HEGEDŰS LORÁNTNÉ, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A hétfői ülésen a bizottság ellenzéki képviselői - mindösszesen kilencen - nemmel szavaztak ezen törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságáról.

A következők fogalmazódtak meg ellenzéki részről.

(19.50)

Több pontban a benyújtott jogszabálytervezet nagyon lényegi kérdéseket utal alacsonyabb szintű jogszabályi környezetbe, azaz, ami eddig törvényben volt szabályozva, törvényekben volt lefektetve, az most ezentúl kormányrendeletté vagy miniszteri rendeletté lesz degradálva. De ezáltal nemcsak egyszerűen a normaszöveg változik, hanem értelmezésünk szerint a műemlék ügye degradálódik, válik bizonyos értelemben súlytalanná, illetve értékelődik le. Ezt általánosságban is megfogalmaztuk, illetve a javaslatban szereplő konkrét paragrafusok kapcsán is, ezt majd a hozzászólásomban szeretném hosszabban és részletesebben kifejteni, tekintettel arra, hogy ellenzéki részről én voltam az, aki megfogalmaztam a kritikákat.

Ugyanakkor az is szóba került a bizottsági ülésen ezen törvényjavaslat kapcsán, hogy ez már a többedik lépése a kormányzatnak, a többedik olyan típusú törvényjavaslat, illetve már sajnos elfogadott törvény, amely abba az irányba mutat, hogy a kulturális örökségvédelem ügye Magyarországon már nem nemzeti ügy, sokkal inkább a nagyberuházások szekértolójává vált a kormányzat. Ilyen volt például a régészeti törvény módosítása, a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nagyberuházásokról szóló törvény módosítása, de más kormányzati intézkedések is, mint például a KÖH megszüntetése, amiről előbb Novák képviselőtársam is szólt.

Tehát számtalan olyan kormányzati intézkedés történt, ami mind abba az irányba mutat, hogy a magát nemzetinek és kereszténynek valló kormány nem tartja fontosnak, úgy látszik, a magyar örökség ügyét, nem tartja fontosnak a műemlékek ügyét, nem tartja fontosnak azt, hogy egy minőségi és szakmai szempontból is jelentős régészet legyen Magyarországon. Egyébként egyértelmű a szándéka a kormányzatnak, hiszen le is írják a magyarázatban, az indoklásban, hogy kifejezetten a nagyberuházásokat szeretnék helyzetbe hozni, az ő költségeiket szeretnék kímélni, lefaragni és így tovább. Ezt egyébként most itt államtitkár úr szavaiból is hallhattuk. Most már csak az a kérdés, hogy kinek az érdekében dolgozik a kormány, kinek az érdekében hoznak önök törvényeket. A további részleteket, elnök úr, a hozzászólásomban szeretném kifejteni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu