DR. GYIMESI ENDRE, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A kulturális és sajtóbizottság október 15-ei ülésén tárgyalta a mozgóképről szóló 2004. évi II. számú törvény módosításáról szóló T/8751. számú előterjesztést.
A tervezett változtatások egyértelműbb jogértelmezést szolgálnak. Az előterjesztés meghatározza a nemzeti filmvagyon körét, így pontosítja annak törvényi védelmét meghatározó szabályok hatókörét. Kiterjeszti a szakmai adókedvezmény igénybevételének lehetőségét, és változtat - ahogy államtitkár úr is mondta - a korhatár-besorolási szabályokon, a moziban a film előtt kizárólag olyan előzetes vetíthető, amelynek besorolási kategóriája nem magasabb az azt követő film besorolási kategóriájánál.
Változás, hogy az állami támogatásra való jogosultság igazolására irányuló kérelem benyújtásakor a forgatást nem 8, hanem 30 nappal megelőzően kell eztán bejelenteni.
Új az egyéb nemzetközi produkciós fogalom, és több más fogalom is pontosításra kerül, például a filmgyártás nem a forgatás megkezdésétől indul, hanem a gyártás-előkészítés megkezdésétől.
Filmalkotás lesz a számítógépes vagy bármely platformon hozzáférhető játékprogram részeként megtekinthető filmalkotás.
A Magyar Nemzeti Filmalap a támogatást letéti számlára utalja, ez az alapja az adókedvezménynek. A közvetített támogatások mértéke - amelyről szintén hosszan beszélt államtitkár úr - 7 milliárd forintos plafon lehet 2013-tól. A letéti számlára való befizetéssel így jogosultak adókedvezményre a filmgyártók, ha az előterjesztés elfogadásra kerül.
A szakbizottság az előterjesztést 12 igen szavazattal, 1 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta, és elfogadásra ajánlja az Országgyűlésnek.
Köszönöm szépen a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés