciótervtől kezdve nagyon sok olyan törvény vitáján vettem részt, amikor azt tapasztaltam, hogy már a sajtóhírekből megjelent, hogy teljesen más dolog fog végbemenni, ezt a kormánypárti képviselők vissza is igazolták, de előttünk csak egy törvényjavaslat volt, amihez kötve volt a vita, és nekünk arról kellett vitatkozni, amiről már a kormány is tudta, hogy ez teljesen másképpen lesz, merthogy Matolcsy bal lábbal kelt föl vagy jobb lábbal kelt föl, én nem tudom, hogyan, de teljesen megváltozik a kormányzat álláspontja egyik napról a másikra, ezáltal írnak át fontos jogi környezetet szabályzó jogszabályokat.

És az Országgyűlés a méltóságát vagy súlyát - hát mondjuk, elég eufemisztikus erről így beszélni hajnali tizenegy felé, amikor számításaim szerint körülbelül tucatnyian lehetünk itt a parlamentben - még inkább elveszti. Nem azt mondom, hogy csak ez az egyetlenegy törvényjavaslat az, ami itt annullálja az Országgyűlést, hanem így ez a folyamat megy az elmúlt két esztendőben elég erősen: az Országgyűlésnek, a törvényhozóknak végül is nincsen szerepe, vagy csak másodhegedűs, vagy már csak a kar szerepe jut, mert egyszerűen a kormányzat eldönti ezeket a kérdéseket, bejöhet ide elé, és a mamelukok pedig megszavazzák, bármi is legyen az, és a következő héten annak az ellenkezőjét is megszavazzák, bármi is legyen az.

Ezt tapasztalhattuk, ezért az Országgyűlés súlya nagymértékben csorbul, és ez csak egy olyan lépés, amit most megtesz a tisztelt Ház ezen az úton, de egyszer megálljt kell parancsolni. Megálljt kell parancsolni azért, mert ez lehet a képviseleti demokrácia alapja, hogy van egy olyan szerv, jelesül az Országgyűlés, amelyben érdemi viták folynak, és ne azt mondják az állampolgárok, hogy itt az Országgyűlésben pazarolják a villanyt a képviselők este, csak itt szűk tízen összeülnek, és eljárásrendi kérdésekről beszélgetnek. Mert itt valódi súlyú döntéseknek kellene születnie, de amíg csak jóváhagyó jellegű ez az Országgyűlés, és nem az érdemi döntéshozó szerep hárul rá, addig sajnos joggal mondják az állampolgárok, hogy csak pazaroljuk itt éjjel a villanyt.

Köszönöm a figyelmet. (Dr. Józsa István tapsol.)

Forrás: parlament.hu